A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1917 - hiteles kiadás (Bécs, 1917)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

23. szám 105 tosítékot nyújt aziránt, hogy terü­leti épségünk és nyugalmas fejlő­désünk újabb támadásoknak nem lesz kitéve. Mihelyt katonai helyzetünk a Románia fölött aratott első győzelmek után annyira megérett, megindultak a tárgyalások a szövetségesek között a békeajánlat megtételére s ez a békeajánlat még Istenben megboldo­gult királyunk rendelkezésére múlt évi deczember hó 12-én hozatott nyilvánosságra. Ifjú daliás új Ural­kodónk valóban nem vehetett át szebb örökséget dicső Elődjétől, mint ezt a nemeslelkü kezdeményezést s a jelenlegi külügyminister úr nem tűz­hetett ki magának nagyobb világ­történeti jelentőségű feladatot, mint a » népek becsületét, existendáját és fej- lödésszabadságát« biztosító béke elő­készítését és megvalósítását, amint az a békcajánlatban proklamáltatott. Ebben a törekvésében feltétlenül szá­míthat az Országos Bizottság és az egész magyar nemzet támogatására s azok a nyilatkozatok, amelyeket a külügyminister úr a béke irányelvei­ről és közelebbi tartalmáról úgy budapesti tartózkodása alatt, mint expozéjában tett, megnyugvással és bizalommal töltenek el bennünket, hogy nagy képességeivel és lanka­datlan tetterejével messzelátó béke- programmját meg fogja valósítani. Ennek a mindnyájunk helyeslésé­vel találkozó békeprogrammnak ki­indulási pontja adva van a részünkről vívott háború önvédelmi természete által, amelyből önként foly, hogy mi sem területhódításra, sem a velünk A közösügyi országos bizottság irományai 1917. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom