A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1902 - hiteles kiadás (Bécs, 1902)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
124 VII. ÜLÉS Dzsabits úrról csak egy szót még. Ott van az egyik jegzökönyvben, ő is aláírta, a mit elmondandó leszek, hogy caracterizáljam ezt az embert; és majd meg méltóztatik látni, hogy ez mindenre és minden agitatiora képes. Azt mondja: Ott van a nagy baj, hogy vallásunk tönkremegy, hogy a mecsetek omladoznak. Azt mondja erre neki báró Kutschera, a ki épp oly régen van ott, mint én: Mikor bejöttünk az országba láttam nehány — nem sok — omladozó mecsetet, de hát ime, azóta 170 uj mosét épittettünk; itt a jegyzék. Ezt nem tagadhatta, hanem azt válaszolta : Ez igaz, nem tagadom, de jobb, nem építeni száz uj mecsetet, mint hogy egyetlenegy régi romba dőljön Az ilyen mindenen átgázoló vakbuzgóságtól minden agitatiora, mindenre el lehetünk készülve. így állnak tehát a dolgok. Egyes részletekbe alig bocsátkozhatom. Méltóztattak egyes eseteket felemlíteni, a melyekről nincsen tudomásom. Én azokat meg fogom vizsgáltatni. Csak egyet legyen szabad mondanom. Nem hiszem, hogy azok, ha megtörténtek is, nem egészen úgy történtek, mint a hogy elő vannak adva, mert ezt az én nagy tapasztalásom mondja. És itt, engedjenek meg, hogy tapasztalásomból, ha nem fárasztok túlságosan, egy pár szót még elmondjak. (Halljuk! Halljuk!) Mindjárt az első években történt. Egy nagyobb városba érkeztem s kihirdettem, hogy fogadom a panaszosokat. Ekkor jelentik nekem, hogy ötven faiusi ember érkezett, a ki beszélni akar velem. Tessék. Azért vagyok itt. Bejönnek. Egyikök elém áll és egy valóságos beszédet intéz hozzám. Azt mondja, hogy minden rossz ; a közigazgatás, az adózás és minden ; mond egy amolyan lángoló beszédet. Azt feleltem: Jól van! Most nekem dolgom van; de azért küldött a felséges úr, hogy meghallgassam a panaszaitokat, megvizsgáljam és javítsam a helyzeteteket. Várjatok, majd délután fogadlak. Azt mondám ezután, hogy hívja fel akármelyikünket, csak nem a vezetőt. Bejön az egyik. Kérdem: Mi bajod? Tizedet Írtak fel. Mondd meg, mennyit? Megmondja, hogy ennyi, meg ennyi okát fizet. Megbüntetem a lizedfelirót. Jön a másik. Mi a bajod? A tizeddel van bajod, vagy mi mással? Nincs nekem bajom semmi. És igy kihallgattam őket sorjában. Csak ketten jöttek valami panaszszal. Méltóztatnak mindnyájan tudni, a kik a néppel közvetlenül érintkeznek, hogy az sohasem szokott átalános phrási- sokban beszélni ; nem szokott átalános elégedetlenségnek kifejezést adni, hogy »nem bírjuk a terheket«, stb., hanem azt mondja, hogy én nem bírom azt az 50 krajczár többletet, a mit ezentúl fizetni kell. Én igy kikérdeztem ötöt. De a hatodik már nem jött fel hozzám, mert észrevették azok az emberek, hogy »nini, ez az úr rajtunk keresztül látott*. Erre azt mondtam, hogy most jöjjön a vezető. »Hát neked mi bajod«, kérdém tőle, mire azt felelte : »Annyi éve már, hogy falusi biró vagyok, annyi szaladgálásom, annyi fáradságom van és nincs belőle semmi hasznom.« — »Hát talán valami kárpótlás kellene, de egyéb bajod nincs?« »Igen, igen, kárpótlás, ez kellene nekem.« »Jó, majd erről beszélünk.« Erre azután mindnyájan a legnagyobb nyugalommal elmentek. Feltűnt előttem, hogy azok, a miket az a vezetőjük elmondott, olyan phrásisok voltak, a melyeket én a Száván túl többször hallottam, illetőleg olvastam. Hát igy terjednek az effélék és én ezt nem a mi admi- nistratiónk szépitgetésére, avagy mentegetésére mondom, de ez a tényleges lefolyása a dolgoknak. Ezek tények ; méltóztassék az ilyen elemeket is számításba venni ; méltóztassék meggondolni, hogyan jár, hogyan száll az ilyesmi szájról-szájra, hogy adják egymásnak tovább az emberek, a kik azt sem tudják, hogy mit akarnak. Engem nagyon érdekelt — a midőn ezelőtt két évvel az a mohamedán deputátió magának egyszáz és nem tudom, hány ezer aláírást szerzett még — megtudni itt-olt, hogy azok az emberek tudják-e, hogy mit akarnak. És jó lélekkel merem állítani, hogy a legnagyobb részük nem tudja. Olyan ámításokkal jöttek azok a vezetők hozzájuk, hogy: »Dt van egy arzuhal, egy kérvény; hogy mi van benne? Az, hogy te kapsz egy darab erdőt; te kapsz egy darab rétet és hogy kevesebb tizedet fogsz tizei ni « De arról, hogy a vallás, vagy nem tudom micsoda, veszedelemben van, nem beszéltek nekik ; erről a nép nem is tud; ez iránt annak a népnek nincs is nagy fogékonysága, annyival ke
