A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
178 V. ÜLÉS. Ezeket voltam bátor a felhozottakra nézve megjegyezni. Tartozó kötelességem már most, hogy a beadott határozati javaslatokra vonatkozólag indítványomat megtegyem. Minthogy az interpellatióra a határozat már meg vau hozva, kezdem Ugrón Gábor t. bizottsági tag úr határozati javaslatán, röviden rámutatva arra, hogy miután a helyes álláspontot Apponyi Albert gróf és Pulszky Ágost t. bizottsági tag urak, valamint ma Jekelfalussy altábornagy úr erre vonatkozólag kifejtet ék, a magam részéről kijelentem, hogy mivel az abban előforduló intézkedés tény. leg végre van hajtva, a határozati javaslat elfogadását nem ajánlom. Annál kevésbbé, mert ha olyan kimutatások feküsznek előttünk, a melyekből kétségtelenül kitűnik, hogy hézagok vannak, csak akkor áll majd be az az időpont, a mikor erre a határozati javaslatra szükség lesz. Ugyancsak elutasitandónak vélem Ra- kovszky István t. bizottsági tag úr határozati javaslatát, a mely utasitandónak véli a hadügyi kormányt egy katonai becsületbirósági eljárás oly módon való megállapítására, a mely által eleje vétetnék a jövőben a cs. és kir. tisztekre nézve a párbajkérdésekben előforduló lelkiismereti conflictusoknak s ezáltal a vallási meggyőződéseknek kellő vedelem uyujtatuék, a nélkül, hogy ebből káros, hátrányos következmények származnának. Éu úgy vagyok informálva, hogy a hadügj i kormány hosszabb időn át tárgya- lásokat folytat a katonai becsületbirósági eljárás újjászervezése dolgába ». Ezt tudva, egy perczig sem kívánom megkötni a hadügyi kormány kezeit utasításokkal, mert akkor természetes, hogy ez a k douai becsületbirósági eljárás nem nyerhetné meg a kívánt befejezést. A magam részéről ajánlom a határozati javaslat mellőzését, minthogy indokoltabb a kérdéshez az előmunkálatok befejezése után hozzászólaui. A harmadik határozati javaslatot Holló Lajos t. bizottsági tag úr nyújtotta be ; ez azt kívánja, mutassa ki a közös hadügyministerium, hogy hány °/o magyar honos visel tiszti rangot és van alkalmazva mint katonai hivatal- nok, úgy a közös hadseregben, mint egyes intézményeiben ezredenként és intézményenként. Én ezzel a határozati javaslattal, illetőleg annak elfogadása utján igen érdekes statistikai adatok birtokába vélem juttatni a t. bizottságot, annyival is inkább, mivel ezen adatok előterjesztése semmiféle akadályba sem ülközhelik. És tehát — és azt hiszem, Ugrón Gábor t. bizottsági tag urat is meg fogja nyugtatni azon körülmény, hogy az ezen határozati javaslatban foglalt kimutatása eléterjesztésével egyá'alában tisztán fog látni azon kérdésben is, melyet határozati javaslatában fel ve! ett, a magam részéről ajánlom a t. országos bizottságnak, hogy ezen Holló Lajos bizottsági tag úr által előterjesztett határozati javaslatot elfogadni méltózlas- sék. Ezeket voltam bátor megjegyezni, különben a költségvetést átaláuosságban újból elfogadásra ajánlom. Elnök : T. országos bizottság ! Következik a szavazás. A szavazás sorrendjére nézve van szerencsém javasolni, hogy az első kérdés az legyen : elfogadja-e az országos bizottság átalánosság- ságban a hadügyministerium költségvetését, a hadügyi albizottság jelentése alapján ? Ezen kérdés eldöntése után fog sorban következni a három határozati javaslat, mely a szavazás előtt fel fog olvastatni. Ugrón Gábor: A kérdés csak az lehet, hogy átalánosságban elfogadjuk-e a hadügyi albizottság jelentését. Elnök: Egyéb n'ncs is javasolva, mint tisztán az, hogy átalánosságban fogadtatik-a el. Kérem a bizottság azon tagjait, kik a költségvetést átalánosságban elfogadják, méllóztas- sanak feláilani. {Megtörténik !) A bizottság többsége elfogadta. Kérem méltóztassék felolvasni Ugrón Gábor bizottsági tag úr határozati javaslatát. lludnyánszky József b. jegyző. (Olvassa a hgron Gábor határozati javaslatát.) Elnök: Kérem azokat, kik a batározáti javaslatot elfogadják, szíveskedjenek feláilani. (Megtörténik.) A bizottság többsége nem fogadja el. Kérem, méltóztassék felolvasni Rakovszky István bizottsági tag úr által benyújtott határozati javaslatot. lludnyánszky József b. jegyző (olvassa a Rakovszky István határozati javaslatát). Elnök : Kérem azokat, kik a határozati