A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

58 III. ÜLÉS. hátrányára és akkor hol van a vége ennek a rombolásnak? Mi köze van a magyar törvény­hozónak ahhoz, hogy róla egy katonai választ­mány vagy katonai bíróság miként gondolkozik? Hiszen ha ez a beavatkozás lehetséges, akkor tartalékos és szolgálatonkivüli tiszt mint függő ember törvényhozó nem lehet, mert akkor ez az incompatibilitások incompatibilitása. Azt hiszem, t. országos bizottság, hogy annál kevéshbé van szükség ennek az intézmény­nek ilyen kihegyezésére, mert hiszen, amint bátor voltam megjegyezni, a katonaságnak erre a legkevesebb szüksége van. Minden ország pél­dája azt mutatja, hogy a katonaság az, amely a párviadal intézményét tartja; amely perczben a katonaságnál a párviadal intézménye meg­bukott, akkor annak minden támasztéka meg­szűnt. Nem tudom, mi köze van egyáltalában ennek a dolognak a bátorsághoz, mert azt nem vagyok képes megérteni, hogy ha valakit arra neveltek fel, hogy egész életében fegyvert for­gasson, a másik pedig ezen idő alatt algebrával, csillagászattal, vagy gyökvonással foglalkozott, hogy akkor én ezt a két embert összeereszszem és akkor a másik hősies bátorságot tanusit azzal, hogy hajlandó ennek az embernek meg­engedni azt, hogy vele szembe álljon fegyveres mérkőzésre Ez épen olyan hősies mérkőzés, mint hogyha egy Blondin engem a kötéltáncz- ban hiv fel párviadalra, vagy mint hogyha a dadogok tanfolyamának egy növendékét szónoki mérkőzésre szólítanám fel. (Úgy van !) Ha ez hősiesség, akkor tessék bennünket úgy nevelni és pedig úgy a katonaságnál, mint a polgári életben ; akkor ne tessék velünk a gymnasium- han Horatiust olvastatni, azt, hogy »et si fractus illabatur orbis, impavidum ferient ruinae« stb. ; ne tessék velünk Homerost olvastatni, hanem tessék minket kiképezni az életre, a fegyverfor­gatásra; tanuljunk meg jól czélba lőni. De egy jelesen érett ifjút valósággal oda­dobni annak az eshetőségnek, hogy őt az első ripők, aki mindezen dolgokat jól megtanulta, félretolhassa, és az életben mérhetetlen magas­ságban lebegjen felette, ez ismét kétlelküség, vagy teljes képmutatás. Vagy törvény az, hogy a párviadal tilal­mazva van, vagy nem törvény. Ha törvény, ám töröljük el, mert minek egy hazugságot fenn­tartani és ha nem törvény, akkor neveljük erre a társadalmat, neveljenek erre minket, de ké­születlenül kiereszteni az embereket a társada­lomba, ahol az úri becsülethez tartozik az, hogy valaki a fegyverforgatásban jártas legyen, és igy védje meg a becsületét, és ahol politikai carriereket lehet csinálni a mensurával ; ahol olyan kalandorok fényes pályafutásait látjuk, akik, mint a középkorban egyszerűen karddal, vagy pisztolylyal törik keresztül magukat ott, I ahol máskép nem boldogulnak : ez nem más, j mint képmutatás, ez nem más, mint a valóság­nak kendőzése, mint a valóságnak elhallgatása és mint ismét egy része annak az osztályön­zésnek, ami a fegyverforgatást és a lovagias becsületet a maga számára kívánja reklamálni. A párviadalnak semmi köze sincs a hő­siességhez, de épugy semmi köze sincs az igaz­sághoz sem, mert ugyan micsoda igazságot dönt el az, hogy két ember cotillon-tigurák szerint egymással szembe áll és ha valakit meg­rágalmaztak, ezzel ugyan nem tudom, merre fog eldőlni a koczka és az igazság. Azt hiszem, hogy ha a classikus ókor hősei a párviadalt nélkülözhették és ha mi kénytelenek vagyunk a gymnasiumokban egy­némely párbajképtelen ember életrajzát meg­tanulni ; ha a mohammedán világnézlet nélkülöz­hette azt ; ha nélkülözhette azt a gentlemanok nemzete ; akkor mi is nélkülözhetnők és bátor vagyok rámutatni arra, hogy vannak nagyon tisztelt, a csúcsokon lévő férfiak, akik a pár­viadal alól eximálva vannak. Itt említem meg, — semmiféle támadó ezélzat, vagy az a szándék nem vezet, hogy ezt a vitába bekeverjem — hogy, ugy-e bár, a királyi ház tagjai nem párbajoznak, de azért senkisem tagadja meg tőlük a legnagyobb hódolatot és tiszteletet? Ugy-e bár, a főpapok sem párbajoz­nak, sőt az alsó papság sem, akiknek igazán hivatásuk volna, hogy lennének kegyesek a val­lási parancsoknak ezt a részét talán egy kissé komolyabban szemügyre venni ; nagy vallási hevüket ezen a téren is érvényesíteni és nem megáldani a párbajfegyvereket, hanem .a kanonok betartása felett itt is a kellő szigorral őrködni, mert van legalább is olyan fontos, mint a böj­töknek megtartása, a párviadalról szóló tilalom megtartása is. A csúcsokon lévők és a dolgozó nép milliói egyaránt nem ismerik ezt az intéményt, és a királyi család tagjai mégis nagy adoratioban részesülnek, a dolgozó nép milliói pedig nagyon becsületesek maradnak és voksaik és adóik is elfogadtatnak, azt hiszem tehát, hogy elérkezett már az ideje annak, hogy ez a hazugság össze­omoljon, hogy ez a kétlelküség megszűnjék. Méltóztassék egyik vagy másik irányban dönteni, de nem tilalmakat fentartani, amelyek nincsenek életben. A katonaságnak erre nincs szüksége, mert a katonaságnak hivatása kizárja azt, hogy hetvenkedéssel vagy kardcsörtetéssel tüntessen a párbaj mellett. A katonaságnak vannak becsületbeli intézményei és van kar­hatalma, amely ezt szükségtelenné teszi. Es a katonaság példája egy pillanat alatt olyan varázs­erővel vet véget ennek, mint ahogy Angliában is a katonaság példája és akarata vetett véget ennek a babonának, amely ott is épugy meg­gyökeresedett, mint minálunk. Teljesen összefügg ezzel a kérdéssel a kato­nai büntetőtörvény könyvnek egy másik rendel­kezése, mert hiszen az önbíráskodásra vonatkozó rendelkezést ez is ismeri. A 1\ Hauptstück

Next

/
Oldalképek
Tartalom