A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
138 VI. CLÉS. gos bizottság türelmét, ennek következtében ezzel a kérdéssel ezúttal a vita kezdetén foglalkozni nem kívánok. Czélszerünek látom azonban, ha most mindjárt megteszem észrevételeimet beszédének azon részére, mely különben is csak indirect kapcsolatban áll a külügyi kérdéssel, hogy úgy mondjam negativ vonatkozásban áll vele, s melyet sokkal helyesebb most, kiszakítva magából a külügyi vitából, elintézni. A t. bizottsági tag ur óva int attól, hogy bárminő magyar belpolitikai kérdéssel, igy a nemzetiségi kérdés kezelésével is külpolitikai szempontokat hozzak kapcsolatba. Szerinte kerülni kell minden olyat, ami azt a látszatot kelthetné, mint hogyha a magyarországi nemzetiségekkel szemben való eljárásunkat olyan motívumok irányítanák, melyek a külgyi helyzettel, külföldi államok barátságával lennének kapcsolatban. Ebből a szempontból tesz nekem szemrehányást. Hiszen már régen volt alkalmam kijelenteni, hogy ami ezt az elvi álláspontot illeti, teljesen egyenlő nézeten vagyunk. Én is mindig tiltakoztam az ellen, hogy a jelenlegi kormány nemzetiségi politikája és a Romániával fenálló baráti viszony fentartásának szempontjai közt bárminő kapcsolat kerestessék. A t. bizottsági tag ur azonban annyiban kifogásolja eljárásomat, hogy szerinte — habár loyalisan elismeri, hogy oly időben kezdődtek beszélgetéseim az egyes magyarországi román politikusokkal, midőn még szó sem volt a monarchia és Románia közti viszony esetleges meglazulásáról — ezek -a beszélgetések köztem mint ministerelnök és az ijlető román nationalista politikusok közt akkor kerültek nyilvánosságra, midőn már a bukaresti béke megtörtént s nézete szerint hiba volt akkor nekem mint ministerelnöknek felvenni a fonalat. Nem emlékszem, hogy a múlt év tavaszán márcziusban, áprilisban, mikor ezekkel az urakkal több napon át folytattam a beszélgetéseket, ke- rült-e abból valami a sajtóba. Azt gondolom igen, de erről nem állok jót. Az kétségtelen, hogy a jelenlegi kormány megalakulása után, ha nem csalódom, augusztusban vagy szeptemberben került ez a kérdés nyilvánosság elé és pedig szellőztették bizonyos román nationalista körök abban a tekintetben, hogy szemrehányást tettek nekem, amiért megmásítom álláspontomat és a tavaszszal megkezdett beszélgetéseket nem folytatom. Már akkor tudomást szerzett a nyilvánosság arról, hogy tavaszszal folytak ilyen eszmecserék, tehát olyankor, mikor ennek semmi néven nevezendő külpolitikai vonatkozása nem lehetett. Nem arról lehetett tehát szó, hogy meginditom-e az eszmecseréket vagy sem, hanem arról, félbenliagyom-e azokat és elejtem-e a fonalat. Bocsánatot kérek, de én, akinek régi elvi álláspontjával egyezett mindaz, ami bevonatott ezen megbeszélésekbe, abban a meggyőződésben vagyok, hogy ép akkor követtem volna el hibát, ép akkor állítottam volna fel bizonyos nexust, ha fordított értelemben is, a külpolitikai helyzet, a Romániával való viszony és a nemzetiségi kérdés kezelése között, ha félbe hagytam volna ezeket a megbeszéléseket, ha megváltoztattam volna álláspontomat azért, mert veszély fenyegeti Romániával való viszonyunkat. (Helyeslés.) Én azt gondolom, akkor jártam el helyesen, midőn tekintet nélkül azon momentán hullámzásokra, amelyek ebben a tekintetben felmerültek, tovább mentem szeptemberben, októberben és januárban azon az utón, melyen az év tavaszán megindultam: A t. bizottsági tag ur azután felolvasott részleteket 1910. júliusban tartott beszédemből és ebből újabb vádat kovácsol ellenem, és arra a következtetésre jut, hogy megváltoztattam álláspontomat. Azonban egy körülményre nem fordít a t. bizottsági tag ur kellő figyelmet, arra, hogy ez eszmecserék kiinduló pontja mindig az volt, eljutni egy olyan pontig, eljutni a kérdéseknek olyan tisztázásához, amely a román nemzetiségi pártot arra bírja rá, hogy programmjának nationalista vonatkozású részeit kikapcsolja és ezek felett napirendre térjen? A czél tehát, amely felé indultam, nem az volt, hogy egy nationalista politikai törekvéssel megegyezzem, hanem az volt, hogy azokkal, akik ma még nationalista politikát követnek, a megértés terén eljussak odáig, hogy törekvéseiknek ezen nationalista politikai részét levegyék a napirendről A czél világosan igy volt felállítva. Meggyőződésem, — sajnálom, hogy nem sikerült a czélt elérnem — hogy az a politikai irány, amelyet követek, a legchauvinistább román szempontból is az egyedüli helyes, mert a chauvinista román szempont is azt kívánja, hogy a Magyar- országon lakó románok teljes harmóniában beleolvadjanak a magyar nemzeti törekvésekbe, teljes harmóniában beleolvadva, támogassák a magyar nemzeti törekvéseket, mert akkor találja meg Románia az osztrák-magyar monarchiában azt a támaszt, amelyet megtalálhat, ha az országban a magyar nemzeti politika az őt megillető helyet elfoglalja. Mondom, a czél az volt, hogy a magyar nemzeti politika azt őt megillető helyet elfoglalja. Ugyanezt a czélt, amelyet sikerült volna elérnünk, ha ezek az urak programmjukat megváltoztatták volna, ugyanezt a czélt, ha szükséges, el kell érnünk az ő velük való küzdelem árán is. Ugyanez a czél volt az, amelyet el akartam érni már 1910-ben is, amikor nagyon határozottan kijelentettem azt, hogy a magyar állam egysége ellen irányuló törekvéssel való megalkuvást nem ismerek. Ezt ma is állítom. En ismerek megegyezést azokkal, akik törekvéseiket összhangba hozzák a magyar állam egységével ; de nem ismerek megalkuvást olyan törekvésekkel, amelyek a magyar nemzeti állam ellen törekszenek. (Élénk helyeslés belfelöl. Zaj jobbfelöl.) Bocsánatot kérek, erre nem fognak találni a t. bizottsági tag urak sehol, sem beszédeimben, sem azokban a tényekben, amelyek bekövetkeztek, sem azokban a beszélgetésekben, amelyet ezekkel az urakkal folytattam, egyet
