A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1900 - hiteles kiadás (Bécs, 1900)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

40 IV. ÜLÉS. honvédségen kívül 144 millió forintot költ éven- kint véderejére és ez ll-4°/o-a az összes költ­ségeknek; a honvédség költségeivel együtt, a mint voltam bátor felemlíteni, a százalék 14-3°/o. A hadsereg 1901. évi összes fedezete tehát 5,109.781 korona. Az albizottság ajánlja a t. országos bizott­ságnak a következő határozati javaslat elfoga­dását. »Az ezen költségvetésben előirányzott egyes czímek és tételek közt átruházás nem gyako­rolható.« Elnök: Elfogadtatik. Következik a rendkívüli költségvetés. Müiiilicll Aurél előadó : Rendkívüli szük­séglet. II. Fejezet. Hadügyministerium. A) Had­sereg. I. A hadi készletek és egyéb szükségle­tek kiegészítése. 1. czím. Fegyverzeti ügy : 1. tétel. Kézi lőfegyverek és a hozzá tartozó lőszer beszerzésére, a nélkülözhetővé váló Werndl- fegyverek fokozatos értékesítésének számbavéte­lével (hitelfolytatás) 3,000.000 korona. Elnök : Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 2. tétel. Néhány erődített hely új szerkezetű ágyúkkal való fel­szerelése (hitelfolytatás) 3,400.000 korona. Elnök : Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 3. tétel. Az ostromtűzértelep ágyúinál és várfelszerelésnél füstgyenge lőpornak leendő rendszeresítése; az egyelőre 8,000.000 koronával előirányzott ösz- szes szükséglet negyedik részlete 1,100.000 korona. Elnök: Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó : 4. tétel. Egy új tábori és hegyi ágyú-rendszer hitelesítését czélzó kísérletek szükséglete (hitelfolytatás) 1,500.000 korona. Elnök: Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 5. tétel. A meg­levő gránát-gyújtóknak új szerkezetűekkel leendő pótlására; az 1,500.000 koronányi összes szük­ségletnek első részlete 150.000 korona. Elnök: Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 2 czím. Vasúti r‘gy- 1* tétel. Szállítható tábori vasúti anyag beszerzésére (hitelfolytatás) 300.000 korona. Elnök : Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 2. tétel. Szük­séglet az erődítések tábori vasutaira (hitelfoly­tatás) 50.000 korona. Elnök: Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 3. tétel. Szab­ványos vágányú tábori vasutak kellékeinek be­szerzésére; a 600.000 koronányi összes szük­séglet negyedik részlete 60.000 korona. Elnök : Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó : 4. tétel. A vasúti századoknál meglévő hadi vashidkészle- tek kiegészítő alkatrészeinek beszerzésére ; a 176.000 koronát tevő összes szükséglet első részlete 48.000 korona. Elnök : Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó; 3. czím. Szük­séglet a várak távirdahálózatainak kiegészíté­sére, továbbá a tábori távírdára és a vasúti és távirdaezred gyakorlati távirdaanyagának kiegé­szítésére (hitelfolytatás) 70.000 korona. Elnök : Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 4. czím. Utász­ügy: 1. tétel. Folyamaknák beszerzésére (hitel­folytatás) 66.000 korona. Elnök: Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 2. tétel. Szét­szedhető, vasúttal szállítható gőzdereglyék be­szerzésére, az utászcsapat számára az 500.000 koronányi összes szükséglet negyedik részlete 60.000 korona. Elnök: Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 3. tétel. A klos- terneuburgi utászszertár nyersfakészleteinek ki­egészítésére; a 78.000 koronányi összes szük­séglet harmadik részlete 13.000 korona. Elnök: Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 5. czím. Vonat­ügy: 1. tétel. Vonatanyagszer beszerzésére; az 568.500 koronát tevő összes szükségletnek első részlete 149.500 korona. Elnök: Elfogadtatott. Miinnich Aurél előadó: 2. tétel. Egy­szeri szükséglet a vonatcsapat hadi állományá­nak szaporítása alkalmából; a 671.000 koro- náuyi összes szükséglet negyedik részlete 67.000 korona. Elnök : Elfogadtatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom