A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
174 V. ÜLÉS. vényt az országgyűlés egyik évről a másikra, holott a meghosszabbítás ugyanannyi erővel és fáradsággal megtörténhetett volna úgy, a miként a törvény rendeli, tiz évről tiz évre, egy egész tiz évi cyclusra. Mi rejlik tehát abban, hogy csak egy-két évre hosszabbittatott meg? Az, hogy a hadügyi kormányzás várja, hogy a parlamenti életnek oly phasisa következzék be, a melyben a maga követeléseivel és igényeivel, a melyek bizonyára tulmennek azokon, a mik a régi törvényben foglaltatnak, előállhasson. Nos hát, ha egy ily kérdés a láthatáron van és csak épen a törvényhozás működésében beállott zavarok gátolják, hogy a hadügyi kormány a kérdéssel előálljon, akkor eljött annak az ideje, hogy a kérdés belső természetével, horderejével és következményeivel is számoljunk. Mert egy felemelt ujonczlétszámnak a követelése nem csekély fontosságú; azt nem lehet egy pár évenkénti millióval befoltozni, mert a megszaporodott katonai létszám követelése uj keretek felállítását, uj tisztek képzését és ez nemcsak uj századokat, uj zászlóaljakat és ezredeket von maga után, de maga után vonja a hadsereg egész készleteinek, az összes technikai eszközöknek, ágyúknak, stb. szaporítását, azoknak a költségei pedig óriási összegekre rúgnak, már a magok első beszer- záse alkalmával is. Határozati javaslatomat, a mely arra vonatkozik, hogy ő Felsége legfelsőbb rendeletének érvény szereztessék, kéri a t. hadügymi- nister ár, hogy ne fogadja el az országos bizottság. Ismerem e rendszert. Ez a magyar nemzet baja. Magyarország törvénykönyveiben elég törvény van arra, hogy a nemzet éljen és fejlődhessék, de mindig ott állunk, hogy à törvényeket meghozzuk, hogy a nemzetet csillapítsuk és a nemzetben azt a hitet felébresz- szük, hogy jogainak, érdekeinek elég lesz téve; és évszázadokon keresztül húzódik az a kéi- dés, hogy a nemzet vágyakozik arra, hogy ifjai a hadsereg körében is megtalálják a magok alkalmaztatását ; törvény törvényt ér, a melyben követelik, hogy a magyar czredeknek magyarok legyenek a tisztjei és parancsnokai ; elkövetkezik egy nagy alkotmányos átalakulás, a melynek következtében 1869-ben meghozzuk a közös hadseregről szóló törvényeket; nyomban megjelenik egy felségrendelet, a mely az egész nemzetet megnyugtatja, hogy csak idő kérdése az, hogy magyarok legyenek a tisztek és a főparancsnokok a magyar ezredekben és hadcsapatokban és ha kérdem a t. országos bizottságot, mondják meg lelkiismeretök szerint, mennyire haladt ez alatt a 33 esztendő alatt a nemzet ebben a kérdésben előre, csak az lehet reá a válasz, hogy épenséggel semmit sem haladt. M;ért ? Mert mi megelégedtünk mindig a törvényben való megnyugvással, a megtett nyilatkozatokkal, de nem vettük számon, hogy vájjon meg is történik-e, a mit Ígérnek. S nem képzeli a t. országos bizottság, hogy maga ez a rendszer, a mely nem veszi komolyan a saját törvényeinket, a mely nem veszi komolyan még a saját érdekeit sem, és ilyen nagy szolgálati ágban, mint a hadsereg, nem működik közre arra, hogy a nemzet ifjúsága kivegye a maga részét e szolgálatból, mekkora társadalmi consequentiákat von maga után. Magyarországon a tanult emberek proletariátusa folyton szaporodik; ennek az okleveles proletariátusnak egy jelentékeny része, ha a magyar ifjúság az azt megillető arányban elfoglalná a katonatiszti állásokban a helyét, felszívódnék és nem nehezednék a nemzetre; az az intelli- gentia, a mely nem talál alkalmazást, ott kellő módon alkalmazást lelne. Kutatni és nyomozni kellett volna az okokat, melyek azok, hogy a magyar ifjak nem keresik a hadseregben való szolgálatot ; el kellett volna az akadályokat mind hárítani, de az ifjúságot oda kellett volna vinni ; mert az a nemzet, a mely a maga véd- kötelezettségét nem teljesiti, a mely nemzet elnézi, hogy egy hadseregben csak anyag legyen és nem a vezető és parancsoló elem is egyúttal, az a nemzet a maga politikai existen- tiáját a legnagyobb mérvben veszélyezteti. A kinek a kezében van a fegyver, annak a kezében van a jövendő megvédelmezése is. Az a nemzet, a mely a fegyvernek az oltalmazását nem a maga fiai által veszi foganatba, az a nemzet a saját jövőjének biztosításáról moud le. A magyar nemzetnek egyik nagy hátránya, hogy épen az értelmiségi osztályok kevéssé fegyelmezettek és ezen fegyelmezetlenségnek egyik