A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

222 IX. ÜLÉS. 8. néhány rendkívüli hadseregi hitel felhasz­nálási és elszámolási határidejének kiterjesztése, 9. a haditengerészet egyszeri rendkivüh szük­ségleténél engedélyezett néhány, továbbá a hadi- tengerészet rendkivüli szükségleténél 1904—1909. évekre engedélyezett, illetve, 1909. évre kért több hitel, 10. a haditengerészet 1902. évi rendki vüli szükségleténél, valamint az 1907. évi egyszeri rendkívüli szükségletében engedélyezett egy-egy hitel rendeltetésének megváltoztatása, 11. az osztrák-magyar monarchia közös kiadá­sainak és bevételeinek 1907. évi zárszámadása tárgyában hozott határozatokat, azokat minden­ben egyezőknek és a törvény értelmében összhang­ban levőknek találta, minélfogva a hozott hatá­rozatok egyezésének kimondását és azoknak leg­felsőbb jóváhagyás végett való felterjesztését a maga részéről tisztelettel javasolja. Elnök : Ha a jelentéshez senki sem kivan szólni, akkor kimondom, hogy az országos bizott­ságok határozatai mindenben teljesen megegyez­vén, azok legfelsőbb jóváhagyás végett fel fognak terjesztetni, s erről a birodalmi tanács országos bizottságának elnöksége is értesittetni fog. A bizottság működéséről szóló jelentésképen az országos bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, valamint az albizottságok jelentései a képviselőház házszabályainak 315. §-a és a főrendiház ház­szabályai függelékének 4. §. c) pontja értelmében a képviselőház és a főrendiház elnökeivel közöl- tetni fognak. Molnár Viktor jegyző': Burián István b. közös pénzügyminister ! Burián István b. közös pénzügyminister : T. országos bizottság ! A t. országos bizottság határozatai és az osztrák országos bizottság hatá­rozatai teljesen megegyezőknek bizonyulván, jóvá­hagyás végett ö Felsége elé fognak terjesztetni, ö Felsége parancsából és nevében van szerencsém már most a t. országos bizottságnak a közös mi­nisterium előterjesztéseinek gyors elintézése kö­rül kifejtett kiváló és hazafias működéséért ö Fel­sége legmagasabb elismerését és köszönetét nvil- vánitani. Engedje meg továbbá a t. bizottság, hogy úgy a magam, mint közös minis te rtársaim nevé­ben is, azon előzékeny támogatásért, a melyben a t. országos bizottság a ministeriumot ezúttal is részesíteni szives volt, legmelegebb hálámnak ad­jak kifejezést. (Helyeslés.) Elnök : A t. országos bizottság Ó Felsége legkegyelmesebb köszönetét hódoló tisztelettel és hálával fogadja. Mielőtt tárgyalásainkat befejeznék, mély kö- szönetemet és hálámat fejezem ki a t, országos bizottság minden tagjával szemben azon szives támogatásért, melyben az elnökséget és a bizott­ságnak különböző tiszteket viselő tagjait részesí­teni méltóztattak. Bizonyára hozzá méltóztatnak járulni ahhoz, hogy egyszersmind a bizottság ne­vében köszönetét mondjak a közös ministerium tagjainak, kik tárgyalásainkat szakavatott fel­világosításaikkal, előzékenységükkel és készsé­gükkel elősegítették s igy munkánk sikerét elő­mozdították. (Helyeslés.) Végül, kiindulva abból, hogy a nemzet és a korona közti összhang képezi úgy a magyar nem­zet virágzásának, jövőjének és nagyságának, mint a trón hatalmának és fényének legerősebb bizto­sítékát, midőn tárgyalásaink befejezésénél Isten áldását kérjük a nemzetre, ugyanakkor kifejezést akarok adni azon mély és benső óhajnak, (A bizott­ság tagjai felállanak.) a mely visszhangra talál Magyarország minden hü lakosának szivében, hogy éljen, sokáig éljen a magyarok királya ! (Élénk éljenzés.) Molnár Viktor jegyző : Erdély Sándor ! Erdély Sándor : T. országos bizottság ! A mo­narchia két államának országos bizottságai ebben az esztendőben különösen fontos, mert kényes és igen nagyfokú áldozatkészséget igénylő feladat előtt állottak. Most, midőn a magyar országos bizottság munkálatát befejezte, kötelességemnek tartom hazafias örömömnek adni kifejezést a felett, hogy az országos bizottság nehéz feladatát oly nagy sikerrel, az ország érdekeinek megfelelőleg és a mi fő, békésen és ellentétek felmerülése nélkül oldotta meg. Ebből folyólag nem mulaszthatom el azt, hogy annak a férfiúnak, a kinek az országos bizottság működésében oroszlánrésze volt, az országos bizottság mélyen tisztelt és szeretett elnökének, valamint az alelnök urnák, a bizottság jegyzőinek és az albizottságok előadóinak, (Élénk éljenzés.) az országos bizottság összes tagjai nevé­ben hálás köszönetiinket fejezzem ki. (Élénk éljenz's.) Elnök : Hálásan köszönöm a szives megemlé­kezést. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Méltóztassék a jegyző­könyvet meghallgatni. Nyegre László jegyző (olvassa a jelen ülés jegyzőkönyvét). Elnök : Van észrevétel a jegyzőkönyv ellen ? (Nincsen!) Ha észrevétel nincsen, akkor a jegvzó- könvvet hitelesítettnek jelentem ki. Ezzel, t. országos bizottság, az ö Felsége által a közös ügyek tárgyalására 1910. évi október 12-ikére egybehívott országos bizottságnak a közös nünis- teriumok 1910. évi előterjesztésére vonatkozó tár­gyalásait befejezetteknek nyilvánítom és ezzel az ülést bezárom. (Éljenzés.) ( Az ülés d. ti. 2 óra 3-5 pereikor végződik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom