A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

XIII. ÜLÉS. 37 érezzük :izt talán mi, a kik szegéin nemzet vagyunk. Nagy és gazdag nemzetek anyagi erejét is felemésztik idővel a nagy haditerhek s lia a felszerelésekre fordított kiadásokat a végletekig viszik, kimerni minden állam és anyagi erő Inján azok a nemzetek fognak elsősorban szen­vedni egy esetleges evolutiónál, a melyeket anya­gilag már teljesen tönkretett ez a teher. Tehát nemcsak Magyarországnak, hanem a kettős monarchiának, általában pedig Európa- és világ­szerte az összes államoknak érdekében volna az, ha az igen t. kiilügyminister ur ezt az eszmét az általam jelzett irányban erőteljesebben támo­gatná. Megteheti ezt a kiilügyminister ur annál könnyebben, mert mi — a mint ezt már előbb is hangsúlyoztam ■— csakugyan nem vagyunk hóditó nagyhatalom. Mi elfogulatlanok vagyunk és inkább tudunk hatni azokra, a kik ezt talán ma még nem haj­landók kellőkép támogatni. Mivel pedig nem állunk érdekellentétben velük, sok érdekellentét kiegyenlítést nyerhet épen ezen helyzetünk követ­keztében. A másik kérdés, a melyet a kiilügyminister úrhoz intézni kívánok, a következő. Megenge­dem, hogy a vlissingeni erődítések kérdése talán jelentőségén messze túlmenő hullámokat vert fel a nemzetközi politika terén, bár nem bir azzal a nagy jelentőséggel, a melylyel azt a közvélemény előtt feltüntették, de annyi tény, hogy — ha élhetek egy hasonlattal — a víznek tiszta tükrét felzavarni alkalmas volt és azt fel is zavarta. / En tehát megint arra kérem az igen t. kiilügy- minister urat, hogy a mennyiben érdekeink veszélyeztetése nélkül felvilágosítást adhat e tekintetben álláspontjáról, legyen szives ezt a felvilágosítást megadni ; ha azonban nem teheti, ebbe is belenyugszom, mert érdekeink veszélyez­tetésével nyilatkozatok tételére nem óhajtom szorítani, de minden esetre azt a további kéré­semet fűzöm ehhez, hogy legyen szives közre­hatni. - épen mert mi nem vagyunk érdekelt fél és mert elfogulatlanok vagyunk mindent megtenni, hogy az európai nemzetközi helyzet­ben ez a kérdés valami nagyobb zavarokat ne idézhessen elő. (Helyeslés.) Ezzel azokat, a miket a külügyekre vonat­kozólag mondani óhajtottam, ezúttal elmondtam. A mi a határozati javaslatokat illeti, ter­mészetesen mind a kettőt elfogadom. Ezek az országos bizottságnak már ismételten hozott határozatai, s a magam részéről, mikor azokat elfogadom, yzt a kérést intézem az igen t. kid­ug.' minister úrhoz, legyen szives odahatni, mert magukbanveve nem nehéz kérdések, hogy ezek egyszer megoldassanak. A második pontban érintett czimerkérdés például nagyon könnyen megoldható. Miért felnek a magvar államiság kidomboritásától kifelé? Ma már, azt hiszem, egész Európa és az egész világ tud annyit, hogy Magyarország külön állam, az e tekintetben létező homályok tehát lassankint szétoszlanak. A magyar államiság kidoinboritásának elodá­zása a nemzetben legfeljebb kedvetlenséget idéz­het elő. Viszont, mennél inkább törekszenek a nemzetnek akár anyagi,akár erkölcsi igényeit kielé­gíteni, annál jobban tudják támogatását és lel­kesedését is elérni. (Uyy van!) Ha már megtörténik, a mi nézetem sze­rint helyes, hogy ünnepélyek alkalmával nem tudom, ugyan, hogy mindenütt-e, mert e tekin­tetben voltak az utóbbi időkben is panaszok a légtőlib helyen a consulatusoknál és követsé­geknél, mikor a zászlót kitűzik, szépen kitűzik a fekete-sárga lobogó mellé a magyar liárom- szinü zászlót is, épen igy a kétfejű sas, meg a magyar állam czimere is megférhetne szépen egymás mellett Mi nem kívánunk egyebet, mint hogy tessék egyenlő nagyságban az épületeken a két állam czimerét egymás mellett elhelyezni. A kérdés nem olyan nehéz, hogy az évek hosszú során át tartó tárgyalásokat és beható megfontolást vagy vizsgálatokat igényelne. Az nagyon egyszerűen oldható meg. Higyje meg a t. kiilügyminister ur, rendkívül előnyös benyo­mást tenne úgy az országos bizottságra, mint az egész nemzetre az, hogyha ezt a magában véve nem nehéz kérdést mielőbb megoldásra vinné. (Helyeslés.) Ezeket voltam bátor elmondani (Helyeslés. ) Elnök: Az idő már annyira előrehaladt, hogy bátor vagyok javasolni, hogy a vita foly­tatását a holnap délután 5 órakor tartandó ülésre tiizziik ki. (Helyeslés.) így tehát hatá­rozatképen kimondom, hogy a legközelebbi ülés holnap délután 5 órakor lesz, a napirend tárgya pedig a külügyi albizottság jelentésének foly­tatólagos tárgyalása. (Helyeslés.) Ezzel az ülést bezárom. (Az iilés réyzôdik il. u. 8 ónt ■> perczkor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom