A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
40 III. ÜLÉS. szaporodott, a kilenczedik évben már 1503-mal több lesz a tiszt, mint volt 1905-ben. Ha már erről beszélek, legyen szabad kitérnem arra a minket magyarokat mindig nagyon érdeklő kérdésre is, hogy a magyarság mikép foglal helyet a tisztikarban, mert hiszen méltóz- tatnak tudni, hogy mi mindenkor igen nagy súlyt fektettünk arra és egyik legfontosabb nemzeti érdekünknek tekintettük, hogy a magyarság a tisztikarban kellő helyet foglaljon el és kellő számban legyen magyar tisztünk. Mondhatom, hogy e tekintetben az összehasonlítások engem igen örvendetes tapasztalathoz vezettek, mert 1905. évi november l én volt a hadseregben magyar honos tiszt összesen 6009, mig 1913-ban már 6241. Itt az emelkedés nem valami nagy, de amit nagyon örvendetesnek találok, az az, hogy mikor ezen 1905-től 1913-ig terjedő nyolez év alatt a tisztek száma összesen 743-al szaporodott, a magyarul beszélő tisztek száma 679-el szaporodott, tehát a szaporodásnak túlnyomó nagy része a magyarul beszélő tisztekre esik. Azonkívül egy igen örvendetes arányszámot mutat fel ez az összehasonlítás, nevezetesen azt, hogy mig 1905-ben a magyar csapatoknál a magyar tisztek száma 52'6°/o volt, nyolez évvel később már 59'45°/o-ra emelkedett, tehát hét, majdnem nyolez százalékkal szaporodott ezen nyolez év alatt a magyar tisztek száma a magyar csapatoknál. Megengedem, hogy a haladás, melyet ezen a téren constatálliatunk, csekély és lassú, de mégis kétségtelen haladás mutatkozik és ez engem kielégít különösen akkor, ha figyelembe veszem, hogy valóban léteznek azok a nehézségek, melyek mindig útjában állnak a tiszti létszám szaporodásának. Nem tudom, hogy azok a fejtegetések, melyeket tegnap egy interpellatio keretében Rakovszky István t. bizottsági tagtársamtól hallottunk, azzal az igénynyel állnak-e elő, hogy a tiszti hiány okait kimerítően akarják megállapítani, mert ebben az esetben kénytelen volnék a leghatározottabban állást foglalni ellene. A tiszthiánynak igen sok oka van és ha azokat a körülményeket keressük, amelyek igen sok embert visszatartanak attól, hogy a katona- tiszti pályát hivatásos pályának válassza, elsősorban magát ezt a szolgálatot és ennek természetét kell tekintetbe venni. A családalapítás, a gyermeknevelés talán egy pályán sincs annyira megnehezítve, mint a katonai pályán. Méltóztassék meggondolni, hogy a katonatiszt, ki folytonosan ki van téve a szolgálat következtében való áthelyezéseknek és nem tudja, hogy egy fél esztendő múlva a monarchiának melyik államában fog állomásozni, mennyivel súlyosabb helyzetben van, mint a polgári tisztviselőknek azon óriási nagyrésze, amelyik azt lehet mondani, ott öregszik meg abban a hivatalban, ahol fiatal korában megkezdte a szolgálatot. Azonkívül a katonatiszti állással járó társadalmi kötelezettségek, azok a bizonyos személyi tulajdonságok, melyek épen a katonatiszti pályán követeltetnek meg az illetőktől, nagyon sok emberre nézve lehetetlenné teszik, hogy ezt a pályát válassza hivatásos pályájának. Hiszen lehet valaki kitűnő és legjobb tulajdonságokkal és képességekkel felruházott ember, aki tökéletesen meg fog felelni bármely polgári alkalmazásban, de mégis egyéniségénél, fellépésénél, alakjánál vagy mondjuk egészségénél fogva katonatisztnek nem való. Ezekre is igen nagy száma esik azoknak, kik ezt a pályát nem választhatják. Azonkívül tekintetbe kell venni azt is, hogy igen sokan vannak a tisztek közt, kik korán elhagyják pályájukat. Hiszen ha meg- méltóztatnak nézni a válaszoknak kezünkben levő füzetét, annak végén láthatjuk azon katonatisztek kimutatását, kik 1913-ban nyugdíjba mentek Az első állománycsoportban 356 katonatisztet látunk itt kimutatva, aki az 1913. évben a tényleges állományból a nyugállományba lépett. E 356 tiszt közül kapitányi vagy ennél alacsonyabb rangban ment nyugdíjba 187, tehát a felénél több, vagyis az összes nyugalmazottaknak 52'53°,Va kapitányon aluli rangban ment nyugdíjba. Ha azt vesszük szemügyre, hogy hányadik szolgálati évben léptek az illetők a nyugállományba, akkor meg épen nagyon szomorú adatokat látunk : A 45 hadnagy közül 42 a tizedik szolgálati év előtt lépett nyugdíjba, az 59 főhadnagy közül 55 a tizenötödik szolgálati év előtt <5s a 83 kapitány közül 69 a huszonhatodik szolgálati év előtt ment nyugdíjba. Ezek olyanok, akik ezen a pályán nem boldogulhattak s ezért nem folytatták tovább a szolgálatot; akik alacsony rangban és aránylag rövid szolgálati idő után voltak kénytelenek nyugdíjba menni. Ezeknek pótlásáról gondoskodni nem oly könnyű dolog, minthogy a tisztképzés magában véve hosszabb időt vesz igénybe. Ezeket a viszonyokat tekintve azt hiszem, hogy a mutatkozó tiszthiányon, amely részint a szolgálati viszonyok, részint a hadsereg fejlesztése következtében beállott nagyobb tisztszük- séglet következménye, pusztán a tiszti fizetések javítása által segítve nem lenne. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban érdekesnek tartottam összehasonlítást tenni a katonai nevelő és képzőintézetek növendékeire nézve is és pedig az 1908/9. és az 1913/14. tanéveket vettem az összehasonlítás alapjául. Az az állandó panaszunk, hogy a magyar fiatalság nem megy kellő számban a katonai pályára. Ez a baj tagadhatatlanul fennáll és ennek okai részben a katonatiszti szolgálattal összekötött, általam előbb említett sok mindenféle nehézségben, részben pedig abban is keresendők, hogy talán annak a katonai fegyelemnek, annak a szigorú életnek nem szívesen vetik magukat alá. Azonban e tekintetben sem stagnatiót, sem vissza-
