Felséges Első Ferentz austriai tsászár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Pozsony szabad királyi városába 1811-dik esztendőben, kis-asszony havának 25-dik napjára rendeltetett Magyar ország gyűlésének jegyző könyve (Pozsony, 1811-1812)

1811-1812 / 42. ülés

Országos Deputátiónak munkája egészen felvétessék, mert ugyan azon munka a’ Vármegyéknek co- ordinátiójáról - is tészen rendelést; már pedig erre Inslructiójok nints, azon felül a’ mostani környúlállá- sokra nem való, ’s ebből az történ­hetik , hogy a’ midőn egy kis ren­detlenségen segíteni akarunk , he­lyébe tizet készítünk, és nagyobb rosznak vetjük talpkövét. Megfelelt azokra a’ más része a’ Státusoknak azzal: ha a’ Cotn- missariática Deputátió munkáját fel lehetett venni tsak azon részben, a’ melly a’ kijegyzett tzélra szüksé­ges volt, azoknak elhagyásával, a* mellyek meg nem egyeztek a’ Stá­tusok vélekedésével, miért nem le­hetne ezen tárgyban a’ Vármegyék coordinátiója elmellőzésével tsak a- zon részt tanátskozásba venni? a’ mellyre szükségünk vagyon, tsupán arra kell most törekednünk, hogy azon rendetlenségek, a’ melly ek a’ választás alkalmatosságával történ­nek , és azon hibák, a’ mellyekre a’ Candidátió nyújt alkalmatos-ágot, elháríttassanak , végtére pedig a’ surrogátió módját szükséges kidol­gozni; ezek minden sérelem és üdo vesztés nélkül végre hajtathatnak. A’ M. Elöl-Ülő felelvén azok­ra, a’ mellyek a’ Státusok által elő adattak ez úttal ismét, és már a’ 41-dik Ülésben érdekeltettek, szin­te úgy, mint ugyan ezen utóbbi Il­lésben feljegyeztettek, emlékeztette a’ Státusokat arra: hogy ezen tárgy­ban az eLö intézet a’ volt, hogy az építő székek jobb renddel folytat- tassanak; a’ mi a’ surrogátiót illeti, e’ tsak némellyek által adattatott hozzá már akkor, a’ midőn a’ mos­tani környúlállásokhoz képeit jobb­nak ítéltetett tsak a’régi Törvények­nek megerősítése, hogy sem az 1791­nunc in discussionem sumere ; il­lud enim, coordinationem etiam Comitatuum in se complectitur,hanc vero ingredi, et Instructionum ve­tant tenores, et temporis disvadet ratio; ita enim vitato uno malo, plu­ribus aliis jacerentur fundamenta. Responderunt his caeteri : si opus Deputationis Commissariati- cae in ea parte , quae ad proposi­tum scopum conferebat, missis re­liquis in discursionem summi po­tuit, non videri, cur hujus etiam Deputationis elaboratum, coordi- nationeComitatuura praetermissa,in ea, qua opus videbitur, parte, assum- mi non possit ?—Summam votorum eam esse, ut excessus in electione, candidationis item naevi corrigan­tur, modusque surrogationis deter­minetur ; haec vero salvis reliquis citra temporis dispendium assummi posse. His responsum daturus Illustris­simus Personalis, partim suas, hac, et praecedentibus Sessionibus ad­ductas argumentationes repetebat, partim vero , eo reflectebat Status et Ordines, quod de assummendo in consultationem Deputationis Re- gnicolaiis Anno 1791. ordinatae o- perato, jam actum fuerit , sed so­lam Legum de Restauratione lata­rum renovationem praeferre placue­rit, et subinde saltem nonnullorum opinione,surrogationis mentionem, intermixtam fuisse ; svadebat ita­que, ut prima illa retineatur idaea, nec

Next

/
Oldalképek
Tartalom