Beszédek tára záratékul az 1837-diki ország gyűlési jegyző könyvhez / N. Szebenben [Nagyszeben] / Nyomtattatott Filtsch Sámuel Könyv Nyomó Intézetében / 1837-[1838]
100. országos ülés
100Ö Januarius 10 kén tartott adott kérelem, mely mivel a’ múlt országgyűlésre is bé volt adva, lővételésére sor kereteit, (olvastaíii.) most annak e-Szabó János (k. hív.) A’felolvasott kérelmet a’Károlyfejervári catholicus püspökség részéről teendő észrevétel végett magával közöltetni kéri. Horváth Ferenc* (közügy igazgató-) Ilasonlólag közöltetni kéri a’ kérelmet minden záratékjaival együtt. Szaboszlai György (karolyfejervár várassa.) Azt hogy a’ tisztelt apátul* kérésére az illető közlés meg adassák nem látja jogát ellenzeni, azomban a’ mélgs közügyi igazgatótól azt várja, hogy éppen hivatalánál fogva, az ország» tulajdona mellett védelemkepen szóljon fel , ’s remenyli is bizodalmasan, hogy miután az olvassandókból a dolog állasát felfogja, kötelességinél fogva oltalomkéjipen fogja feleletét megtenni. Horváth Ferencz (közügy igazgató.) Hivatalánál fogva kérvén a’ közőltetést, mit kell védelmezni előtte áll, abban a’ követ neki utasitást nem adhat, mert most senki mellett, sem ellen nem vélekedett Szaboszlai György (károlyfejervár várossá.) Nem utasításképpen szóllott, csak is figgelmeztette őn kötelességéből folyúlag a’ közéigvi igazgatót, ’s hogy ellen vagy mellett nyilatkozhassál kéri a’ záratékkérelmeket felolvastatni. Zeyk Jósef (doboka vgye.) Ha a’ követek úgy kívánják , fel kell olvasni a’ záratékkérelmeket is. G. Teleki Domokos (kükülő vgye.) Nem ellenzi a’kérelmeknek közlésre leendő kiadását, de hogy a kérésre teendő felelet sok időre ne haladjon, jónak látná , hogy annak béadására idő szabattassék. B. Jósika Sámuel (k. hív.) Bizonyos időt n felelet béadására most határozni nem lehet, hanem elébb látni kell a’ tárgyban béadott leveleket. Balla Mihály (k. tábla bíró). Maga is úgy látja, hogy a’ felelet béadására most időt határozni nem lehet: hazem midőn az iránt a’ követek sürgetést tesznek , log akkor a’ gyűlés arról határozni. Zeyk Dániel (alsófejér vgye.) Most kell meghatározni, mert kiilömben mikor jő el az idő hogy arról határozni lehessen? nem tudhatni. B. Jósika Samuel (k. hív.) Nem tudván miilyen terjedelmes a’munka arra időt szabni is lehetetlen. G. Teleki Domokos (kükűlö vgye.) A’ közügy igazgató fennebb azt mondván ,,hogy nékie rendet senki sem szabhat“ ezen nyilatkozat ad okot arra, hogy a felelet béadására idő szabassék , egyébaránt megegyezik abban , hogy a’ határidő kiszabása akkorra halasztassék , midőn azt a’ kérelmesek sűrgetendik.“ Horváth Ferne z (közügy igazgató.) Nem mondotta, hogy néki ren-