A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1901 - hiteles kiadás (Bécs, 1901)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

IV. ÜLÉS. 115 bronz-ágyúcsó kipróbálása végett a budapesti, i przemysli és gráczi tüzércsapatoknak adattak ki, két vártüzér-üteg pedig a Mostarban és Inns­bruckban állomásozó csapatoknak. Remélhető, hogy a kísérletek nemsokára befejezést nyerhet­nek és hogy a hadügyminister a jövő költség- vetés tárgyalása alkalmával e fontos kérdésre vonatkozólag határozott kijelentéseket tehet. A hadügyi albizottság méltányolta a had­ügyi kormánynak ezen fontos és nagy anyagi áldozatokat igénylő ügyben lelkiismeretességgel és alapossággal folytatott kísérleteit és a maga részéről is hangsúlyozta, hogy a gyors és olyan elhatározás, a mely elzárkóznék az erre vonat­kozó valamennyi kérdés alapos megvitatása és elbírálása elöl, nem kívánatos. Szükségesnek tartottam ebben a hadsereg harczképességének fokozására nézve annyira fontos kérdésben a t. országos bizottságot az e téren történtekről tájékozni. Az albizottság e költségvetés tárgyalásánál is kötelességének tartotta megállapítani azt a létszámot is, a mely a költségvetés alapjául szolgál. Tekintetbe véve azt az állományt is, a mely a megszállott tartományokra vonatkozó előirányzatba van felvéve és a mely tulajdon­képen nem számit a rendes költségvetésbe fog­lalt állományba, a hadsereg jelenlegi létszáma a következő: 21.827 havidíjas, 291.590 altiszt és közlegény, 749 rokkant, 6405 katonai nö­vendék és 62.168 ló. E számok a tavalyiakhoz képest csekély szaporodást jelentenek, a mely­nek indokaira nézve a hadügyminister úr ezúttal is készséggel rendelkezésemre bocsátotta azokat a kimutatásokat, a melyeket szerencsém volt az albizottság jelentéséhez mellékelni s a me­lyekből kitűnik, hogy ez a most említett létszám a rendes ujonczjutalékból teljesen fedezhető és ennek folytán jelenthetem, hogy a három évi szolgálaton túl az idén sincs visszatartva senki az önként tovább szolgálókon és önként szol­gálati jutalomdíjra jelentkezőkön kívül és a pót­tartalékosok közül is csak 1215 legény van behíva, még pedig kizárólag a Galicziában fekvő tüzérdandárok felemelt létszámának fentartására. A hadsereg létszáma mindenben megfelel a törvényszerű követelményeknek. T. országos bizottság! Szives türelmöket kérem arra, hogy a költségvetéssel kapcsolatos még néhány kérdésre is kiterjeszkedhessem. Az országos bizottság tavaly többrendbeli határozatot hozott, a melyek közül talán érde­kelni fogja at. országos bizottságot az a válasz és az azzal kapcsolatban előterjesztett statis- tikai adat, a mely első sorban arra vonatkozik, hogy a magyar nyelv oktatása, nem ugyan rohamosan, de mégis halad a közös hadsereg nevelő- és tisztképző-intézeteiben. Az 1899/1900. évben az összes, 2141 növendék közül a magyar nyelv oktatásában részesült 1271, még pedig 586 magyarországi és 685 ausztriai illetőségű. A fizetéses helyekre pályázó magyarországi ifjak száma még mindig nincs arányban az osztrák illetőségű megfelelő pályázókkal. Kívánatos volna, hogy ezen arány javuljon. A hadsereg elhelyezésére vonatkozólag jelent­hetem a t. országos bizottságnak, hogy az meg­felel a területiség követelményeinek, a mennyiben a legtöbb ezred saját, hadkiegészítő kerületében van elhelyezve; kivételt csak azok az ezredek képeznek, a melyek a dolog természeténél fogva a monarchia nagy városaiban, nevezetesen Bécs- ben és Budapesten helyeztetnek el időnként és megfelelően felválhatnak. A pótlovakról előterjesztett kimutatásból kitűnik, hogy, mig a közvetlenül vásárolt lovak az összes vásároltaknak 29°/o-át képezik, addig 71 százalékot lókereskedőktől szereztek be. A közvetlenül vásárolt lovak közül 39°/o igen jó, 48°/o jó, mig a lókereskedöknél vásárolt, összesen 7232 pótló közül 21°/o igen jó és 59°/o jó; ezek az adatok arra vallanak, a mi az albizottság tárgyalásai folyamán kifejezésre is jutott, hogy a tenyésztőktől vásárolt lovak minőségi aránya sokkal kedvezőbb a kereske­dőktől vásároltakénál ; annál kívánatosabb tehát, hogy mennél több ló közvetlenül a termelőktől szereztessék be. A t. országos bizottságnak bizonyára em­lékezetében lesz az a tavaly constatált sajná­latos körülmény, hogy az orvosnövendékek ösz­töndíjai csak igen korlátolt számban voltak kiadhatók, mert kevés pályázó jelentkezett. A had­ügyminister úr, az országos bizottság ebbeli felszólításának készségesen megfelelve, ebben az évben úgy intézkedett, hogy már az első 16*

Next

/
Oldalképek
Tartalom