Beszédek tára záratékul az 1837-diki ország gyűlési jegyző könyvhez / N. Szebenben [Nagyszeben] / Nyomtattatott Filtsch Sámuel Könyv Nyomó Intézetében / 1837-[1838]
129. országos ülés
umnak Erdélytől való el nem-szakadása, eztet a’ RR. egy átaljában pártolták. Ez ellen Szolnok vgyén kivül a’ több partiumban lévő vmgyék kijelentenék, ’s jegyzőkönyvbe kívánták iralatlni azon készségeiket, hogy Magyarországhoz által kivannak menni; ezt, gondolatja szerént, olly véleménynek, mellyel a’ k. kormányszékkel közölni keilen, nem nézi és tartja, mivel a’ k. kormányszékkel csak azon vélemények közlendők , a’ mellyekben többség nincsen, - ez pedig a'többség’kívánsága és akaratja. A’ szerkezet' másik u. m. az utolsó ágára is abban látja a többség’ akaratját és kívánság it, bogy azon óhajtás a’ szerkezetből liagyattassék ki: ezt is tehát mint a’ többség’ kívánságát a’ k. kormányszékkel közlendőnek nem tartja. Veér Farkas (Belsőszolnok). Meglévén a’ RR. által határozva az, hogy a’ k. kormány székkel hatatározat nem közöltethetik ’s ennek következéséül eddig elé csak is vélemény ek közöltettenek , ha ezen tárgyban az enuncialio szerént esnék a’ k. kormányszékkel a’ közlekedés, úgy bizonyoson ennek moslanig megtartott módja megváltoztatnék, megszakasztatnék. Azért a’ correlationak megváltoztatása kikerüléséért azt kívánja , hogy a’ k. kormányszékkel csak a’ kifejlett vélemények öszvér szedetve közöltessenek, {helyes!) Katona Pál (Kővár vidéke). Az elnöki enunciatioból megütközve kéntelen valék azt hallani, hogy a’ partium azon három törvényhatóságának , melly a’ Magyarországgal léendő öszveköttetést pártolta, vélemény eket, mint külömböző vé^ leményt - a’ bévett rendtartás szerént a’ k. kormány székkel közölni nem szándékozik ; - felszólítom azért az elölülő urat, ’s a' RR-ket, hogy addig is, mig ezen ország részeinek tartatunk, törvényes jussainkban tartsanak meg, ’s véleményünket, mint külön véleményt a’ főkormányszékkel közöljék. B. Bánit László (Kraszna vgye ) A’ többség, kétséget nem szenved, bizonyoson nézetem szerént is ott áll, a’ hová azt az ideigleni elnök ur ki mondani méltoztatott, ’s holnap is bizonyoson ott lesz, hanem a’ mi a’k. főkormányszéket illeti: minthogy ezen jelen tárgy ollyan , a’ mellyben minthogy felírat forog fenn, határozat csak a’ kormányszék tudtával kelhet, annyival inkább szükséges, hogy a’ vélemények, ’s nem a’határozat közöltessék, mivel külömben könnyen ismétaztvetnék szemünkre, hogy igen későre adtuk tudtára: a’hoz képest kérném az elnök urat, hogy ugyan azt a’ mit határozat képpen szándékozott ki mondanir.mint véleményt méltoztatnék kijelenteni. I. elnök. Ha tehát a’ RR. nem úgy kívánják ezen tárgyat, mint elhatározattat a’ k. kormányszékkel közleni; úgy ezen vélekedéseket hallotta a’ vitatás alatti tárgy felelt kifejlődni: egyik vélekedés az, a’ melly a’ partiumnak Erdélynél való megmaradását kivánja;„’s annál fogva a’szerkezetet a’ partiamra nézve pártolja: a’ másik vélekedés az, miszerént némelly, partiumban lévő vármegyék kívánnak Magyarországhoz kapcsoltatni; a’ harmadik vélekedés az, melly pártolja merőben a’ redacliot - a' negy edik az, a’ melly a’ redactioból Erdélynek Magyarországgal léendő uniója aránti óhajtást, mint a’ melly napirenden nincsen, abból kihagyallatni kívánja. {helyes!) Ezen vélekedéseket a’ k. kormány székkel közölni fogja.{helyes'.helyes!) Ezen tárgy tehát ennyiben már bé lévén végezve, a’ homagialis articulus’ felterjesz1- lését magúban foglaló repreesentatiot kivánná felolvastatni. Százhúszonlulenczetlik Országos Lléshez. 1441