A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1908 - hiteles kiadás (Bécs, 1908)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
II. ULKS. Már most azt tartom, — és azt hiszem, ebben aztán t. barátom is egyetért velem és azt hiszem e tekintetben egyáltalában nem lesz eltérés köztünk és az egész magyar közvélemény közt - hogy nem volna czélszerü és nem volna érdekeinknek megfelelő, ha a mi külügyi vezetőségünk olyan álláspontra helyezkednék ebben a kérdésben, a mely álláspont Törökország hatalmi spbaeráját érinthetné, vagy gyengíthetné. Nemcsak a barátságos érzelmeknél fogva, nemcsak a magyar nemzethez való törzsi, faji rokonság érzelmeinél fogva, hanem állami és nemzeti érdekeinknél fogva is, nekünk Törökországgal inkább keresnünk kell a megegyezés, az erős, a szoros kapcsolat létesítését. Már most hogyan képzeljük el ezt, a mikor, a mint Szemere t. barátom említette, bizonyos mértékig úgyis érzékenyen vannak a mi eljárásunk által — a melyre különben még visszatérek — érintve a törökök, ha ebben a kérdésben épen magyar részről történik még biztatás a Dardanellák megnyitásának kívánására. Tudom, hogy t. barátom nem akart ilyen biztató lenni és azért is szükségét éreztem annak, hogy ez irányban felszólaljak, mert tudom, hogy ehhez ő is hozzájárul, hogy nem biztatás akart ez lenni és nem hiszem, hogy az ő felszólalása Törökországban olyan értelmet nyerne, mintha itt, a hol az ő hatalmi érdekei, hatalmi positiói érintve vannak, mi nem támogatnék őket. Ha Törökországgal a bai’átságot akarjuk keresni, akkor itt az ő érdekét a mi diplomatánknak támogatnia kell. Ezt kívánja a magyar nemzet érdeke és azért ezt óhajtom én a t. külügyminister ur részéről. Felszólalásom további fonalát Szemere Miklós t. barátom délelőtti beszédéhez fűzöm, a ki itt előadta, hogy a törököknek, épen azoknak a török vezéreknek, a kik a despotismus állapotából Törökországot az alkotmányos szabadság keretébe törekszenek beilleszteni és bevezetni, nem is annyira ez az u. n. annexió, a mely talán nem is helyes kifejezés, de rövidség okáért én is ezt használom, hanem annak az időpontja fáj. Az annexió magában nem is érinthette Törökország hatalmi viszonyait, mert itt csak a tényleg létező hatalmi viszonyok nyertek jogi megállapítást, úgy, a mint előbb már tényleg fennállottak. Itt semmi hatalmi eltolódás, semmi hatalmi változás nem történt. Az időpont megválasztása pedig nem egészen tőlünk függött, hanem a körülményektől, tehát abba már bele kell nyugodniok t. török barátainknak, hogy ezen többé nem változtathatunk, bele kell nyugodniok a változhatatlanba, a mely az ő hatalmi positiójukat egyáltalában nem érintette, annál is inkább, mert hiszen, megfordítva barátságunknak erősebb jelét csak nem adhattuk, mint abban és akkor, mikor az an- nexióval egyidejűleg azonnal kivontuk a noviba- zári szandzsákból az ott tartott megszálló hadseregünket. Ugyan hol találnak hatalmat, a mely egyszer elfoglalt positióját kényszer nélkül fel adja Hol találnak nagyhatalmat, a mely olyan területről, a melyet egyszer elfoglalt, megszállott, kényszerítő okok nélkül visszavonulna? íme, mi ezt megtettük, megtettük nagylelkűségből, megtettük barátságból, megtettük azon érdekkapcsolatnál fogva, a mely közöttünk és Törökország között kétségtelenül fenforog és ezzel is igazoljuk, hogy mi nem terjeszkedni, nem hódi- tani akarunk és nem gyengíteni, hanem inkább erősíteni akarjuk Törökország hatalmi positióját. Az én nézetem tehát az, hogyha jogilag Törökország souverainitása az u. n. annexió által még bizonyos csorbát szenvedett is, de tényleg hatalmi positioja Törökországnak nem érintetett; azáltal pedig, hogy Novibazárból kivontuk ott tartott megszálló csapatainkat, emeltük, erősítettük Törökországnak tényleges hatalmi viszonyait. Ebből láthatják török barátaink, hogy a mi érdekeink az övéiekkel azonosak lévén, reánk és azt hiszem, külügyeink vezetőségére is az ő érdekeik támogatásában mindig számithatnak. De természetesen szükséges, hogy ugyanaz a közeledés, ugyanaz a rokonszenv, ugyanaz a felfogás, a mely nálunk megvan, náluk is tért hódítson. Mert ha ők vissza- utasitólag viselkednek a mi közeledésünkkel szemben, akkor a legjobb akarat mellett is hiába akarnánk segítségükre jönni, hiába akarnék őket támogatni, ez lehetetlen volna. Ezzel szemben, ha Törökország szétnéz mostani, újabban és legújabban támadt barátai közt, a hatalmak körében meg azon kis álla- mocskák közt, — a melyek közt értem Szerbiát is — és hallja ezek részéről folytonosan a recompensatiót hangoztatni, még pedig épen ezen kis államok, Montenegro és Szerbia javára : ugyan nem látja-e azt is, hogy csak két oldalról próbálnak recompensatiót nyerni egyrészről az occupált, most már annectált tartományok, másrészről a novibazári szandzsák területén? S nem látják-e, hogy épen a mi külügyi vezetőségünk álláspontja és mi szilárdan megállunk azon álláspont mellett, hogy a szandzsák a törököké, és hogy abból senkit semmiféle recompensatio nem illet ! Tehát nem számithatnak-e török barátaink minden tekintetben e kettős monarchiának s különösen a magyar nemzetnek sokkal önzetlenebb támogatására, mint azokéra, a kik folyton hangoztatják ugyan a sérelmet és recompensatiót, de a háttérben maguk és másoknak szerzendő és semmi irányban sem jogosult recompensatio gondolata lebeg ? A mi pedig mind csak Törökország rovására és hátrányára ütne ki. Megengedem, a mint Szemere barátom hangoztatta, hogy talán azért fáj nekik az annexió mostani időpontja, mert azt hiszik, hogy alkotmányos törekvéseiket odahaza gyengíthetik, hogy azon szemrehányás érheti őket a régi rendszer 23
