A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. 153 Minthogy azonban megtörtént ez a beavatkozás, még pedig oly alakban, a mely a való tényeknek meg nem felel, másrészt, mint hogy a sajtóból tudjuk, hogy azon közeledés, azon intimebb viszony előkészítése során, a mely a monarchia és a román királyság között történt, a román sajtó ismételten odanyilatkozott, hogy ime, elérkezett annak ideje, hogy Románia akkor, a mikor velünk közelebbi érintkezésbe akar lépni, befolyást gyakoroljon nálunk, hogy Magyarországon a nemzetiségek kérdése kedvezőbben szabályoztassék, azt hiszem, hogy ezzel szemben nem lépem túl a jogot, a melyet nekem az országos bizottságban szabályaink adnak, ha egészen röviden csak két ténykörülményre hívom fel a figyelmet. Az egyiket elérem az által, hogy felolvasom kivonatban egy nemrégiben, néhány év előtt a Budapesti Hírlapban megjelent levél részeit, a mely levelet a Budapesti Hírlap magyarországi román nyelvű lapokból vett át. Ebben a levélben Szláviéi János ismert román publicista Jorga Miklós egyetemi tanárhoz intézve a következőket mondja : »Valamivel több, mint húsz esztendeje annak, hogy egy élénk és épen nem könnyű culturális harcz hevében először beszéltünk arról, hogy minden román napja Bukar stben kél. Fájdalmasan érint tehát, a mikor julius 15-én azo i szavakat olvastam, hogy a magyarországi románok már meggyőződtek arról, hogy tőlünk többé nem várhatnak semmit«. Továbbá azt mondja : »Fájdalmam azonban annál nagyobb, mert kénytelen vagyok igazat adni annak, a ki e szavakat mondta önnek. Én is magyarországi vagyok és úgy ismerem odavaló testvéreimet, mint senki más. Romániába pedig, mint kész ember jutottam, úgy, hogy nem tudtam az itteni viszonyokhoz simulni, stb. Engem tehát az a tudat ural, hogy tényleg magyarországi testvéreink már igazán nem várhatnak többé semmit Romániától, a melyet annyira szeretnek. A magyar- országi románokat mélyen elszomorította az, a mit a kiállítás ideje alatt láttak Bukarestben, a tavaszi parasztlázadás pedig egyszerűen elidegenítette őket Romániától«. »Meg kell állapítani, — mondja tovább, — hogy a Habsburgok uralma alatt élő románság anyagilag és culturailag minden tekintetben jobb helyzetben van. Ha physicai culturáról van szó, a román néptömegek degenerálódtak a nyomor miatt, a melyben sínylődnek, az arisztokratia pedig kimerült a feslettségtől.« Továbbá azt mondja : »Tehát nincs mit tanulniok az erdélyi románoknak idevaló testvérektől és a jó Isten is őrizze őket, hogy valaha abba az állapotba kerüljenek, mint a romániai lakók.« És igy tovább. Egyszóval, román ember román emberhez irt levélben elismeri azt, hogy Romániában a lakosság helyzete sokkal kedvezőtlenebb, mint a magyar- országié, mint az erdélyi románok helyzete, elismeri ezt és megállapítja azt, hogy a magyar- országi románoknak nincs semmi okuk arra, hogy irigyeljék a romániai közállapotokat. A közösügyek tárgyalására kiküldött országos bízott A midőn román ember ezt mondja, a való igazságnak megfelelően, igazán csodálatosnak tartom, hogy még találkoznak oly román államférfiak, a kik különösen ma, a midőn, daczára annak, hogy már is igen messze elmentünk az engedékenységben a nemzetiségekkel szemben, a mikor köztudomású, hogy egy párt sem zárkózik el attól, hogy a mennyiben a magyar nemzeti állam szolgálatában lehetne ez által a nem magyar ajkú polgárokat, a románokat és másokat hozni, készséggel hozzájárul ahhoz, hogy az egységes magyar nemzeti állam keretén belül culturális és egyéb téren egyéb kérelmüket is teljesítsük, csodálom, mondom, hogy ily körülmények közt még találkoznak, a kik Romániában vagy itt Ausztráiban a magyarországi nemzetiségi viszonyokat kritika tárgyává teszik. De kénytelen vagyok egy más kérdést is felhozni és ez az, hogy miként bánnak Romániában a magyar nyelvű honosokkal. (Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy Romániában 700 év óta vannak letelepedve magyarok, 700 év előtt kezdték és azóta folytatódtak a letelepedések, csángó és székely magyarok részéről. A jassy-i, románi, nossaui dotusi, katholikus dekanátusi kerületekben t. i. nagy tömegekben körülbelül 60—70.000 magyarajku román honpolgár lakik. Hangsúlyozom, hogy román honpolgár, mert nem szabad összetéveszteni azokkal a magyarokkal, a kik Romániában városokban laknak, magyar honosok és ott mint külföldiek élnek Romániában. Már most e magyarokkal hogy bánnak Romániában ? Az iskola náluk teljesen román. Egy szónyi magyart nem hallanak ott. El van tiltva, hogy csak egy szóval is magyarul magyarázzák a dolgokat a magyar tanulóknak. Az iskola tehát teljesen román, a magyarajkuakra nézve is és abból az országból, a hol igy járnak el az iskola terén, a mikor tudjuk, hogy Magyarországon a nemzetiségeknek az iskolák terén mily nagy jogaik vannak, merészelnek bennünket megkritizálni. Ez már igazán minden kritikán felül van ! Nézzük, hogy a községházban, a közigazgatásban a közigazgatás nyelve a legalsó fórumtól kezdve tiszta román oly községekben is, a melyek szinmagyarok. Magyarországon tudjuk, hogy községi törvényünk megengedi a nemzetiségi nyelv használatát a jegyzőkönyvben, a tárgyalásoknál, tudj uk, hogy a második fórumnál a megyegyülésen is használhatják saját anyanj elvüket. Ez a magyar elnyomási rendszer, (Igaz! Úgy van!) a másik a román szabadság rendszere. Menjünk tovább a vallásfelekezetek terére. Apponyi Albert grófnak azt a hires rendeletét a vallásoktatás terén, minő óriási támadásokban részesítették épen román részről. Az ember azt látja, hogy mennyire megbotránkoztak azon, hogy Apponyi elrendelte azt, hogy az anyanyelv mellett tanulják a vallástan legfőbb tételeit a felső három osztályban magyar nyelven is, ha meggondolj uk, hogy Magyarországon a nemzetiségi egyházakban a románoknál, a szerbeknél a püsg naplója.
