A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1900 - hiteles kiadás (Bécs, 1900)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
78 11. szám. Az albizottságban felvetett kérdésre válaszolólag a hadügyminister kijelenti, hogy a katonai büntető törvénykönyv és eljárás, valamint az életbeléptetési rendelet tervezete a közös hadügyministeriumban őszig bizonyosan teljesen el fog készülni ; reményű, hogy azután mindkét állam igazságügyi és honvédelmi kormányai rövid idő alatt hasonlókép le fogják azokat tárgyalni, úgy, hogy kilátást nyújthat arra, hogy ez a régi óhajtás végre meg lesz valósítható. Az albizottság tudomásul veszi a ; hadügyminister ezen kijelentését és az összeg megszavazását ajánlja. VI. GZÍM. Felsőbb parancsnokságok és törzsek. Az 1901. évre előirányoztatik . 1900-ra megszavaztatott 4,917.051 korona, a folyó évre tehát 17.475 koronával több irányoztatik elő. A többlet leginkább a katonai képzőintézetek részére beállított többszükségletből ered. Az albizottság az összeg megszavazását ajánlja. VII. CZÍM. A csapattestek és hadcsapatok általános kiadásai. Az 1900. évre előirányoztatik . 1900-ra megszavaztatott 67,581.682 korona, a folyó évre tehát 390.312 koronával több irányoztatik elő, mely többlet a fegyvergyakorlatokra és összpontosításokra szolgáló járulék 4,934.526 K 67,971.994 K