A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1902 - hiteles kiadás (Bécs, 1902)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VII. ÜLÉS. 121 a Keleten. Az autonómia a politikában, az autonómia a községben és még kiterjedtebb autonómia a felekezetekben ott annyit jelent, hogy az egyiknek mindent, a másiknak pedig semmit. És méltóztassék kissé a határon túl tekinteni. Sokat beszélnek az utóbbi időben Macedóniáról. Xem akarok azonban a macedón kérdései foglalkozni, csak egy különös jelenséget említek meg. Hogyan van az, hogy Szerbiában a mace dón autonómia éppen nem kedves eszme? Erről csak Bulgáriában beszélnek rokonszenvesen, mert a szerbek tudják, hogy ők azon a területen kisebbségben vannak és mihelyt autonómiára kerül a dolog, őket olt elnyomják, nekik abból semmi sem jut a keleti autonómia lényege alapján. Hogy mily autonómia kivántassék, arra nevelni kell az embereket, de azt is meg fogják engedni, úgy e bár, hogy ezt húsz esztendő alatt keresztülvinni lehetetlenség. Azt az eszmét, ne csak a magamra és a hozzám legközelebb állókra való tekintet legyen mérvadó, hogy a közérdek egyebet is kíván, beléjük oltani igen nehéz. Innen van, hogy a mint egy kis sérelmet — nem is elnyomást vagy üldözést — tapasztalnak, teljesen elégedetlenek. Én nagyon szeretném, ha egyszer bejárnák az országot, de nélkülem és hivatalnokaim nélkül, mert akkor mindent constatálnának. A városokban a polgár- mesterek mohamedánok, mert a polgármestert a mi rendszerünk szerint a többségben levőkből teszszük oda és minthogy a városoknak a több sége mohamedánokból áll, a polgármesterek mohamedánok, míg az alpolgármesterek megfelelő egyéb felekezelüek. Minden városban van azonban legalább két három párt, mely vetélkedik ezen polgármesteri állásért és a melyik győz, tudniillik a melyiket kinevezik, az meg van elégedve, a másik elégedetlen, de nem csak azért, hanem egyátalában elégedetlen mindenért, a mit a másik tesz. Ez az alapja az elégedetlenségnek nagyjában és egészben. Természetes, hogy aztán ehhez hozzájárulnak egyes kisebb okok is. Azt mondták az igen tisztelt bizottsági tag urak, hogy mégis különös, hogy pár év óta jönnek ide bosnyákok és itt panaszkodnak, röp- iratokat Írnak. Hát igaz, ez 1900 óta történik. Egyenként azelőtt is jöttek és megjelentek a A kOzOsOgyi országos bizottság naplója. 1902. delegátio egyik-másik karzatán, végighallgatták ott a tárgyalást, bár nem értettek egy szót sem belőle Ez történt az idén is. De egyet mindenekelőtt constatálnom kell, — mert azt tetszett mondani, hogy járnak ajtóról-ajtóra és nem kapnak kihallgatást, — hogy én nem tudom micsoda ajtókon jártak, nem is keresem, de az enyémen nem jártak. Mert ha az enyémen jártak volna, bebocsáttatást nyertek volna, úgy, mint minden bosnyák. Én még életemben bosnyákot. nem utasítottam el, kivéve egynéhányat, a kikről jobb azonban nem beszélni, de ezek nem azok közé tartoznak, Az én ajtóm tehát nyitva lett volna nekik, meghallgattam volna panaszaikat, megadtam volna rá a választ vagy most, vagy később, ha olyan a panasz, a melyet még meg kell vizsgálni. Valamint nálam nem jártak, úgy, mint hallom, odalent sem jártak sem az alsóbb, sem a felsőbb hatóságoknál ; ennélfogva nem tudom s nem tudhatom, hogy mit akarnak. Tiz meg tízezer embert fogadtam utazásaim közben, mert én nem szoktam a fővárosban megülni s onnan nézni a világot, hanem kocsira vagy lóra ülök s a nem mindig kellemes utón bejárom az országot. A hová érek, ott mindenki baját, ha lehet, elintézem ; az én ajtóm, ezek szerint, mindenkinek nyitva áll. Ők azonban nem jöttek hozzám; talán tudják, hogy miért nem, mert nem esett volna bajuk érte, csak egy pár jó szót hallottak volna, de ők nem tudtak volna mit mondani, mert előttem bajos bizonyos állításokat koczkáztatni a nélkül, hogy ne tudnék reájuk felelni. Hallatlan eset, — mondják, — hogy szegény embereket kínoznak, hogy kikergetik őket az országból jogtalan kivándorlóknak jelentik kj őket és nem térhetnek vissza, ez a borzasztó zsarnokoskodás. Ez igy is van. Csakhogy nem méltóztatott figyelni a rendeletnek egyik passu- sára, a 8. §-ra, hogy az kizárólag azokról szól, kik kivándorlásra izgatnak és másokat erre csábítottak. Ez a rendszabály azonban az egész országban összesen két embert sújtott. És hogyan történt ez? Múlt év október végén jelent meg a rendelet. Ez a két egyén egész nyugodtan elutazott Konstantinápolyba, vagy akárhová, ez reánk nem tartozik, — még pedig ismervén már 16
