A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1913 - hiteles kiadás (Bécs, 1913)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve
X. ÜLÉS. 89 51. A hadseregi költségvetés tervezett átszerkesztésével kapcsolatban az országos bizottság az albizottság jvaslatának elfogadásával a következő határozatot hozza : „Utasittatik a hadügyminister, tegyen intézkedéseket az iránt, hogy a hadseregnek az országos bizottságok elé terjesztett új minta szerinti költségvetésen alapuló kiadási kezelése nemcsak sommásan a tiz czím szerint, bevételei pedig nem egy összegben, hanem tárgyi csoportok szerint részletezetten, és pedig az elkönyvelt tételek alapján mutattas- sanak ki és bocsáttassanak a közös legfőbb számvevőszék rendelkezésére, hasonlóan mint a haditengerészet kezelése.“ 52. Az 1911. évi zárszámadás részletes tárgyalása során az országos bizottság tételenként hozzájárulva az albizottság jelentésében foglalt javaslatokhoz, a következő határozatot hozza : I. c z i k k. Az osztrák-magyar monarchia közös kiadásainak és bevételeinek 1911. évi költségvetését meghaladó túlkiadásokra nézve a felmentés megadatik, és pedig : A rendes szükségletnél, és pedig: Az I. fejezetnél. „Kiiliigyministeriura.“ 1. czím. a) Központi vezetés (beleértve 6.000 K póthitelt) ................... 80.332 K 92 f 2. czím. Diplomácziai költségek (beleértve 270.000 K póthitelt). . . 281.962 K 42 f A II. fejezetnél. „Hadügyministerium.“ A. Hadsereg. 1. czím. Központi vezetés .... 44.402 K 79 f A közösügyi országos bizottság jegyzőkönyvei 1913. 12