A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

VII. ÜLÉS. 171 (lui a helvzet, épen annálfogva, amit az előbb mondottam, hogy úgy látszik, a mi diplomatiánk elvesztette a fonalat, elvesztette az állandó össze­köttetést az eseményekre mérvadó befolyást gya­korló tényezőkkel Romániában is ; abban a pilla­natban egyszerre — mondjuk — mint mikor egy lóversenynél egy outsider a távoszlop előtt egy­szerre előretör, előretörnek Bukarestben a hármas entente-nak befolyásai. Az orosz követ, a franczia követ azok, akik biztatják Romániát a Bulgá­riába való bevonulásra. Miért ? Nyilvánvalólag azért, hogy Bulgáriát megbüntessék a czár béke­kötési kísérletével szemben tanúsított csekélyebb előzékenységéért, mert mig Szerbia azt minden fentartás nélkül elfogadta, Bulgária csak bizo­nyos fentartásokkal járult hozzá. így állott be ez az eltolódása a viszonyok­nak, hogy a döntő pillanatban, abban, amely az utolsó benyomásokat hagyja hátra, egyszerre a hármas entente hatalmai azok, amelyek biz­tatják Romániát előre, mig ugyanakkor a mi követünk csak kérdezi a román külügyministeit, hogy mi volna Románia követeléseinek mini­muma. Hát ez egyik titka annak, hogy Románia érdekében folytatott actiónknak gyümölcseit nem aratjuk, az t. i., hogy éppen a döntő pillanatban elvesztettük az érintkezés fonalát, éppen a döntő pillanatban jöttek és kerültek élénkbe azok, akik addig Románia törekvéseinek hátráltatói és elle­nesei voltak és ez az utolsó pillanat az, amelynek benyomása alatt állanak. Ámde én, habár nagy súlyt fektetek Románia barátságára, ha az tisztességes feltételek mellett megtartható, koránt sem fogom oda összezsugori- tani a mi külpolitikánk megítélését, hogy az én Ítéletem alapja az legyen, vájjon Romániával szemben előzékenyek voltunk-e vagy nem. Ez egy részlet a mi külpolitikánk egész képében, egy fontos részlet, de mégis csak részlet. Lehetetlen azonban nem constatálnom hibát ott, ahol tény­leg a legodaadóbb támogatást nyújtottuk az egész időn át és az eredmény mégis a jó viszony meg­bomlása, a barátság elhidegülése. Tovább folytatva épen a Romániához való viszony kérdését, mint mondám, én is súlyt fektetek Románia barátságára. Különösen azok után, amiket Andrássy Gyula t. barátom tegnap e tekintetben mondott, nem is kell bővebben magyaráznom, hogy a legtermészetesebb és egyszersmind a leghatható- sabb, leghatályosabb, leghatalmasabb barátunk a tőlünk délkeletre fekvő összes országok közt Románia volna. De ismételnem és hangsúlyoznom kell újból és újból, — mert nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni, hiszen épen a jó viszony lehető­ségének teszünk szolgálatot, ha e tekintetben semmi kételyt nem engedünk támadni, — hogy ennek a jó viszonynak, — ha tetszik, — ennek a szövetség­nek vagy ennek a barátságnak mindenféle kiala­kulási feltételei lehetnek, de annak kizárólag külpolitikai motívumokon kell felépülnie és annak még a látszatát se engedhetnók meg, mintha Magyarország belpolitikájának, nevezetesen Ma­gyarország nemzetiségi poltikájának bármely rész­lete összefüggésben állhatna a román királysággal való barátság és egvetértés kérdésével, mintha ott felmerült óhajokra bármily tekintettel lehet­nénk nemzetiségi politikánk megállapításánál. Mi a mi nemzetiségi poltikánk megállapításánál az egyénnel szemben való igazságosságnak és mél­tányosságnak szempontjából indulunk ki. Ez az egyik. A másik szempont a magyar egységes nemzeti állam biztosítékainak fentartása. Ez a kettő egymással tökéletesen megfér, és valóban sajátságos dolog, hogy éppen mi vagyunk kitéve nemzetiségi palitikánk miatt támadások­nak, holott Németorszígaak a lengvel elemmel szemben követett politikája nem mondható éppen a liberalismus netovábbjának. Én nem abból a szem­pontból hozom fel ezeket a dolgokat, hogy egy idegen állam belpolitikáját kritizáljam, csak a tényeket constatálom, hogv összehasonlítást esz­közölhessek a mi politikánkkal. Oroszországnak a lengyel és finnlandi politikája szintén nem helyezi őt éppen egy itélőszékbe, amely feljogosítaná arra, hogy ő, vagy akár az orosz közvélemény naivon kritikus lehetne más nemzeteknek, más nemzetiállamoknalrnemzetiségi politikájával szem­ben. Románia, amely követelőleg lép fel illeték­telenül az itteni románajkuak nevében, a leg­kíméletlenebb, leg Irgalmatlanabb kiirtási politikát követi (Úgy van! jobbfdól.) a román területen lakó román állampolgír-magyarokkal szemben, és ha igazak azok a hírek, amelyek angol lapok utján hozzánk terjednek, ehhez hasonló politikát készül követni az újból megszerzett és a már régeb­ben megszerzett azokon a területeken, amelyen bolgár lakosság van. (Úgy van! jobbfelól.) Én úgy tartom, hogy Európának mindazon államai közt, amelyeknek vegyes nemzetiségű lakói vannak, Magyarország az, amely ezen vegyes- ajkú polgáraival szemben a legszabadelvübb, az ó individualitásukat a legmesszebbmenőleg respectáló eljárást követi (Úgy van!) és éppen Magyarország az, amely ezen a téren támadásoknak van kitéve. Tehát ebben az elvben, ugylátszik, egyetértünk, hogy a Romániával fentartandó barátságnak kedvéért mindenféle áldozatot hozhatunk, minden­féle lépést tehetünk, csak a mi nemzetiségi politi­kánkba való beleszólást nem engedhetjük meg, nemzetiségi politikánk megállapításánál azt motí­vum gyanánt el nem fogadhatjuk. De az a baj, hogy ezt a mi elvileg egyhangúlag vallott álláspontunkat a gyakorlatban igen számos jelenség meggyengiti és ezzel ellenkező látszatokat idéz elő. Nem akarok most arról beszélni, hogy az osz­trák delegatioban és az osztrák Reichsratlibán igen befolyásos és nagytekintélyű férfiaknak hang­jai emelkednek, amelyek egyenesen azt hirdetik, liogy a monarchia azon nagy érdekének, hogy Ro­mániával jó egyetértésben legyen, a magyarok so- vinista politikája áll útjában. Ha ilyent Bukarest­ben olvasnak, nagyon természetes, hogy az által felbuzditva érzik magukat arra, hogy ilyen a mi bel­területünkre átfogó nemzeti politikát kövessenek. 22*

Next

/
Oldalképek
Tartalom