A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

192 VI. ÜLÉS. zatának megváltoztatására tettem indítványt és azt mondtam, hogy a minister úr nyilatkozata úgy az egyik, mint a másik esetben jegyző­könyvbe vétessék és a határozati javaslatok feletti szavazás mellöztessék. Elnök : Az indítványozó hozzájárulása nél­kül én ezt nem tehetem, ugyanezért fiiteszem a kérdést: Méltóztatnak-e Zboray Miklós imént felolvasott indítványát elfogadni, igen vagy nemi (Igen! Nem!) A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Azt hiszem, kimondhatom, hogy az indítvány nem fogadtatott el. Hegedűs Sándor: Ezzel szemben az én indítványom az volt . . . Elnök : Engedelmet kérek, de a vita bezárása után nem lehet indítványt tenni, nagyon sajnálom, de ez már a vita bezárása után történt. Most következik a szavazás Molnár János bizottsági tag úr indítványa felett. Minthogy úgy vettem észre, hogy ez az indítvány pontokra van felosztva, s minthogy ezen indítvány felett a szavazás helyesen csak úgy történhetik meg, ha a kérdéseket is pontonkint teszem fel, kérem, méltóztatnak-e ahhoz hozzájárulni, hogy az indít­vány felolvastassék és azután pontonkint történ­jék a szavazás? (Helyeslés) Kérem, méltóztassék az indítványt ponton­kint felolvasni. Edelslieim-Gyulai Lipöt b. jegyző (ol­vassa az indítvány első pontját). Elnök: Kérdem, inéltóztatnak-e Molnár János bizottsági tag úr indítványának ezen pontját elfogadni, igen, vagy nem? (Igen!) Akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Kérem méltóztassék a második pontot felolvasni. Edelsheiin-Gyulay Lipöt b. jegyző (ol­vassa az indítván g második pontját.) Elnök: Kérdem méltóztatnak-e most fel­olvasott második pontot elfogadni? (Igen!) El­fogadottnak jelentem ki. Következik a harmadik pont. Edelslieini-Gyulay Lipöt b. jegyző (ol­vassa az indítvány harmadik pontját). Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e az indít­vány harmadik pontját elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a többség nem fogadja el. Következik harmadsorban Buzáth Ferencz bizottsági tag úr indítványa. Kérem méltóztassék azt felolvasni. Edelslieim-Gyulay Lipöt b. jegyző (ol­vassa az inditvémyt). Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e az indít­ványt elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Azt hiszem, kimondhatom, hogy a bizottság az indítványt nem fogadja el. Most következik a részletes tárgyalás. A első szó illeti az előadó urat. Hoitsy Pál elöadő (olvassa): I. czikk. A Boszniában, Herczegovinában és a Lim-területen lévő parancsnokságok, csapatok és intézetek részére szükségelt s a rendes előirányzaton felül maradó költségtöbbletnek fedezésére az 1906. évre mint rendkívüli hadseregi szükséglet a következő czímek és rovatok alatt engedélyez­tetik : 1. czim. Pénzbeli illetékek 2,896.356 K. Elnök: Megszavaztatik. Hoitsy Pál előadó (olvassa): 2. czím. Természetbeni élelmezés és legénységi közétke­zés 1,806.186 K. Elnök : Megszavaztatik. Hoitsy Pál előadó (olvassa): 3. Lovak be­szerzése 79.056 K­Elllök : Megszavaztatik. Hoitsy Pál előadó (olvassa): 4 Fegyver­ügy 125.897 K. Elnök : Megszavaztatik. Hoitsy Pál előadó (olvassa): 5. Vonatügy 106.516 K. Elnök: Megszavaztatik. Hoitsy Pál előadó (olvassa): 6. Hadmér­nöki és építészeti ügy : A) A kiflnoselo-ulogi kocsiút átalakítására ; a »4.000 koronányi összes szükséglet harmadik részlete 17.000 K. Elnök : Megszavaztatik. Hoitsy Pál előadó (olvassa): B) A Sara­jevo!, mostári, trebinjei és bileki hadmérnöki igazgatóság körletében fekvő erődítmények roham­mentességének állandó drótakadályok alkalma­zása által leendő fokozására; a múlt évihez képest 51.350 koronára emelt összes szükséglet harmadik és utolsó részlete 7600 K. Elnök : Megszavaztatik Hoitsy Pál előadó (olvassa): C) Lövés

Next

/
Oldalképek
Tartalom