Főrendiházi napló, 1861 - mutató

Á

– 1894. évi. Tvj. 1892. 38. (Egyházpolitika.) H. sz. ált.: Esterházy Miklós Mór, Zay Miklós (e), Gajzágó Salamon, Zichy Nándor, Fiáth Miklós, Wekerle Sándor. Részl.: Korányi Frigyes, Hieronymi Károly. 1892. 39. Zichy Nándor, Csáky Albin, Eötvös Loránt, Császka György. Kapcsolatban a költségvetéssel a Vaskapuszabályozás 1894. évi előirányzata, az állami javak eladására, a honvédmenházra, ill. honvédsegélyzőegyletre, a közös hadsereg intézeteiben magyar alapitványi helyekre elhelyezett ifjakra és a Ludovika Akadémia állapotára vonatkozó min. jelentések. (1893: XXXI. t.-cz.) – 1895. évi. Tvj. 1892. 76. (Egyházpolitika, közgazdasági és szocziális kérdések.) H. sz. ált.: Zay Miklós (e), Vay Béla, Eszterházy Miklós Mór, Wlassics Gyula, Serényi Béla, ifj. Széchényi Imre, Zichy Nándor, Lukács László. Részl.: Zichy Nándor, Perczel Dezső, Mihályi Viktor, Wlassics Gyula. Kapcsolatosan a költségvetéssel több rendbeli kh. határozat min. jelentésekre és a Vaskapuszabályozás költségvetésére vonatkozólag, mint az 1894. évinél, továbbá a hadmentességi díjalap évi álladékára von. min. jel. (1895: IV. t.-cz.) – 1896. évi. Tvj. 1892. 101. (Közgazdasági és szocziális kérdések, választási visszaélések, kat. autonomia.) H. sz. ált.: Zichy Nándor, Bánffy Dezső, Wlassics Gyula. Részl.: Korányi Frigyes, Perczel Dezső, Zichy Nándor, Wlassics Gyula. Kapcsolatosan a Vaskapuszabályozás költségvetése és többrendbeli min. jel., mint az1894. évinél, továbbá a hadment. dijalap, a közös hadseregtől a honvédséghez történt tiszti áthelyezések és felállitandó 7 honvédzenekar tban hozott kházi határozatok. (1896: VI. t.-cz.) – 1897. évi. Tvj. 1896. 9. (Választási visszaélések, a választói jog kiterjesztése.) H. sz. ált.: Samassa József, Prónay Dezső, Zichy Nándor, Lukács László. Részl.: Zichy Nándor, Prónay Dezső, Lukács László, Zichy Antal, Vécsey József, Wlassics Gyula. 1896. 10. Folyt. Gáll József, Erdély Sándor, Mihályi Viktor, Wlassics Gyula, Dessewffy Aurél, Darányi Ignácz, Perczel Dezső, Lipthay Béla, Szapáry István, Prónay Dezső, Zichy Nándor. Kapcsolatosan a költségvetéssel az 1895. évi költségvetésnél tárgyalt jelentéseken kivül a tiszti áthelyezésekre, a lótenyésztési alapra és a Hunyadi-levéltár megszerzésére vonatkozó min. jelentések tban hozott kházi határozatok. (1897: XI. t.-cz.) – 1898. évi. Tvj. 1896. 26. (Szocziális mozgalmak.) H. sz. ált.: Teleki József, Széchenyi Imre, Darányi Ignácz, Keglevich István, Esterházy Miklós Mór, Solymossy Ödön. Részl.: Széchenyi Imre, Dániel Ernő, Császka György, Wlassics Gyula. Kapcsolatosan a Vaskapuszabályozás előirányzata és miniszteri jelentések, mint az 1897-iki költségvetésnél. (1898: VI. t.-cz.) – 1899. évi. Tvj. 1896. 46. (Szocziális, közgazdasági és közigazgatási kérdések, kongrua.) H. sz. ált.: Zichy Nándor, Szabó Jenő, Mailáth József, Lukács László, Wlassics Gyula. Részl.: Ernuszt Kelemen, Széll Kálmán, Korányi Frigyes, Ambrózy István, Darányi Ignácz, Császka György, Wlassics Gyula. Kapcsolatosan a Vaskapuszabályozás előirányzata és az 1895. évi költségvetésnél tárgyalt jelentéseken kivül a lótenyésztési alapról, a tiszti áthelyezésekről, az országház épitésének előhaladásáról, a statisztikai hivatal munkarendjéről szóló min. jelentések és az egyes tvjavaslatoknak 1898. végéig törvényerőre nem emelkedése folytán szükséges intézkedésekről, valamint az exlex-állapot megszüntetése folytán a számvevőszéki ellenőrzés tekintetében tett rendelkezésekre vonatkozó számvevőszéki jelentésről hozott kh. határozatok. (1899: VIII. t.-cz.) – 1900. évi. Tvj. 1896. 59. (Iparfejlesztés, telepités, gabonatőzsde, kivándorlás, szövetkezeti ügy.) H. sz. ált.: Császka György, Wlassics Gyula, Széchenyi Imre, Solymossy Ödön, Zselénszky Róbert, Mailáth József, Hegedüs Sándor, Lukács László, Darányi Ignácz. Részl.: Korányi Frigyes, Széll Kálmán. Kapcsolatosan az 1895. évi költségvetésnél elősorolt jelentések (a Vaskapuszabályozás költségvetésére vonatkozó kivételével, mely innen kezdve megszünik,) továbbá a lótenyésztési alapról a tiszti áthelyezésekről, az országház épitéséről, a függő államadósság kezelési költségeiről, a statisztikai hivatal munkatervéről, a kolozsmonostori gazd. intézet területének biztositása érdekében az erdélyi rom. kath. status igazgatótanácsával kötött szerződésekről, a tanitói nyugdijintézet 1898. évi állapotáról, az 1894: XVII. t.-cz. alapján létesitett országos nyugdij- és gyámintézet 1898. évi állapotáról, a Szépmüvészeti muzeumról, a pénzügyminiszterium kezelése alatt álló birtokoknak és telepitéseknek a földmivelési miniszterium kezelésébe s viszont az ennek kezelése alatt levő hidak, révek, kompok és

Next

/
Oldalképek
Tartalom