A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V. ÜLÉS. 65 a mikor a nagyhatalmak közt megállapodást létesít a balkáni status quo fentartására nézve, egyúttal biztosítékokat szerez arra nézve is, hogy a Magyarország iránt való rokonszenv a balkáni államok népeinél biztosittassék és semmi zavaró körülmények által meg ne ingattassék. De talán még sokkal fontosabb külpolitikai szempontból az a helyzet, a mely nyugati határainkon mutatkozik és a mely a feszültségnek akkora mértékét mutatja, hogy az a népeket nagy nyugtalansággal tölti el. Hogy ez a feszültség kizárólag a német-angol viszonyból keletkeznék, azt állítani nem lehet. Annak alapját a Erancziaország és Németország közti régebbi feszült viszony adja meg, a mely akkor élesedett ki teljesen, a midőn Francziaországban a közfelfogás odairányult, hogy Németországnak beavatkozását eltűrni és válasz nélkül hagyni többé nem lehet. Ehhez hozzájárult Anglia részéről az a határozott Ígéret, hogy kész materiális segítséggel is a franczia álláspont védelmére kelni. Ebből kifolyólag a franczia felfogás élessége mindjobban fokozódott, úgy, hogy már előállott az a helyzet, a melyet a német kanczellár akként jellemzett, hogy többé nem a kormányok az egyes nemzetek békéjének intézői, hanem sokszor a lármás közvélemény a maga izgató hatásában olyan lépésekre kényszeríti a hivatalos elemeket, a melyekből a veszélyek kitörése bármely perczben bekövetkezhetik. Hogy ez a nagy feszültség engedjen, hogy a nemzetek, a melyekről itt szó van, egymással megértésre jussanak, az minden nemzetnek hő óhajtása, a miénk is, a kik talán távolabb állva, de azért mégis érezzük a helyzet kínos és nyomasztó voltát. Már-már örömmel vettük, a midőn egy nagy közeledő lépést láthattunk Anglia és Németország között akkor, midőn az angol hadügyminister elment a német birodalom székvárosába. Azt hittük, komoly tárgyalások kezdődnek meg, a melyek arra irányulnak, hogy a nagyhatalmak hadi készülődése contingentáltas- sék, és hogy további félreértések csirája kikü- szöböltessék. Sajnos, az ehhez fűzött reménységek nem váltak be és nagy megnyugvással venném, ha a külügyminister ur ebben az irányban valami kellemesebb értesülést terjeszthetne az országos bizottság elé, de ismétlem, azok az eredmények, melyek bekövetkeztek, nem szólnak a mellett, hogy azok a tárgyalások valami nagyobb sikerrel jártak volna. Hiszen ezen látogatás után következett be az uj német véd- törvény, a mely ismét 64.000 fővel emeli a katonai létszámot és azóta következett be az újabb flotta-fejlesztésre irányuló törvény, a mely hat hadi egységgel kívánja a német flotta-állományt gyarapítani. Ebből láthatjuk azt is, hogy mennyit érnek azok a megállapodások, a melyeket a kormányok bizonyos programmok keresztülvitelére létesítenek. Láthatjuk, hogy azok egyáltalában nem bírnak azzal az érintetlenséggel, a melybe a népek bizalmukat helyezhetnék. Németországban is megvolt a flotta-programm öt évre való beosztását rendelő quinquennális törvény. Ezt a flotta-programmot ime keresztülhúzták a viszonyok, keresztülhúzta az illető állam felfogása szerint az idő kényszerűsége. Újabb programmot kellett felállítani, újból igénybe kellett venni a nemzet áldozatkészségét. Itt van nálunk is az a megállapodás, a melyet a mi kormányunk a közös hadügyministerrel létesített, s a melyre a ministerelnök ur, mint pénzügy minister olyan kiváló nagy súlyt helyezett, hogy t. i. abban a megállapodásban öt évre meg van állapítva a teherviselés programmja. Látjuk, hogy az ilyen programmokat a kormányoknak a kényszerítő szükség felől való felfogása egyszerűen keresztülhúzza. Az a feszültség tehát, a mely Európa nyugatán mutatkozik, egyáltalán nem enged, hanem ellenkezőleg, a viszonyok a lehető legélesebbek ; ha csak egy incidens következik be, akkor a legsúlyosabb válságok lehetősége áll elő. Teljességgel csatlakozzunk tehát ahhoz a felfogáshoz, hogy barátságos érzelmeink érvényesítése mellett minden irányban oda kell irányítanunk külpolitikánkat, hogy a feszültség lehetőleg csökkenjen, hogy a dolog kitörésre ne jusson, a menynyiben pedig mégis kitörésre jutna, attól mi kellő távolságban és isoláltságban maradjunk. Visszatérve arra a felfogásra, a melyet a külügyminister ur, szerintem mint nóvumot, állított be a külpolitika irányításába, t. i. a gazdasági momentumok előtérbe tolására, kiemelem, hogy én ezt rendkívül fontosnak tartom. Ez a nyilatkozat egyúttal intelmül szolgál nekünk, a kik nem vagyunk felelős állásban, a kiknek kritikája tehát sokkal szabadabb szárnyakat ölthet, intelmül szolgál, hogy ne haladjunk a régi politikai iskola sablonjain, a melyek a hivatalos felfogás egyszerű visszatükröződése voltak mindig, hanem nézzük a jövőt és egyéni véleményeket hozzunk ide. Ez anyagul szolgálhat a hivatalos köröknek is arra, hogy lássák a különböző felfogásokat, lássák, hogy ezek milyen szempontokat és milyen kívánságokat vetnek felszínre. A gazdasági szempontok előtérbe tolása a gyakorlati életben nagy küzdelmeket eredményez. A gazdasági érdekek előtérbe tolása volt az is, a mely Olaszországot a most folyamatban levő háború megindítására reábirta. Avagy csak egyszerűen a terjeszkedési vágy volt-e az, a mely ezt a háborút Olaszországra nézve indokolttá tette? Nem, Olaszország az ő nagy nemzeti egységét kiépítve, nagy szabadságharczban vérét ontva állami egységéért, nem állott meg ennél a czélnál, hanem gazdasági erejét fejlesztve és növelve, tovább ment, hogy uj területeken a maga gazdasági föllendülését folytathassa. Mivel saját földjének bizonyos mérvű alkalmatlan volta lehetetlenné tette, hogy ott 9 A közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság naplója.
