A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1900 - hiteles kiadás (Bécs, 1900)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V. ULES. 79 borodhassék. Megelégszem azzal, tisztelt országos bizottság, más okok miatt azért is, mert a mint meggyőződtem arról, hogy az anyagiak terén az arányosság követelményének keresztülvitelében a mostani kormány tapintatos és erélyes fellépése folytán nagy lépéssel előre haladtunk: épen úgy azt a bizalmat és hitet táplálom, hogy az erkölcsi érdekek terén is a paritas követelményei teljes kivívásában ugyanannak a tényezőnek, a magyar kormánynak, hasonlag tapintatos, következetes és erélyes működésére számíthatunk. És számiihatunk és számítanunk kell a dolgok erejére is; mert, a mint mondám, az alkotmányos és közjogi tagadhatatlan jogállapot követelményeit megerősíti a jogosultságnak az a mindinkább érvényesülő szempontja, a mely a jogok helyes gyakorlásából származik. Midőn ma már constatált tény, hogy a monarchia nagy európai érdekeit, a külpolitikának azon irányzatait, a melyeken az egész monarchiának hatalmi állása és biztossága nyugszik, a magyar nemzet és a magyar közélet minden orgánuma képviseli, a legerőteljesebben, a legegységesebben, midőn tehát világos, hogy a mint Magyar- ország európai positiót ez idő szerint csak ennek a monarchiának hatalmi állása által és ennek keretében foglal el: úgy másfelől ez a monarchia nem csupán Magyarországnak hatalmi eszközeit nem nélkülözheti, a melyek nélkül nagyhatalom nem volna, nemcsak Magyar- ország önálló és egységes nemzeti államiságában leli minden zavarral szemben fenmaradá- sának legszilárdabb biztosi!ékát, (Élénk helyeslés.) hanem egyszersmind a Magyarország részéről tanúsított politikai érettségben bírja az európai politika terén való biztos haladásának egyik nélkülözhetlen eszközét; midőn mindezek a tények ma már a nap fényénél világosabbak, akkor valóban a tények logikájával, a történelem és a fejlődés törvényeivel ellentétbe helyezné magát az, a ki régi elöitéletek, régi bizalmatlanságok, vagy pedig csak egy régi vis inertiaenek hódolva, Magyarországnak ezt az értékét csak vállveregetéssel vagy szóval való elismeréssel, nem pedig Magyarország egyéniségének teljes kidomborodásával akaruá kifejezésre juttatni. (Élénk helyeslés.) Ezek után, t. országos bizottság, még csak két pontra akarok kiterjeszkedni, a mely a jelentésben szintén érintetik és a külügyi albizottság tárgyalásaiban előfordult. Az egyik illeti a mi viszonyunkat Oroszországhoz, a másik azokat, a mik a hágai békeconfereutiá- val kapcsolatosan elóadattak. Én voltam egyike azoknak, a kik az albizottságban rámutattak azokra a tonyekre, a melyek a közvéleményben az Oroszországgal való megegyezés szilárdsága iránt bizonyos aggodalmat ébresztenek. Én ezt nem azért tettem, mintha azokban az aggodalmakban magam is osztoznám, a legkevésbbé pedig azzal a czélzattal tettem, hogy ezzel ezt az örvendetes és üdvös megegyezést gyöngíteni vagy aláásni iparkodjam, hanem épen az ellenkező czélzattal. Ennek a megegyezésnek jellemző vonása és e megegyezés fenmaradásának feltétele az, hogy politikailag helyes és egészséges alapokon nyugszik. Ez a megegyezés nem jelentheti azt, hogy akár az egyik, akár a másik hatalom a maga érdekeinek megóvásáról a másik iránti deferentiából lemond, hanem ez jelenti annak constatálását, hogy valódi életérdekeik közt kiegyenlithetetlen ellentét nincs és hogy mindegyik a maga érdekeinek, esetleg aspiratioinak is megvalósítására csak azon határok közt fog törekedni, a melyeket a másiknak érdekeire való tekintet eléje szab. (Helyeslés.) És új, zsenge növény, ápolandó és minden káros befolyástól megóvandó növény lévén ez a megegyezés, jó, hogy folytonos evidentiában tartassák az, hogy a megegyezésnek ezen egyedül helyes és egészséges alapjai a magok intact- ságában fennállanak. A homály, a mely e tekintetben támadhatna, vagy fenmaradhatna, veszélyeztethetné ezt az üdvös állapotot; csak a világosság, a melyet rábocsátani kívánunk minden alkalommal, erősítheti, szilárdíthatja meg azt, mert abban a pillanatban, a melyben a világosságot el nem tűrné, meg is szűnt volna fennállása. (Élénk helyeslés.) A másik pont, a melyre kiterjeszkedni kívánok, a hágai békeconferentiával kapcsolatosan elmondottak rövid recapitulatiója. Erre a themára is szükségesnek és jónak látom, t. országos bizottság, gyakran visszatérni azoknak az alkotmányos testületeknek körében, a melyek a kül-