A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
131 Lépésről lépésre mikor megyünk, hogy a magyar államiság valamivel jelentkezzék meg, hogy érdekei elismerésben és kiszolgálásban részesüljenek, mindig akadályokkal találkozunk. Egyben részesedhetünk, abban, hogy fizethetünk a quota szerint, abban részesedhetünk, abban nincs semmi akadály, de az egész flotta Ausztriában van elhelyezve, ott vannak az építkezései, a felszerelései, ott elégittetnek ki a szükségletei, ott vannak az osztrák hatalmi jelvények, Magyarország államisága pedig nem tűnik ki. Ez nem lehetséges. Nekünk, Magyarország képviselőinek nem lehet engednünk, hogy mi most áldozatokat hozzunk nemcsak a rendes kiadásokban, hanem reátérjünk egy újabb rendszerre, a mely hadifelszerelések kiegészítésében, újításában, pótlásában a mi hazánkra nézve óriási terhet jelent, és ebből még csak az az előny se háramoljék reánk, hogy a művelt világ előtt a magyar állam az ő jelvényeinek a méltóságával jelenjék meg. Ez nem az az állapot, a melyhez mi Magvarország részéről hozzájárulnánk, és ezt egész határozottsággal ki kell fejeznünk. A mi magyar kormányunk tudja, hogy mi ezen áldozatokat milyen nehezen hozzuk meg Magyarország részéről, mert teherviselési képességünk korlátolt voltát ismerjük ; de ha mégis megteszszük, kívánjuk, hogy magyar államiságunk ezen hadi intézményben is kifejezést nyerjen. (Helyeslés.) Nem kívánunk jogosulatlan mercantilis előnyöket, de államiságunk érvényesülését határozattan kívánnunk kell. Vagyok bátor ebből a szempontból egy rövid határozati javaslatot benyújtani, a mely körülbelül conformis azokkal, a melyek itt már hozattak ; mégis az eltérés annyiban van, hogy ezen hadifelszerelések további megszavazását csupán azon feltétel alatt adhatjuk meg, ha nekünk a jövőben remélnünk lehet, hogy a magyar állam jogai a hadi felszerelésekben érvényre fognak jutni. Határozati javaslatom a következő (olvassa) : »A használhatlaimá vált régi hadihajók helyett építendő négy uj hadihajó építési költségeinek első részletét, 10 miihó koronát az országos bizottság azon feltétellel szavazza meg, ha a magyar államnak az állami nyelvre, zászlóra, czimerre és a magyar honosok megfelelő számú alkalmazására vonatkozó jogai a közös hadseregben érvényesülni fognak.« ( Élénk helyeslés.) Vagyok bátor határozati javaslatomat elfogadásra ajánlani. Semsey László jegyző' : Chorin Ferencz ! Chorin Ferencz: T. országos bizottság! Én azokhoz, a miket előttem szólott t. barátom kifejtett, teljesen hozzájárulok, és elfogadom az általa benyújtott határozati javaslatot. (Helyeslés.) Már az általános vitában bátor voltam arra utalni, hogy Magyarország részéről a hadiköltségek megszavazása nagyobb áldozat, mint Ausztria részéről vagy Európa bármely állama részéről. Áll ez különösen a haditengerészetre, a mely Ausztriában székel, és úgy politikailag, mint gazdaságilag Magyar- ország megerősítéséhez igen csekély mértékben XIX. ! járul. Ezen okból én a határozati javaslathoz hozzájárulok. A miért azonban felszólalok, ez egy kérdés, a melyet a sajnálatomra távollevő Rakovszky István bizottsági tag ur felhozott, és a mely a magyar ipar szempontjából bizonyos tisztázást igényel. Ö t. i. azon aggályának adott kifejezést, hogy azon elvből kifolyólag, hogy a hadügyminis- ter kénytelen a hadseregnek ipari szükségleteit Ausztriában és Magyarországon beszerezni, könnyen bekövetkezhetik az, hogy az illető ország iparai a hadsereggel szemben állásukkal visszaélnek, és oly árakat követelnek, melyek a termelési költséggel semmi arányban nem állanak. Ennek elhárítására ő külföldi verseny felhasználását hozta javaslatba. Mielőtt ezen kérdéshez hozzászólnék, egy körülményre vagyok bátor a mélyen tisztelt országos bizottság figyelmét felhívni. Ez az, hogy az államok saját szükségleteik beszerzésénél nem az iparosok szép szeméért támogatják a hazai ipart, hanem jól felfogott önös érdekek szempontjából. Az a pénz, a mit egy ország idegen állam iparára fordít, teljesen elvész az országra nézve. Az az összeg, a melyet saját iparára fordít, ha még drágábban is szerzi meg az iparczikkeit, bőven megtérül az által, hogy a munkabérek, a fél- gyártmányok, a nyerstermények az országban fogyasztatnak el, ezenfelül a gyári vállalatok nagy összeggel járulnak az állam jövedelmeinek fokozásához a vasúti viteldijak, posta- és távirda- dijak révén. Ebből kifolyólag minden állam arra törekszik az egész világon, hogy azt, a mit ő fogyaszt, azt lehetőleg a hazai ipar teremtse meg. Magyarország elszegényedése nagyrészben arra vezetendő vissza, hogy Ausztriának gyártmányok és félgyártmányok révén közel 900 millió koronát áldozott. Ezen szükséglet kielégítésére körülbelül háromszázezer munkás dolgozik Ausztriában, a kiknek bére évenkint 270 millióra rúg. Nyerstermények kivitelével ezen mérleg egyensúlyát helyreállítani nem vagyunk képesek. Saját nyomorúságunkon tapasztaljuk tehát, mit tesz az, ha egy ország ipari szakszükségleteit külföldön szerzi be. Mindazonáltal elismerem, hogy az ipartámogatásnak is meg vannak a maga határai s erre vonatkozólag akarok épen nyilatkozni. Én Witkovitzczal nem kívánok foglalkozni, nem ismerem termelési viszonyait, e gyárát sem megtámadni, sem védeni nem kívánom, hanem a magyar vasipar szempontjából kívánok a kérdéshez hozzászólni. A velem közölt adatok szerint a magyar vasipar a tengerészeinek pánczélleme- zeket egváltalában nem szállít, ezeket csak Wit- kovitz állítja elő, szállít azonban aczélöntvénye- ket és kovácsolt alkatrészeket. Ezen aczélöntvények és kovácsolt alkatrészek nem képeznek piaczi árut, mert különös gondot, különös berendezést igényelnek és különös risicóval járnak. Sok a selejtes, sok anyag nem felel meg a czélnak, azért nagv a kár és koczkázaFT Innen keletkezik az ÜLÉS. . 17*
