A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
208 VIII. ÜLÉS. bizonyítja az a tény, hogy a minister ur később — bölcsen, helyesen, nagy előrelátással — elfogadta ezt a szavazást és ennek alapján elfogadta a bizottságot oly czélból, hogy vele a mohamedán vallási autonómia ügyét letárgyalja, a mint hogy le is tárgyalta. íme, ezt az esetet csak azért hozom fel, hogy demonstráljam, hogy azok a férfiak, a kik az ottani ügyek vezetésével voltak megbízva, absolute nem ismerték az ottani helyzetet. De bizonyítja ezt még egy körülmény. Hogyan kezelték pl. ott a gyülekezési jogot ? A horvátságnak szabad volt gyülekeznie, sőt tudok egy nagygyűlésről, melyen 8—10.00C ember jelent meg, m dynek összehozásában a közigazgatási apparátus azzal az ismert szelíd nyomással is közreműködött, hogy a horvátok — tulajdonképen nem is horvátok, hanem egyszerűen bosnyák katholikusok — ott összegyűljenek és a Stadler- féle politika mellett állást foglaljanak. A mint dédelgették a közigazgatásban a borválságot, a szerbekkel és a mohamedánokkal — enyhén szólva — szigorúan bántak. És mi volt ennek a következménye ? Ama bizonyos osztrák »divide et impera« politikának következménye az volt, hogy a helyett, hogy magukhoz édesgették volna az ottani nemzetek többségét, mestersé esen elidegenítették ; az egész administratio éveken át a Stadler-féle horvát politikának erkölcsi súlya és nyomása alatt állott, a mely politika, hogy mennyire ellenünk volt, mutatták a tartomány- gyűlési választások, a melyeken szégyenletes bukás érte a Stadler-féle irányzatot, a hol a katholikusok egy része direct szembehelyezkedett a Stadler-féle törekvésekkel. Minő rövidlátás ez, t. uraim, hogy ezt a két tartományt, a helyett, hogy magunkhoz édesgetnénk szeretettel és a helyett, hogy meg- kedveltetnénk velők az uj régimét, úgy kezeljük, hogy a törpe kisebbséget poussirozzuk a nagy többség bosszantására és elidegenitésére. Egynéhány adatot a fentebbiekben felemlítettem az igen sok közül, a melyek mutatják, hogy a lefolyt 32 évet vagy sehogy, vagy nagyon rosszul használtuk fel. Rosszul méltóztattak felhasználni abból a szempontból, hogy nem készítették elő a népet, pedig tudták, hogy az annexio magától értetődőleg előbb-utóbb be fog következni, mert hiszen abban teljesen osztom a külügyi osztályfőnök ur fejtegetéseit, hogy abban a percz- ben, a midőn mint nagyhatalom az accupatio tényére vállalkoztunk és elfogadtuk az occu- pationalis megbízatást, abban a perczben mindenki tisztában volt azzal, hogy onnét többé ki nem megyünk. Midőn tehát tudta mindenki, az a nép is, hogy idecsatoltatik véglegesen, akkor azt a népet szabadsági intézményekkel, jogoknak megadásával kellett \mlna meggyőzni arról, hogy nem Polizeistaatba, hanem a nép jólétét, boldogulását, elóhaladását munkáló kormányzat alá kerültek. Ezen a téren még csak egyet legyen szabad kiemelnem, hogy rendelkezésemre állanak azok a programmok, a melyeket a szerbek a közigazgatás autonómiája és a gazdasági kérdések tekinteteben egybeállitottak és a melyeket tudtommal a kormányzatnak is tudomására hoztak. Ezeket felolvasni kissé sok időbe kerülne, de méltóztassék elhinni pártkülönbség nélkül, hogy igazán a legkevesebb az, a mit ők kérnek ; kérésük annyira elemi igazság és annyira magától értetődik, hogy az ember csodálkozik, hogy azok az urak, a kiket illet, nem adták meg ezen kéréseknek legalább 80 százalékát, hogy ebbe a népbe belevigyék azt a tudatot, hogy majd az a dynastia, az az állam, a melyhez hozzácsatoltattak, az ó jövőjüket, szabadságukat akarja. És végül nem tudok elhallgatni még egy szemrehányást a boszniai kormányzattal szemben, hogy itt is és odalenn is 32 évre visszamenőleg egyaránt nem gondolták meg az urak, vagy ha meggondolták, nem voltak képesek megtenni azt, a mi kötelességük volt, hogy t. i. az agrár kérdéseket, az erdő-tulajdonjog kérdését, és elsősorban a legelők és a kmet kérdését megoldották volna. Tudjuk mindannyian, hogy az annexió előidézője az volt, hogy a török birodalom akkori desolált helyzetében nem volt képes rendet csinálni a birtokosok és a kmetek között, nem volt képes vagy nem akart rendet csinálni a birtokosok tulajdonjoga tekintetében és ebből fejlődtek ki azok a rázkódtatások. elégületlenségek, a melyek Európát feljogosították arra, hogy nekünk megbízást adjon az occupatiora. Feladatunk elsősorban az volt, hogy ezen a téren rendet csináljunk. Megengedem, hogy az erdők és legelők egy része tekintetében történtek bizonyos közigazgatási döntések, de hogy akár az erdő, akár a legelő, akár a kmet kérdése megoldatott volna, az nem áll. Kimondhatom, hogy az annexio előfeltétele és alapgondolata tekintetében nem tettük meg azt, a mit Európa és elsősorban Bosznia és Hercze- govina lakossága tőlünk megkövetelhetett volna. Egészen más lett volna a helyzet, a közhangulat, hogyha ezek a kérdések már régen megoldattak volna és ha úgy jártunk volna el, hogy előbb ezeket a kérdéseket intéztük volna el és csak azután tértünk volna az annexióra. Az eddig mondottakból kitűnik, hogy a t. közös pénzügyminiszter ur nem követte a mi tanácsainkat, a melyeket éveken át meg-meg- ismételtünk, hogy adjon jogot, adjon autonómiát azoknak a provinciáknak. Pedig ha megkapták volna az autonómiájukat, az alkotmányt, méltóz- tessék elhinni, hogy sokkal jobb szívvel jöttek volna ide, mint most és nagyobb örömmel fogadták volna ezen jogokat, a melyekről különben megállapíthatom, hogy gyengék és sziikkörüek. Ezeket is most csak azért kapták, hogy az annexio okozta izgalmakat némileg enyhítsék. Az a helytelen politikája minden osztrák államférfinak, a mit mi magyarok is bőven éreztünk, hogy sohasem önként, sohasem a kellő időben adnak jogokat, hanem csak akkor, mikor már kényszerhelyzet előtt állanak,
