Az 1790-dik esztendőben Budán tartott Ország Gyűlésének alkalmatosságával írásba bé-nyújtott 's köz tanátskozás alá vett Dolgok és Munkák, mellyek azon Ország Gyűlésének Naponként-való Jegyzéseihez tartoznak (Bécs, 1791)

1790 / 4. szám

>7 Hogy azomban Nemein fzabadságink nagy meg - sértettetése a’ Tekéntetes Statufok és Ren­dek előtt annál nyilvánvalóbb légyen, fzükséges- nek tartottuk mind elübbeni, mind moíiani Sor­fánkat , és Állapotunkat, fezünknél meg - lévő Királyi Levelekből ekképen elül adni. A’ mi általunk - is mind e’ mai napig meg­tartott Hajdú nevet vifelt Eleink már ez előtt való Harmadik fzázadban Katonai Tzolgálatot tévő Em­berek voltak ; a’ múlt fzázadnak pedig mindgyárt elein a’ Hazától és Nemzettől örökös háláadó em­lékezetet érdemlő Felséges Eotskay litván Fejede­lemnek Mezei Hadai voltak, a’ kik akármely vi- fzontagságaiban - is az Idők járáfának, többnyire kívül maradtak. Midőn azért ezen említett Szá­zadnak elein a’ Magyar Nemzetnek fzomoru Ege íiirü Fellegekkel bé borittatván, annak már hul­lani kezdett záporai végső romláfsal fenyegettek volna. Midőn a’ l'zomfzéd Erdély orfzága hallatlan kegyetlenséggel utolsó pufztúlálra jutott. Midőn a’Magyar Haza, ebben találtatott nagy fzámú Nemeffi Rend, ennek, ’s a’ Haza Törvényeinek leg drágább fzabadsága tsak nem végképen el- tapodtatott, és fenamivé tétetett, sött az Orlzágnak nagy réfzében ezen romlás bé-is következett, ’s az, a’ mint a’ környülálláfok bizonyították, a’ Nemzetnek - is el - töröltetésével egyben kötte­tett; Ekkor az említett Felséges Fejedelem maga mellé vévén 1604. és íóoydik efztendóben a’ mi Hajdú Eleinket, a’ kik akkor tizen három Kapi­tányok alatt vitézkedtek, azokkal a’ Haza, a’ Nemzet, a’Nemefség és a’Haza Törvényei Sza­badságinak oítromlói, ’s egéfzien el-törleni igyeke­ző! ellen , olly vitézül hartzolt, hogy azokon tel- lyes győzedelinet vévén, az által a’ Haza és Nem­zet már nagy réfzben meg - romladozott fzabadsá- git egélzlen helyre állította. Ezen gyözedelmet követte ofztán mingyárt az lőoődik efztendóben b a’Bétíi

Next

/
Oldalképek
Tartalom