A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
132 XIX. ÜLÉS. az állam a maga létét és jövő boldogságát bízza. Ezek azok a szempontok, a melyek bennünket rendkívüli mértékben visszatartanak ily áldozatok meghozatalától, és ezek azok, a melyeket mi fel szoktunk használni, hogy figyelmeztessük a hadvezetőséget és mindazokat, a kiknek itt szerepük van, hogy az a bizonyos lelkiismeret, a melynek furdalását itt szóvátették, nemcsak azokat marczangolja, a kik nem adnak meg bizonyos felszereléseket bizonyos időben, hanem azokat is, kik nem tesznek meg oly lépéseket és nem hoznak meg olyan törvényes intézkedéseket, melyek annak a hadseregnek nemzeti tekintetben való harczkészségét elősegítenék. A mi azokat a felszólalásokat illeti, melyek az annexió idejéből nekünk szemünkre vetik, hogy azok a felszerelések nem voltak meg és hogy háború esetére milyen veszélyeknek tettük volna ki a hadsereget, hát mindannyian tudjuk, hogy az akkor hirtelenében előállt nagy katonai készültséget mire használták fel. A tengerészeinél arra, hogy három-négy év múlva előállítandó hajókat építsenek, tehát egy rögtöni veszélyben felmerült költséget egy későbbi fejlesztésre használtak fel. A hadseregnél is tettek néhány hasznos újítást, megtörtént a tábori konyhák felszerelése, és talán más újítás is, de, hogy ez döntő jelentőséggel birt volna és hogy a mi hadseregünk, melyet akkor már tüzérséggel, fegyverzettel, a hadikészültség egyéb feltételeivel elláttunk, azt várta volna, hogy a kormány azon száz milliókat rendelkezésére bocsássa, — ilyenekkel ne akarjuk a valódi képet elhomályosítani. Mert a mi hadseregünk, ha lehet is, van is egyben-másban kiegészíteni valója, mégis minden irányban a harczkészség azon mértékével bir, melyet a jelen helyzetben mindenki joggal fűzhet hozzá. Ezért nem fogadom el egyáltalában azt, hogy a mi hadi készültségünk bármily tekintetben bárkit is lelkiismereti furdalásra késztetett volna arra az esetre, ha mérkőzésre került volna a sor, hogy mi ott hátrányban lettünk volna. Ezt egyáltalában nem tartom igazságos Ítéletnek, mert az a katonai erő, melyet Magyarország és Austria az annexió idején a harcztérre tudott volna állítani, ép oly fényes győzelmet lett volna hivatva kivívni, mint azon egy pár száz millió újabb befektetés segítségével, melyet a delegatió azután a következő években meg is szavazott. Ezeket tartottuk szükségesnek ezekkel a felszólalásokkal szemben felhozni. Sajnos, mi az országos bizottság előtt való tárgyalásainkhoz illusiókat nem füzünk, mert a mi szerepünk itt bizonyos mértékben a staffage szerepe. Látjuk, hogy jönnek igen kiváló tagjai a bizottságnak, kik az ország anyagi érdekeit igazán gondozni kívánják és sok üdvös újításra és változtatásra fel is hívják a t. kormány figyelmét. De a t. országos bizottság hosszú évtizedeken keresztül nent ennek képezte szinterét, hanem alkalom volt arra, hogy a kik a felajánlkozásnak, a hadi- terhek nagysága folytonos fokozásának kinálga- tását akarták kihasználni, azoknak itt gyönyörű tere kínálkozott. Ügy itt, mint Bécsben minden alkalmat meg kellett ragadni, hogy elmondják, hogy ők az áldozatkészségek végső fokáig elmennek,' mert Magyarország nem teljesiti kötelességét, mi hátra maradunk, más országok túlszárnyalnak. A delegatio bizonyos ajtókopogtatásra szolgált oly politikus uraknak, kiknek meg kellett tenni állandóan azt, hogy itt felszólaljanak, magukat lehetőleg kedves színben tüntessék fel, de nem azon szempontból, hogy itt azután erős kritikát gyakoroljanak abban az irányban, hogy határt szabjanak a katonai követelések azon mértékének, mely már az ország anyagi teherviselési képességét túllépte, és ennek egyúttal a mérleg másik oldalába dobják bele azon jogos követeléseket, melyekkel minden nemzet joggal léphet fel saját hadseregével és haderejével szemben, mert nem idegenek azok, hanem a mi véd- szerveink, melyeket a mi anyagi áldozatunk tart fenn, melyekkel szemben jogokat táplálnunk elsőrangú kötelesség is, de teljesen tiszta jogunk és alkotmányos szükségünk is. Ezek bírták elvbarátaimat és engem arra, hogy ehhez hozzá ne járuljunk, ellenben szívesen pártolom Chorin t. bizottsági tagtársamnak azon indítványát, hogy legalább szabjuk meg azon mértéket, melyet a fiotta-programm megállapításánál ez az országos bizottság szükségesnek tart. (Helyeslés.) Elnök: A pénzügyminister ur kíván szólni Lukács László pénzügyminister : T. országos bizottság ! Utolsó felszólalásom óta azok az adatok, a melyeket szerencsém volt annak idején előterjeszteni, különböző oldalról a legkülönbözőbb elbírálás tárgyát képezték nemcsak künn a sajtóban, hanem itt a t. országos bizottság kebelében is. Tökéletesen érteni, hogy ez igy történt, mert tokintettel azokra a különböző híresztelésekre és combinatiókra, hogy ime itt egy legyőzhetetlen nagy teherrel és követeléssel állunk szemben : addig a mig a tények nem voltak a nyilvánosság elé állítva, ezt a körülményt az ellenzéki álláspont erősítésére igen kedvezően ki lehetett használni, de viszont, bizonyos mértékig megnekezitette ezt a feladatot az, hogy positiv számadatok terjesztettek elő. Ez ellen azonban nem kívántam volna védekezni, lia nem történt volna ma is ez irányban felszólalás és ha nem történt volna felszólalás oly irányban, mintha ez által a lépés által, a melyet a kormány tett, a midőn ezt a megállapodást a közös ministeriummal létesítette, egyszersmind az ország további fejlődését lehetetlenné tette volna. Ezzel a váddal szemben természetesen kötelességem védekezni és a nélkül, hogy nagyobb apparátust mozgósítanék ezen czél elérésére, egyszerűen utalok arra, a mit annak idején szerencséin volt előterjeszteni, a midőn
