A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. lett magunkra vállalnunk, midőn újabb, modernebb alapokra fektettük véderőnk organisatióját. Bizonyos mértéket kellett azonban tartanunk, mert nem elég a sok pénz és a költségek megszavazása, hanem ezek helyes felhasználása, anélkül, hogy a közgazdaság ne károsodjék, csak bizonyos időben történhetik, (Úgy van! Úgy van!) Mert ha túlságosan sietünk, valószinü, hogy drágábban kell megfizetnünk azt, amit be akarunk szerezni és nem tudjuk az ily beszerzéseket közgazdaságilag hazánk javára értékesíteni. Ezért azokban a megállapodásokban igyekeztünk — s azért beszélek többes számban, és ezt a t. országos bizottság el fogja nekem nézni, mert akkoriban én állottam a kormány élén, amely ezeket a megállapodásokat létesítette — mondom, igyekeztünk arra, hogy lehetőleg megieleljiink annak a czél- nak, mely akkor elsősorban állott előttünk, t. i hogy megállapítsuk a véderőt ; ami erre szükséges volt, azt készséggel felajánlottuk a had vezetőségnek, a többit pedig, az előbb említett pénzügyi és közgazdasági momentumok szemmeltartásával, későbbre halasztottuk. (Helyeslés.) De volt egy más fontos momentum is a magyar kormányra nézve, t. i. financiális helyzetünk mérlegelése. Két évnél alig több ideje volt akkor annak, hogy a mostani többség és ennek kormánya vette át az ügyek vezetését, és pedig a legdesperátusabb financiális körülmények közt ; (Úgy van! Úgy van!) mi akkor tudatában voltunk azoknak a költségeknek, melyek az országra, illetőleg a monarchiára hadszervezetünk kiegészítése végett még várnak, mert épen a véderőnek a kormányok közt való tárgyalásánál a akkori hadügyminister teljes nyíltsággal megmondta, hogy mik azok a költségek, melyekre még szükség lesz, a végből, hogy teljesen a mai követelményeknek megfelelően és lépést tartva a többi nagyhatalmak és egyéb hatalmak készülődéseivel, mi megnyugvással megállapíthassuk az uj véd- törvényt. Tehát tudtuk azt, hogy a költségek, melyeknek egy része most megszavazásra kerül, idővel terhelni fogják a monarchiát. De elhalaszt- hattuk ezeket a költségeket, mert az európai helyzet olyan volt, hogy nem kellett feleslegesen sietni. Ma másként állunk, t.’országos bizottság. Először is a külügyi viszonyok beállott változása következtében mindenesetre nagyobb felelősség hárul reánk abban a tekintetben, hogy gyorsabb vagy lassúbb tempóban haladjunk-e haderőnk kiegészítésénél. Minden jel arra mutat, hogy inkább sietnünk kell, mintsem tartózkodnunk. A másik szempont, a mely módosítja a situatiót, az, hogy azóta financiális helyzetünk is örvendetesen javult, ( Úgy van ! Ugy van ! Tetszés.) úgy hogy a szükségeseket megadnunk nem esik annyira nehezünkre, mint azelőtt. (Tetszés.) Ezeket szem előtt tartva, azt hiszem, mondhatom, hogy a mostan kért rendkívüli hitelekhez hozzájárulni ránk nézve meg van könnyítve és állásso foglalásunk változása előbbi álláspontunkkal szemben meg van indokolva. (Úgy van!) De ezen, tulajdonképen csak a külső formákra vonatkozó indokoláson kívül — mert pénzügyi szempont, hadseregszükséglet, korábbi állásfoglalás, ezek mind tulajdonképen csak külső, technikai részei az indokolásnak, meg kell indokolnunk, hogy voltaképen miért akarjuk a mi haderőnket megfelelő helyzetbe hozni. Ezt kell megindokolnunk ; ez a mi cselekvésünk morális mozgatója, és ha ezt tartjuk szem előtt, azt hiszem, egészen tisztában lehetünk azzal, hogy mit akarunk külpolitikánkkal elérni. Azt akarjuk, amit az egész világ tud, — és e tekintetben, úgy látszik legalább, hogy a többi nagyhatalmakkal sem vagyunk ellentétben — hogy a mostani Balkán bonyodalmakkal szemben a status quo politikája biztosittassék. (Helyeslés.) A status quo önmagában sem jót, sem rosszat nem jelent, tehát mindenesetre meg kell indokolnunk, hogy miért akarjuk a status quo politikáját. Mit jelent reánk nézve a status quo ? Egy conservativ külpolitikát, különösen conservativ külpolitikát a Balkán területen, és igy teljesen indokolt, hogy erre helyezzük a legnagyobb hangsúlyt. Azt hiszem, hogy sokkal könnyebb volna a helyzetünk, ha e tekintetben teljesen érdektelen lenne reánk nézve, hogy Id az, aki az ottani conservativ politikát biztosítja, illetőleg biztosítja a nyugalmat és a rendet az ottani államok és az ott élő népek területén. Azonban e tekintetben furcsa helyzetben vagyunk. A monarchiának helyzeténél fogva az a hivatása, hogy a tulaj donképeni közvetítő legyen a nyugat és a kelet között, és igy a mi feladatunknak is a Balkán-államokkal szemben egészen meghatározott jellegűnek kellene lennie, és lényegében az is. Azonban a látszat, a külszin nem régi idő óta, azt lehet mondani, kedvezőtlen reánk nézve. Azon államok ugyanis és azon népek, amelyek azon a területen élnek, bennünk többé-kevésbbé az ő aspiratióiknak ellenzőit látják. Ez alapjában véve tulajdonképen lehetetlen, mert hiszen, amint előbb is voltam bátor említeni, missiónk tulajdonképen az, hogy közvetítsünk a kelet és a nyugat között, tehát lehetőleg barátságban kell élnünk azon államokkal és az azon területen élő népekkel. E mellett közgazda- sági érdekeink is arra utalnak bennünket, hogy velük jó viszonyban éljünk. De épen ez magyarázza meg azt, hogy sokszor ellentétes felfogásokkal találkozunk a nagypolitika terén. Az egész külföldi sajtóban úgyszólván ellenfelei gyanánt tününk fel a Balkán-államok jogos követeléseinek. Ennek okai egy politikusaink és különösen sajtónk körében észlelhető sajátságos jelenségre vezethetők vissza. Azt tapasztaljuk, hogy azon országokat majd alábecsülik, majd pedig túlbecsülik, már pedig egyik is, másik is liibás eljárás, bármilyen jelenségekkel állunk is szemben ezen országokban, mert mindenesetre a helyes megértés számlájára megy. A helyes megértés sem túlbecsülésben, sem alábecsiilésben nem
