Erdély Nagyfejedelemség 1834-ik esztendőben Május 26-kára Kolozsvár szabad királyi városba hírdetett Országgyülésének irománykönyve, 1834. május 28. - 1835. február 6. (Kolozsvár 1834)
Jegyzőkönyv - 1834 / 40. ülés
/ Negyvenedik ii l ú s. Nov. 7-dn. 87 hogy a7- executiva potestasban az országgyűlésének is része van; 311-ik lapon: hogy országgyűlés’ hirén ’s tudtán kívül, hivatalok, törvényszékek, nem állítathatnak fel: ’s több számtalan ilyeket lehet felhozni, melyekből nyilvános és világos , nem csak hogy törvényeink nagyon századasok, melyekből beszélünk j de hogy elveinknek kimondása is nagyon régi: és így semmi tekintetben újítás’ vádja minket nem terhelhet. Mi pedig a’ „munkátlanság“ vádját illeti: azt vélem, hogy ezzel senki sem vádolhat, ki tudja, hogy valósággal nagyon várjuk azt, hogy p. o. az adó’ tárgyában a’ szegényeken könnyíthessünk 5 őket az élésadás alól , valamint a’ székelységet is a’ fegyver alól felmentsük, ’s több egyebeket: nem vádolhatnak mondom; do csak attól tartok, hogy mikor kiegészítettük az országgyűlést, akkor nem azt fogják mondani, hogy miért nem munkálódunk, hanem azt, hogy ne munkálódjunk. Mi már a’ javaslóit feliratról további vélekedésemet illeti: azt nem elébb gondolom felküldendönek, mint az első választás mellett; mivel ott a’ validitas prnicipiumát, me« lyet az udvar már egyszer elösmert kénytelen lesz másodszor nem csak szóval, hanem tettel is elösmérni, mert választásunkra, hiszem erősen, magunknak fog válaszolni, ha másunnan azt nem fogjuk elfogadni, csak azért is, hogy azon áron a’ hivatalokat con- firmálhassa. Indító okát nem keresem; én megelégszem mindig, ha az igazgatás teszi azt, a’ mit kell törvény szerint tennie. Mi az eskü’ dolgát illeti : mit az iránt mondani akarok, azt nem egyeben, mint merőben a’ követi tudósításokon építem; mert egyéb tudósítás nincsen kezemben ; a’ királyi biztos’ kezében van, de az enyémben nincsen. Követeink’ tudósításaiból tehát látván azt, hogy ö Felsége azon törvényes kívánságunknak, melyet törvényesnek fogunk ösmérni és vallani mind végig, teljesedésbe vételében akadályt tett; parancsolván azon tiszteknek, kiket mi megválasztottunk, hogy ne esküdjenek fel. Ezt ily helyezetben bárom szempontból gondolom felveendőnek. Egyik szempont van a’ felesküvőkre nézve. Mondhatom, hogy ezekre nézve a’ dolgot nagyon kényesnek tartom; kényesnek mondom, mert mi lehet nagyobb bátorság, és nagyobb eltökélés, mint egy ország’ bú- sulása’ centrumának tenni magát? mint az ország’ kívánságának teljesítésbe vétele ellenére magát tettleg eszközül ajánlani? annál is inkább, mivel előrelátható volt az, hogyha midőn felszólítattak az esküt letették volna, minden baj elkerültetik: de ha kellett valamit áldozni, valljon azok, kiket bizodalmával az ország megtisztelt, nem tartoztak-e azzal, hogy áldozatot tegyenek? és valljon melyik a’ valóságos férfi erőre méltó áldozat, hanem az, mit a’ haza mellett teszünk? Hogy ezen hivatalbeliek akkor, midőn bizoda- lom hívta meg hivatalaikba, bizodalmatlanság’ gerjesztésével kezdjék el hivatalukat, ez kis reménnyel bíztat, kisebbel, mint azt a’ bizodalom megkívánja. Azt gondolom,a’kormány engem nem hoz soha azon erisisbe; de ha jőnék ily esetbe, azt, hogy a’ hazának, édes anyámnak, fájdalmat okozzak, azt soha sem tenném, — ezt félnék tenni, — erre nem volna elég erőm! De úgy vélem, más oldalról veszik fel tán a’ fclcsküvök a’ dolgot: azt mondják t. i. hogy ők nem csak liazafiali, nem csak a’ hazának polgárai, hanem egyszersmind hív jobbágyok is. Ezt mondá egy nagy emberis az 1811 -iki országgyűlésen mindenkor, midőn az ország az ő magaviseletével nem volt megelégedve; resultatuma az volt, hogy mindenkor azt cselekedte, mit az igazgatás parancsolt; ’s soha sem azt, mit az ország kívánt, valahányszor a' kettő öszveütközésbe jött. Nem akarom ezt egészben ide alkalmazni; de minden esetre csak ott lappang, ’s valami olyan forma ennek is indító oka. 22* t
