A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
138 V. ÜLÉS. culturalis és gazdasági fejlesztéséhez szükséges nagy pénzáldozatok, a belső consolidatio terén reánk nehezedő, szükségként kopogtató nagy feladatok elodázására, saját állami szükségleteink teljes lefokozására, állami életünk kiépitésének teljes háttérbe szorítására és igy nagy erkölcsi és anyagi hátrányok elviselésére kényszerítene, a melyekre pedig — szerény nézetem szerint — nem vállalkozhatunk. A két állam nagy vér- és pénzáldozattal nem járulhat állandóan olyan tartományok szükségleteinek kielégítéséhez, a mely tartományok elkülönített testet képeznek. Ezen tartományoknak államisággal való felruházása pedig az 1867. évi XII. t.-cz. alapgondolatát támadja meg. Tőlünk nem függő, általunk le nem küzdhető erők és viszonyok tették szükségessé, nem pedig állami életünk terjeszkedési vágya az occupatiót, illetőleg az ennexiót. A mig a végleges rendezés feltételei be nem következnek, a politikai eszélyesség azt kívánja, hogy egy ideiglenes állapot fentartásával a nemzetnek és a trónnak az érdekeit óvjuk meg. A végleges rendezés ideje pedig most nem érkezett el. A legaggasztóbb tünetek merültek fel nem ebben az országban, mert hiszen ebben a házban most Magyarországon vagyunk, hanem a másik országban, a melyek aggodalmat keltenek, ha arra gondolunk, hogy a két egyenlő létjogosultsággal biró állam véglegesen most rendezze ezt az ügyet. Majd ha a két államban a nyugodt megfontolás, az akaratoknak őszintesége és a nagy érdekeknek felismerése a szenvedélyek fölébe fognak kerülni, a midőn titkolt politikai czélzatok és a mindennap felhangzó legyürési törekvés meg fog szűnni, akkor fog a végleges rendezkedés ideje elérkezni. Hitem és reményem az, hogy a két trón bölcsesége meg kell hogy nyilatkozzék ebben a kérdésben, mert csak ez adhat kapcsolatban Ausztria népei önfentartási érdekeinek felismerésével és a magyar nemzet vezető géniuszával erőt, hogy megtaláljuk azt az utat, a melyen haladva a létező ellentétek elenyésznek és ekkor talán majd jövőben meg fogjuk találni azokat a módozatokat, a melyek szerint ezen tartományok sorsa is véglegesen rendezhető lesz. Elfogadom a költségvetést. (Elénk helyeslés.) Werner Gyula jegyző: Mailáth József gróf! Nlailáth József gr.: T. országos bizottság! Méltóztassék nekem megengedni, hogy ezen igen értékes, érdekes, tartalmas és hosszú előadás után mondandóimat a lehető legrövidebbre szabjam. Az 1008-iki delegationális ülések egyikén azt a kérést intéztem a nagyméltóságu külügyminis- ter úrhoz, hogy Magyarország ellen intézett tervszerű támadásokkal szemben, a melyek Magyar- ország államjogi helyzete ellen intézteitek, hathatós védelmébe vegye, mint a két egyenjogú államnak ministere, Magyarországot, és lehetőleg ne felejtse el, hogy ezen támadások által a monarchia mindkét államának tekintélye veszélyeztetik. Kötelességem jelezni, hogy ebben a tárgyban némi kis javulást látok, a mi az ó bölcseségének és a mi consolidált államjogi helyzetünk méltányos megismerésében nyeri magyarázatát, ö, mint a két egyenjogú államnak ministere belátja, hogy mindkét állam integritása szükséges ahhoz, hogy a nagyhatalmi állás megtartható legyen. Hozzájárult a javuláshoz még az összes magyarországi illetékes köröknek a jóindulatú együttműködése, a mi a közelmúltban a legszélsőbb pártok közreműködésével is igen fényesen sikerült. Egy ilyen öngyilkos, szétválasztó politika a gyakorlatlan, tapasztalatlan politikusnak jó lehet, de nem jó az előrelátó politikusnak, mert különösen a másik államban sokan találkoznak olyanok, a kik csökönyös javítási elméletekkel állanak elő és ezzel a monarchia összetartozandóságának szálait lazítják. A ki a 18 előtti, de különösen az 1818—1867 közti időszakot figyelemmel szemléli, tanulmányozza, a felett gondolkozik, azt fogja látni, hogy nekünk egyetértésre, összetartásra kell törekednünk, hogy ezzel betetőzzük a munkát és ősz királyunk példáját kövessük, a ki egész életét arra szentelte, hogy a békét fentartsa és a két államot együtt tartsa. A külügyminister ur reális politikus ; nem akar a feladata körén túlmenni, az elvállalt obligónak eleget akar tenni, nem akarja a monarchiát, azaz a monarchia két egyenjogú államát catastrophákba vinni. De más körülmény is van, a, mely ezt a némi javulást — mert csak kis javulás az a mit constatálhatok — előidézte : az a változás, a mely előállott az uj választások folytán. Most rendesebb, nvugodtabb időknek nézünk elébe. Legalább ezt reméljük. És azt hiszem, mindnyájan arra fogunk törekedni. Hiába, a külföldön az a nézet van elterjedve, hogy itt szét- szakadási velleitások vannak, pedig ezek sohasem voltak. A ki ismeri közjogi harczainkat, tudja, hogy a legszélsőbb pártoknál sem volt soha ez a tendentia. Mutatja fényesen épen az annexiós egész válság alatt az összes pártok magatartása, az egész ország, sajtó, közvélemény magatartása egyaránt ; hogy a mi harczaink jogosak, az bizonyos, mert a mi egész államjogi életünk a mi jogainknak megvédéséből áll vagy egy in integrum restitution szorítkozik. Innen van, hogy kénytelenek vagyunk mindig jogainkért liarczolni. Ez a mostani dele- gatiós tárgyalás is azt mutatja, hogy nekünk sohasem voltak oly tendentiáink, a melyek a széthúzást előidézték volna. Mi mindig csak a jogos önvédelemre szorítkozunk. Még behatása alatt vagyok annak a nagy szellemi harcznak, a mely itt tegnap és tegnapelőtt folyt ; és ha látom, hogy egy régi conservativ államférfin sarja Kossuth Lajos eszméi mellett tör lándzsát, de viszont látom, hogy a Deák Ferencz-féle kiegyezés ellenzéki vezérének a fia Széchenyi István eszméi mellett harczol, ez csak azt mutatja, hogy a múlt század negyvenes évei szellem-óriásainak utódai ideális, nemes fegyverekkel folytatnak harczot. (Élénk helyeslés.) Ebből az következik, hogy Széchenyi István
