Naponként-való jegyzései az 1802dik esztendőben felséges második Ferentz római tsászár Magyar, és Tseh ország koronás királya által Posony szabad királyi várossában pünkösd havának [május] 2-dik napjára rendeltt, s ugyan ott azon esztendőben mind szent (Buda, 1802)

1802 / 9. ülés

kori rend-fzerént-valö ereje tudva lé­vén, lehet az egéfz Magyar Sereg­nek fzámát elól-adni; mivel tehát a’ Királyi Propofitio-k ezen Tárgy eránt az 179* - béli Törvényen iarkalik, ’s az említett 65. Törvény Tzikkely nyilvánságosan a’ Seregek akkori ál- lapatjának tellyesitésérúl fzól, ’s e- zen okokra-való nézve valamint min­den eddig-való tanátskozásai az Or- ízág Rendéinek ezen kút- Tóból foly­tak , úgy a’ Deputátió is meg-esmérte a’ kérdésben lóvó 1791 -béli állapat közlésének ízükségét; továbbá is tsak nein közönségesen kívánták, hogy a’ Magyar Seregek 1791 - béli állapatjá- nak közlése kéretteiién. M. Perfonális Ür azomban to­vább - is kívánván ezen kérésnek el- mellőzését efzközölni; emlékeztette a1 SS. és Rendeket, hogy ha fzinte rnoft több Ezeredek vólnának-is,mint 1791“-be, mivel mindazonáltal akkor az Ezeredek erófsebbek voltak, hogy fém moll, nem reménlene nevezetes kiilömbözéft a’ moftani, és az 179Í- béli állapatja közt a’ Seregeknek; mi­vel tehát a’ Magyar Seregeknek je­len-való állapatját ki-mutató. Jegyzé­sek, a’ mellyeket a’ Haza O Felsé- gétúl kért, által adattattak, javallottá tovább-is, hogy azok fzerént a’ Se­regek pótolása {zárnának meg - határo­zásába indulnának - el a’ SS. és Ren­dek. Azonnal kezdette Atzél litván Itéló-Mefter azon Jegyzéseket olvas­ni, ’s magyarázni, jelentvén azt-is, hogy ha Magyar Orfzág népelsége tsak 7 milliómba fel-vétetik-is, és a’ közön­séges Politicus fzámlálás fzerént > minden fzaz fó után egy vétetik Ka­tonának , móg-is a’ Deputátió áltál e- lól-adott Szám bőven ki-telik. De a’ SS. és Rendek azt állít­ván ; hogy mivel a’ Deputátiónak nem adtak olly hatalmat, hogy annak vé­lekedésén meg-állani kötelesek légye­nek, a’ végett, hogy mind az 179*- béli, mind pedig a’ moítani állapatját a’ Magyar Seregeknek látván, a’ Ha­za népefségéhez képeit O Felsége kívánságát a’ nélkül, hogy illy esmé- retlen dologba a’ Hazára vifelhetet- len Terhet hozzanak, illendően tel- lyesítheífék, elóbbeni fzándékok fze­rént az 1791-ké Izúmát a’ Seregek­garicae erűi poteít. Cum igitur ipfa et­iam Propofitio Regia Legi Anni 179“ innitatur, ík memoratus Articulus 66. de Actuali Legionum ejus temporis numero complendo disponat , prout Statuum, & Ordinum Regni Conlulta- tiones hoc e fonte profluxerunt, ita Deputatio etiam neceflitatem Commu­nicationis Status Militise Anni 1791. videtur agnovifle. Eapropter commu­ni fere voto defiderabatur, ut Status Legionum Hungaricarum anni ejusdem expetatur. Illuftriflimus interim Perfonális, ultro quoque Statibus, ac Ordinibus Regni in memoriam revocavit: quod, fi etiam major nunc, quam Anno 179! Legionum Hngaricarum numerus exi­lieret, cum tamen Legio flngula, e pluribus eotum confliterit, flatum mo­dernarum , & Anni 1791 Legionum , non multum inter fe differre. Cum igitur adjumenta, qua? ad dignofeendum Hungaricarum Legionum modernum Statum deleniunt, jam pneflo flnt, ultro quoque hortabatur: ut juxta ha?c numerus lupplementi Militaris definia­tur. Leftionem quoque eorum, qua? horfuin pertinent, Protonotarius Aczél inchoavit; explanando: quod, fi etiam Populatio Regni Hungária? folummo- do in feptem Miilionibus definiatur, & juxta Calculum Politicum poft fingu- la ico. Capita fingulus Miles alTuma- tur, numerus per Deputatationem pro- pofitus abunde fuppleri pofiit. Obfervabant nihilominus Status, atque Ordines, integrum fibi efle, ab opinione Deputationis recedere. Et ideo ne onus viribus majus Regno im­ponatur, utque a ratione Populationis Sua? Majeflatis defiderio fatisliat, prio­ri petito Suo circa Statum Militia? Anni 179: infiftebant. Cum porro ex­hibita? Militares Tabell® ,lolennni con- fveta forma subferiptae haud effent, fed neque Status, ac Ordines vim ea- rundem ex unica le&ione aflequi pos- fent; petierunt: ut more folito earum­dem

Next

/
Oldalképek
Tartalom