Erdély Nagyfejedelemség 1834-ik esztendőben Május 26-kára Kolozsvár szabad királyi városba hírdetett Országgyülésének irománykönyve, 1834. május 28. - 1835. február 6. (Kolozsvár 1834)
Jegyzőkönyv - 1834 / 40. ülés
Negyvenedik ti l £ s. Nov. 7-ea. 75 egymás mellett fognak lenni, hogy lássa a' maradék ö herczegségének fenyegetéseit és condolealását, és azt, hogy mind a’ mellett is épen nem úgy történt követeink’ elfogad* tatása ’s munkálódásainak sükere. Ez igen érdekes lesz, ha nem máskép is, csak mint históriai datum. Igenis szükséges, hogy ezen felelet az irománykönyvben legyen, hogy lássák, minő hangon és minő szellemben szólották mi hozzánk. Ez nem is lehet máskép, mert nem lehet hallgatással venni azt, hogy ö herczegsége sorsunkon condoleál, cs hogy ily szerencsétleneknek mondottak’ sorsát szivére vette. Ezt el kell ösmerni, mert a’ szánakodás őrökké jó indulat’ jele; de másfelől habár nem olvastatnak is most fel azon szavak, köz ujságlevelekből tudjuk azokat, ’s ha felvesszük ’s meggondoljuk, hogy a’ királyi biztos az ország’ rendéi által tett lépést olyannak festi és mondja, mely szomorú következést húz maga után, 's melyen neki és azoknak, kik a’ haza’ javát szivükén hordják, sajnálkodni kell: mit tesz ez? nem egyebet, mint hogy a’ többi, az ország’ rendei’ nagy többsége, nem hordja a’ haza’ javát szivén. Ez keserű mondás, ’s ezt ország előtt mondani ki, azt hirtelen, nyakraföre ujságlapoliban hirdetni, nem kicsinység! Ha egyes személyek sértve érezhetik magokat, ’s a’megsértetteknek kötelességük, habár hideg vérrel is, de férfiasán el nem tűrni a’ megbántástj anyival inkább ország’ rendéinek, nekünk, kikbe annyinak becsületérzése van egybeolvadva, kik eze- rek’ becsületének vagyunk képviselői, még nagyobb kötelességünk nem tűrni azon vá- dot, hogy mi az ország’ javát nem hordtuk szivünkén, és hogy azt csak egynéhány tőlünk különvált ember hordja szivén. Ezt, akár honnan, habár a’legmagasabb helyről jöneis, elhallgatni nem lehet, eltűrni nem szabad. Kérem tehát a’tekintetes rendeket, hogy erről is említés és férfias elhatározott ellenmondás menjen jegyzőkönyvünkbe. 149. Fóispány Ugrón István atyánkfia, mint a’helyben maradott bíztoság’ elnöke, a’ folyó esztendő’ octobere’ 24-én költ jegyzőkönyvet két mellék levelekkel együtt béadja. (lásd 33. szám a- 33. latt). Mely felolvastatván. Köziratra és nemzeti gyűlési tanácskozásra utasítatik. 150.) Ideígleni elnök atyánkfia njabban is javasolván, hogy a* fennebb 146. szám alatt már előterjesztett felesketés* tárgya vétettes- sék tanácskozás alá, ezen elfogadott javaslat után kérdésbejött: hogy a’ 442. szám alatt köziratra bocsátott kir. levél olvastassék-e fel előbb, avagy a’ 144. szám alatt béadott követségi tudósítások és jegyzőkönyv Î A’ kir. levél’ elsőbbsége mellett a’ köziratra elébb lett adás’ rende, a’ követségi tudósítások mellett pedig az hozatván fel, hogy a’ leírása’ tudósítások, következésében kelt, és így azt megelőzvén, a’felolvasáskor is meg kellene előzniük. Miután ezen utolsó javaslat elfogadtattot volna, az irományok’ könyvébe 28. 29. 30. számok alatt béiktatott, és a’ 442. és 144. szám alatt már egyszer felolvasott követségi tudósítások a’ jegyzőkönyvvel együtt újra felolvastattak. Mely tudósításokból a’ karok és rendek örömmel értvén azt, hogy ó Felsége a’ követséget formaruhába öltözködve, kardosán, fókamarása’ helyettese’jelenlétében, még pedig a’négy darab feliratok’ által kérése, vétele mellett, innepélyesen fogadta legyen el , és azon követséget felséges elhatározásáról írásból olvasott beszéde által értesítette; ellenben múlt October’ 44-én, 31. szám alatti erdélyi híradóban, a’ történtekkel ellenkezőleg az lévén köz hírré téve, hogy ó Felsége az alább kinevezett urakat: gr Dé- genfeld Ottót, stb. privát audentian fogadta legyen el, a’ több érdekes körülmények pedig merőben kihagvatván: jóllehet a’ ka19*
