A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
12 II. ÜLÉS. A közös hadügyminister ur hivatkozik arra, hogy a mi terhet az ország a véderő érdekében magára vesz, az nem tekinthető áldozatnak ; hogy rég volt az, a mikor a hadsereg »idegen testnek« tekintetett az állam kebelében ; hiszen a hadsereg, a véderő az állam biztonsága érdekében feltétlenül szükséges. Ez igv magában véve igaz. De ha nézzük Magyarország helyzetét a hadsereggel szemben : azok a momentumok, melyekre Apponyi Albert gróf rámutatott, teljes mértékben fennállanak. Hiszen mi Magyarország állami életében mindenképen iparkodnánk azon, hogy érvényt szerezzünk annak az elvnek, hogy a hadeserg ne legyen itt egy idegen test, hogy legyen az a nemzeti egységnek kifolyása, hogy legyen annak betetőzése, a melyben a magyar állami élet a maga kicsucsosodását megnyerje, melybe az ország intelligencziája bevonul cs melybe a nemzet is a maga lelkesültségét beleviszi. Tudjuk, hogy csakis az ilyen hadsereg az, a mely győzedelmes lehet ; ha nem ilyen a hadsereg, ha az csak mesterséges szerv az állami életben, akkor kétes időkben koczkázatos a fellépése.- Tekintsünk csak egyes kiszakított számtételekre, melvekből a közös hadügyminister ur is megláthatja, hogy Magyarországnak ezen a téren milyen jogosak az igényei. Ha nézzük a tisztikar létszámát : 17.463 tisztből magyar honos csupán csak 4462, és ezek közül is magyarul tudó magyar honos nem több, mint 2276, tehát az egész tisztikarnak mindössze csak 16%-a. Magyarország nem elég gazdag arra, hogy egy más államnak az intelligentiáját is elláthassa, hogy azoknak megélhetést, existentiát nyújthasson. Magyar- országnak ragaszkodnia kell ahhoz, hogy ezeket a nagy állami intézményeket saját intelhgentiája számára tarthassa fenn, hogy azok abban elhelyezést találhassanak. Az e részben fennálló nehézségek és akadályok kiküszöbölése tehát olyan nagy, olyan fontos állami feladat, hogy ezt Magyarország joggal követelheti. De az erre vezető utak, sajnos, eddig még csak Ígéretben vannak meg, de egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a ezéí eléréséhez közelednénk : ép oly távol állunk ma ettől a ezéltól, mint évtizedekkel ezelőtt. Mutasson nekem a t. hadügyminister ur államot, mely megtűrné azt, hogy midőn ily nagy áldozatokat hoz a maga hadserege részére, saját államisí gának érvényesülése a hadseregben oly hiányos lenne ; hiányos a nyelvben, zászlóban, czimer- ben, a mely térén a magyar államiság megnyilatkozását annyira nélkülözzük. Hiszen itt az államnak a maga tekintélyével a nemzeti egység kiépítésére kellene közreműködnie és azt látjuk, hogy ez itt egeszen eltörpül és a hadsereg minálunk nem számbavehetó tényező. Ebből a szempontból mondjuk mi, hogy csak áldozatokat kívánnak tőlünk, a hadsereget pedig nem állítják a mi államiságunk szolgálatába, hogy tekintélyével a nagy állami egységnek kifejezést adjon. Ezek azok az okok, t. országos bizottság, melyek minálunk a véderőtörvény keresztülvitelét mindig megnehezítik. A mely mértékben idegenkednek attól, hogy az e részben fennálló ellentéteket áthidalják, hogy a nemzetnek a véderő irányában való jogos kívánalmait teljesítsék, abban a mértékben fognak továbbra is fennállani a törvény megalkotásának nehézségei. Méltóztatott Japánnak győzedelmes hadviselésére hivatkozni. Hiszen ha a t. hadügyminister ur igazságos akar lenni, — a mint ezt róla feltételezem, — el kell ismernie, hogy Japánnak nemcsak katonai készültsége és teljesen modern katonai berendezkedése volt az, a minek a maga sikereit köszönheti. Mindenki, a ki ezen győzelmek tanulságaival foglalkozik, tudja és látja, hogy az odaadó lelkesültség, az összetartozásnak rendíthetetlen érzése, a nemzeti egység érzése voltak azok a tényezők és rugók, melyeknek Japán az elért fényes eredményeket köszönhette. Bizonyára hatványozottabban járult hozzá az elért sikerekhez a nagy nemzeti czélokhoz való ragaszkodás, a hadseregnek nemzeti eszmékkel való telítettsége, és ezek a tényezők azok, a melyek más nemzeteknél is hasonló eredményeket képesek előidézni, (ügy van !) Ezután még az altiszti kérdésnek a hadügyminister ur által is megemlített megoldásáról óhajtok néhány szót szólni. Igen helyesen mondották t. tagtársaim tegnap a négyes albizottságban, hogy ennek a kérdésnek rendezése nem a mi feladatunk. Egy dolog elől azonban nem lehet elzárkózni és ez az, nogy egy véderóreform keresztülviteléhez szükséges, hogy annak kihatásai pénzügyi szempontból és más irányban is tisztán állittassék az ország elé. Most a véderőjavaslatok tárgyalásánál a képviselőház előtt kérdést intéztünk a kormányhoz, a bizottságban és a plenumban egyaránt, hogy vájjon mi a terve és a szándéka az altiszti kérdés megoldására nézve ? Erre azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a tárgyalások még folyamatban vannak, de megállapodások nincsenek. Midőn tehát egy ily nagy fontosságú kérdés még papiroson sincsen megoldva, midőn egy ily fontos kérdés még törvényjavaslat alakjában sincs feldolgozva és a midőn még nincsenek megadva azok a számtételek sem, a melyek a megoldásnál szerepelni fognak, szóval midőn a jövő pers- pectivája még nincsen beállítva, alig lehet azt kívánni, hogy a véderőjavaslat keresztülvitele az ellenzék és a törvéuc hozás többi factorai részéről lehetővé tétessék. A véderőjavaslat sürgőssége szempontjából az altiszti kérdés képezte az egyik súlyos akadályt, mert mindenki elbirálta azt, hogy lehet-e egy hadszervezetet arra alapítani, hogy valaki teljesítse kötelességét a hadszervezetben, minél hűbb és minél odaadóbb módon, de azért reá büntetés vár. Míg azért, hogy ha hanyag lesz és ha a kötelességekben nem tanúsít kellő intelligentiát, azt várhatja, hogy
