A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve
8 AZ I. ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE. létével Szécsen Miklós gróf osztályfőnököt bízta meg ; c) a haflügyminister átiratát, mely szerint Jekelfalussy Lajos altábornagy csoportfőnököt hatalmazta fel, hogy nevében a bizottság előtt nyilatkozatokat tehessen ; d) a haditengerészet vezetőségének átiratát, mely szerint a nevében teendő nyilatkozatok megadásával László Elemér sorhajóhadnagyot bízta meg; e) a közös pénzügyminister átiratát, melyben tudatja, hogy a szükséges felvilágosítások megadására Pongrácz Frigyes gróf osztályfőnököt, a boszniai ügyekre vonatkozólag pedig lovag Horowitz Ede osztályfőnököt hatalmazta fel s az utóbbi mellé dr. Khu Pál Róbert kormánytitkárt rendelte ki; f) ugyancsak a közös pénzügyminister átiratát, mely szerint a közös főszámszék elnökének az országos bizottság előtt való képviseletére Szentgyörgyi Gyula osztályfőnök és Salamon Oszkár udvari tanácsos vannak felhatalmazva, s az utóbbi mellé Kostyál Zsigmond udvari titkár kirendelve; g) a külügyminister átiratát, mely szerint a két országos bizottság közti érintkezés közvetítésével dr. Tallián Dénes báró osztálytanácsost bizta meg s mellé dr. Szapáry Tibor gróf udvari és ministeri titkárt rendelte ki. 8. Kállay Béni közös pénzügyminister a közös kormány nevében a következő előterjesztéseket nyújtja be : 1. az osztrák-magyar monarchia közös kiadásainak és bevételeinek 1902. évi előirányzatát ; 2. a külügyministerium 1897. évi rendkívüli, valamint 1900. és 1901. évi rendes szükségletéhez engedélyezendő póthitelekre; 3. a haditengerészet 1901. évi rendes szükségletéhez engedélyezett egy összeg rendeltetésének megváltoztathatására ; 4. a hadsereg 1899. és 1900. évi rendkívüli szükségleténél engedélyezett többrendbeli hitel felhasználási és elszámolási határidejének kiterjesztésére vonatkozó előteijesztéseket s végül A felolvasott átiratok tudomásul szolgálnak.