Erdély Nagy Fejedelemség 1837-ik esztendőben április 17-én N. Szeben szabad királlyi városban hirdetett ország gyülésének jegyző könyve, 1837. április 17. - 1838. március 31. (Nagyszeben 1838)

1837-1838 / 81. ülés

Ezen tárgy felett Székely S z a b ó J o’s e f Vízaknai Kö­vet atyánkfia kívánta beszédét Jegyzőkönyvbe igtattatni, mely így következik: ,,Az Elnöki nyilatkozatból úgy értvén, hogy Nemes Udvarhely Várossá’ Hövete által tett indítvány, csak úgy mint egyes törvényhatóság’ indítvánnyá tekintetik, köte­lességemből folyonak találom ezen nyilatkozatom’ Jegyzőbe való igtatása kérésé mellett, újonan is tisztelettel kijelenteni , hogy miután azon indítványt Küldőim részéről is ha­sonló nézetből magamévá tettem , és e’ tárgyba esett vitatkozások’ rendében tett kije­lentésem után a’ Városok minden képviselői által mint közös nyomású sérelem pártolta- tott, már megszűnt egyes törvényhatóság sérelme lenni, és az mostan úgy áll a’ TT. HR. elölt, mint az Ország - Gyűlését kiegészítő egyik testületi rész’ sérelme, 's ez ok­ból valamint az indítványba felhozott környülmények sürgetőségéből is , a’ napi rendre kitűzött tárgy utánni soroltatását újonan is kérem.“ Mely beszédbe foglalt kívánságot a’ Taxalis Helyek* Követei újabban is magokévá tesznek. 280-or. Üdeigleni Elnök atyánkfia olvastatván ez üdé- ni Augustus 31-en 4027. udvari szám alatt költ K. Leírást, melyben ő Felsége a’ KK. és RR. által az üdéni Junius 0-ról felküldött Felírat mellett ő Felsége eleibe terjesztett ho- magialis hit letételről szerkeztetett bizonyító Levélbe fog­lalt hodolási hítlésnek, és c Felsége nevében is a’ K. Ríz- tos által letett Eskü végbe meneteléről törvényezikkelynek szerkesztetésére, és ő Felsége eleibe terjesztésére megegye­zését jelenteni, egyébaránt ezen nagy Fejedelemségnek boldogitására ezélzo igyekezetét kinyilatkoztatni, ’s végre a’ KK-kat és RR-ket törvényes kívánságai bévétele felől biztosítani, s azokra atyai indulatból kegyelmes választ ígérni méltoztatik. Ezen Kir. Leírás foglalatjának első ágára, t. i. az ez aránti törvényezikk' szerkeztetésére nézve kívántato ta­nácskozásra a’ KK-kat és RR-ket felszollitja. Mely tárgy feletti tanácskozás’ rendén kifejlődött vé­leményeknek a' Kir. Kormányszékkel ez aránti vélekedésé­nek kijelentése végett közöltetése meghatároztatott, és e’ végre követekül neveztettek: Fö Tisztek. Gr. Nemes János. — Gr. Bethlen Pál. Kir. Hivatalosok. Gr. Kornis Gábor. — Iszlai László. Tár megyék Követei. Gr. Degenfeld Otto. — Katona Pál. Székely Székek’ Követei. Ugrón István. — Rákosi Károly. Szász Székek’ Követei. Vajda Jo’sef. — Regius János. Taxalis Helyek’ Követei. Szabó Jo’sef. — Gergely Sándor. atyánkfiái. NYOLCZV ANEG VED! K ÜLÉS. November’ 21-én. 307 Vízaknai Követ Sza­bó Jo’sef’ beszéde. A’ Hodolási és Fejedelmi Es Iiük arán­ti törvény- jovallatról tanácsko­zás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom