A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

II. ÜLÉS.

13

a casinonak illetékes fóruma nem ad nekem igazat és más nézeten van, mint én, akkor vonom le a consequentiákat és kilépek abból a körből. (Helyeslések a jobboldalon.) De hogy én egy katonai bíróság titkos enuntiatiója alapján kényszerítve legyek kilépni egy körből, megírjam a kilépőlevelemet és ajánljam magamat, amihez azután különféle combinatiók fűződhetnek, hogy igy legyek kénytelen eljárni, hogy kilépésem félremagyarázásra adhasson alkalmat más tagok megítélésében : ez nézetem szerint nem felel meg annak a felfogásnak, amelynek épen a katonaság kell hogy szószólója és képviselője legyen. (Helyeslés.)

Ebből az egész katonai communiquéből azt tapasztalhatjuk, hogy azok a katonai becsületügyi szabályzatok úgy látszik feljogosítják azt a be- csületbiróságot nemcsak arra, hogy a maga szűk körében a katonasághoz tartozó egyes egyénekről mondjon ítéletet, hanem olyan esetben is, amikor az a becsületügyi bíróság nem foglalkozott a másik féllel, hanem csak a saját elbírálása alá tartozó katonatisztnek az ügyével, hogy akkor a hadvezetőségnek a hadsereg, a honvédség, a népfelkelés képviseleteiben : a had- ügyminister urnák és a honvédelmi minister urnák joga van arra, hogy a polgári társadalomhoz tartozó egyes egyéneket, akiknek becsületbeli ügyük katonatisztekkel volt elintézendő, azokat az ő meghallgatásuk nélkül egyszerűen diskqualificálh ásson.

De van ennek a communiquének még egy pontja, amely úgy szól, hogy (olvassa) : »Magas hivatásuk tudatában az összes fegyveres erő tagjai határozottabban visszautasítják azt a törekvést, hogy pártpolitikai üzelmek játékszerévé alacsonyitassanak le és ép oly határozottan óvást emelnek oly kísérlet ellen is, amely a polgári társaság köreivel gondosan ápolt viszonyuk megzavarására irányulna«.

Hát kérdem igen t. hadügyminister ur, ez nem politika? Ha ilyen tendentiák ellen csak általánosságban tiltakoznak, ha nem forogtak fenn események, amelyek őket ilyen nyilatkozat megtételére vezették, akkor ez megint csak olyan levegőben úszó szappanbuborék, egy phrasis, amelyhez természetesen mindenki csatlakozik. Nagyon helyes, hogy a katonaság politikai kérdésekbe be ne vonassék ; magam is csatlakozom hozzá. (Derültség a jobboldalon.)

De ha ez ügyből kifolyólag állapítják meg azon felfogásukat, hogy ilyen tendentiák vannak ; ehhez, kérdem, van-e joga a hadvezetőségnek? Én azt hiszem, hogy a hadvezetőség, ha megállapítja, hogy tényleg ilyen tendentiák léteznek, akkor az már nem más, mint a legmesszemenőbb politizálás. Arra pedig, azt hiszem, a hadvezetőség még sem illetékes, hogy a párt- politika szemüvegén át nézzen egyes konfliktusokat, amelyek nálunk a társadalmi életben előfordulnak. Hogy a hadvezetőség ebben az esetben azt állapíthassa meg egyáltalában, hogy

léteznek olyan tendentiák, amelyek ellen védekeznie kell, az semmi egyéb mint egyoldalú pártpolitika és ha a hadügyminister ur és a honvédelmi minister ur ezt a nyilatkozatot megtette, akkor igaz az is, hogy elragadtatva magukat az események által, belevonatták magukat a legerősebb, a legszélsőbb és szerintem illetéktelen és törvénytelen politizálásba. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.)

Ezt constatálnom kell t. hadügyminister úrral szemben és csodálom, hogy a haderő másik részének képviselője, a honvédelmi minister ur, ugylátszik erre a dologra reflectálni nem óhajt és jónak találta, hogy távol maradjon. (Derültség a jobboldalon.) Meg kell állapítanom továbbá a lapokból azt is, hogy mikor ebből az ügyből kifolyólag a becsületbeli ügyeknek egy egész sorozata következett, minthogy ezeknek az alapos tanulmányozása nem volt módomban, nem merném azt mondani, hogy nekem minden egyes esetre nézve megvan a magam véleménye, hogy ez vagy az az egyén helyesen járt-e el, vagy nem helyesen járt el. Ezt csak a legalaposabb tanulmányozás utján lehetne megállapítani, csak a legalaposabb vizsgálat utján, ami nélkül emberek becsülete felett dönteni nem szabad. Ez a társadalmi tisztességes felfogásnak az alapelve. Én nem vindicálom magamnak, hogy az ügyek mai stádiumában azokból, amiket tudunk, határozott véleményt mondjak.

De azt már szeretném, hogy véleményem lehessen afelől, minek van kitéve az a tartalékos tiszt, az a szolgálaton kívüli állományban lévő tiszt, akik közé én is tartozom és minek vannak kitéve a polgári társadalom egyes tagjai becsületügyekre vonatkozó ezen katonai szabályzatok következtében. A hadvezetőség és a honvédelmi minister és egyáltalában az illetékes körök, akiknek e dolgokat nagyon is jól kell tudniok, oly titkolózást visznek véghez, oly különféle felfogások uralkodnak és hangzanak el e tekintetben, hogy az ember tényleg nem ismeri ki magát, hogyha kifogásolja az álláspontjukat, amint én is kifogásolom, nem tudja egyenként elővenni azokat a szabályokat, hogy bizonyítani tudja, mennyire helytelennek tartja az eljárást, mert a nyomtatásban kezemben lévő becsületügyi szabályzaton kívüli intézkedéseket reservált parancsokat és rendeleteket nem ismeri.

Hallom, hogy ezek az intézkedések hónap- ról-hónapra változnak, hogy vannak reservált rendeletek. Hát hogy lehet akkor eligazodni ? És szabad-e egyáltalában ilyen ügyekben titkolózni ? Hiszen ebben csak nincsen olyan titok, amelynek elárulása a hadseregre és a monarchiára nézve veszedelmes volna? Ha megkövetelem a katonatiszttől, hogy becsületbeli ügyekben pontosan előírás szerint járjon el, a legelső dolog az, hogy megköveteljem, hogy mindazok, akik ezen intézkedések alá eshetnek, világosan tudják, hogy hányadán áll a dolog ;