Erdély Nagyfejedelemség 1834-ik esztendőben Május 26-kára Kolozsvár szabad királyi városba hírdetett, Országgyülésének jegyzőkönyve, 1834. május 28. - 1835. február 6. (Kolozsvár 1834)
1834 / 1. ülés
Első ülés 5 Május’ 28-kán. Ezen pont alatti határozatot a következendő vitatások előztek meg; Gruf Nemes Adám ő excja a’ teremben megjelenik és hangos ,.élienC( 11, i __i r___j. . -í DJ O » J kiáltással fogadta tik Wesselényi M: Éljen annak idejében, ’s annak idejében én is ezen érdemes tagnak, ki most megjelent, szíves éljent fogok kiáltani. B. Huszár Károly: A’ tisztelt grófot, mint ezen nemzeti gyűlés’ egyik tagját, örömmel fogadom. Wessel. M: Ha gr. Nemes Adám Ö excja úgy jelent meg mint ezen nemzeti gyűlés’ tagja, Ölet egy hangos éljen-nel fogadom; de ha úgy jelent meg mint reánk kényszerítell elnök, akkor szintoly hangosan és szintoly elhatározot- tan nem-et kiáltok, és soha nem fogom elösmérni, történjen akármi, hogy nekünk erővel elnökét küldhessenek. (hangos éljen és taps) Most félbe szakasztott beszédemet folytatom: nem a’ törvény hanem a’ köz társaság’létezhetésének fenn tartása teszi azt, hogy a’ kormányszéket, ámbár törvénytelen, minden törvényes cselekedeteiben a’ köz igazgatásra nézve elnézzük; de, mihelytt az a’ törvényhozó testtel szembe jelen meg — miután azzal szembe csak az létezhet mi törvényes, a’ mi pedig nem törvényes az reá nézve ’s előtte nem létez; a’ mostani kormányszék pedig nem törvényes — ezen elnöki kérdésben azon törvények’ törvénye, miszerint a’ köz társaságnak napról napra folyó rende feine bomoljék, nem teszi kötelességünkké, hogy azt elismérjük ; más felöl a’ törvények’ szoros megtartása parancsolja, hogy azt mi törvénytelen, úgy mint törvényhozó test’ részét, el ne ösmérjük: annál fogva e’ törvénytelenül létező kormányszéket, midőn a’ törvényhozó testtel szembe jelen meg, elfogadni ’s elösmérni nem lehet; következéskép a’ kormányszék’ tagjait a’ törvényhozó test’ tagjainak mind addig nézni nem fogjuk, mig azok törvényesen választva és felséges Fejedelmünk által törvényesen megerősítve nem lesznek. Es igy azt hiszem, hogy—ámbár van törvény miszerint, midőn országos elnök nincsen, a' kormányszék küldhet egyet kebeléből— ezt csak törvényes kormányszék teheti, a’mostani pedig az nem lévén nincsen ki küldjön; de annak tagjai is törvénytelenek lévén nincsen is, kit küldjön. Most tehát csak azzal végzem beszédemet, hogy ha gr. Nemes Adám úgy jelent meg, mint ezen nemzeti gyűlésnek tagja, szívesen választom elnöknek; de ha ide küldve van (mi igen sajnos lépés lenne, mely végetlen zavarra, erős ellenkezésre és kémény ellenmondásra adna alkalmat) ha mondom, ide reánk van küldve, úgy, mint elnököt, teljességgel és soha el nem ismérjük, (helyes, éljen!) Idősb B. Bá n ffy János hivatkozik az 1790-ik esztendőbeli hasonló esetre, midőn a’ karok és rendek a’ kormányszék által küldött elölülőt gr. Kémény Farkast, ki meghívás nélkül diplomájával jelent meg, kiküldötték és eltávozása után vájasztották meg elnöknek. B- Bánffy Adám nem tudván, hogy gróf Nemes Adám úgy jött-e bé mint a’ kormányszék által küldött elnök, vagy pedig csak úgy mint a’ nemzeti gyűlés’ tagja? mint hogy ö excja után még küldöttség bocsátva nem volt, ez iránt ő excjától kinyilatkoztatást kér — B. Kemény Domokos tisztán kimondja, hogy ő gr. Nemes Adám Ö excját elnöknek a’ k. kormányszék’ ajánlására einem fogadja, mivel csak azon tisztelet és bizodalom, mellyel viseltetnek a’ karok és rendek Ö excjához, szülte azon köz megegyezést, hogy a’ tisztelt grófot mint elölülőt kikiáltsák, ’s valamint ebben megegyeztek a’ karok és rendek ; úgy meg nem egyeztek abban, hogy a’ kormány akár kit, ha mindjárt azt is, kit a’ köz bizodalom erre kijelelt, elnöknek tehessen; mivel a’ k. kormányszék már előre tudhatta, hogy a’KK. és RR. gr. Nemes Adám Ö excjába megfognak egj'ezni. Csak úgy vévén tehát a’ tisztelt grófnak megjelenését mint egy hazafinak a’ nemzetigyülésbe jövetelét, szükségesnek tartja az iránt tanácskozni, hogy ki Jegyen a’ helyettes elnök? ’s ha megegyeznek a’ KK. és RR. abban hogy gr. Nemes Adám Ö excja legyen az, akkor jelentsék ki fel kiáltással ezen akaratukat, és azután köszöntsék ötét mint választott elnököt (némely k. hivatalosok, királyi tábla fiai : „megvan már választva, nem szükséges r/jra választani,Éljen ! Éljen!,,') Wesselényi Miklós: A’ választott elnök éljen! sf követikar taps között'. eljen! (többen szólani akarnak). G. H a 1 1 e r I s t v á n, mint a’ nemzeti gyűlés’ egyik elnöke, figyelmezteti a’ karokat es rendeket, hogy még nemzeti gyűlés lévén a’ szerint szóljanak mint