A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1898 - hiteles kiadás (Bécs, 1898)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
64 V. ÜLÉS. mely engem mind e dolgok megítélésében irányit. Én igen is elismerem és senki nálamnál világosabban át nem érzi, hogy nekünk a monarchia hatalmi állásának fentartására meg kell hoznunk mindazokat az áldozatokat, melyeket a nemzetek ereje megbir. De e mellett soha szem elől nem szabad téveszteni azt a — szerintem — kifogásolhatatlan, axiomaticus erővel biró tételt, hogy egy nemzet pénzügyi és gazdasági ereje épp úgy át nem léphető határt szab a hadügy terén megtehető erőfeszítéseknek, a mint annak népessége. Valamint egy nemzet, mely tő, vagy mondjuk 20 millió lelket számlál, nem tarthat oly hadsereget, mint egy nemzet, mely 40 millió lélekből áll : ép úgy egy nemzet, melynek nemzeti vagyona mondjuk két milliardot tesz ki, nem tarthat oly sereget, mint egy olyan, a melynek nemzeti vagyona négy milliard. S ha ezt mégis megkisérlené, minthogy ideig-óráig meglehet kisérleni, ekkor épen a megpróbáltatás pillanatábán adná meg ennek az árát, mert akkor ereje összeroskadna abban az órában, melyben annak fentartására és megfeszítésére leginkább szükség van. Ezek előrebocsátása után áttérek magára a dolog lényegére, a 30 millió póthilel kérdésére. Pulszky Ágost t. tagtársunk, valamint a hadügyi albizottság jelentése is, valamint gondolom a teremben mindenki elismeri, hogy az előterjesztés e módja az alkotmányjogi formákkal meg nem egyezik. De hozzáteszi t. tagtársunk azt is, hogy nem a nemzetek és államok léteznek az alkotmányos formák kedvéért, hanem az alkotmányos formák vannak a nemzetek kedvéért és ennek következtében addig érnek valamit, a meddig a nemzetek, országok érdekeit és biztosságát szolgálják. Ez az átalá- nos igazság, a melyet végre aláírhat mindenki, a melynek gyakorlati értéke azonban kevés, és mely az ehhez hasonló átalános igazságokkal osztozik abban, hogy előtérbe állítása és kiindulási pontúi vétele igen veszedelmes, mert abból sok mindenféle consequentiát lehet levonni, vagy legalább látszólag támogatni, a mely azután nem igazságokhoz, hanem nagy tévedésekhez vezet. Ezzel az átalános igazsággal egy másik igazságot lehet szembeállítani, hogy tudniillik az alkotmányjogi formáknak, — vagy ne használjuk ezt a kifejezést: forma, mert ez nagyon devalválja azon kérdés jelentőségét, melylyel itt foglalkozunk — az alkotmányjogi elveknek hasznossága valamely országra és nemzetre nézve méfns attól függ elsősorban, hogy ezek az alkotmányjogi elvek szilárdak legyenek, és hogy azokon az illető tényezők magokat könnyen túl ne tegyék. Abban a pillanatban, melyben kis okok, melyben szeszélyek, a melyben a parlamenti helyzet kedvezősége, vagy bármely ily természetű ürügy elegendő arra, hogy az alkotmányos elvek ellenére cselekedjünk, hogy azokon magunkat túltegyük, abban a pillanatban megszűntek azok a nemzeti szabadság és a nemzeti érdek erős várai lenni. (Tetszés jobbról.) Ennek nyomán, azt hiszem, hogy ennek az ügynek tárgyalásánál és megmérésénél egy kicsit concretebb alakot kell adnunk az átalános igazságoknak, mert azok puszta hangoztatásával messze nem jutunk. Én elismerem azt, hogy lehetnek rendkívüli helyzetek, midőn egy kormánynak kötelessége saját felelősségére oly intézkedéseket tenni, melyek rendes körülmények közt csak az alkotmányos testületek előzetes jóváhagyásával tehetne meg. De ha ily helyzet előáll, akkor elég-e azt constatálnunk, hogy megvolt a rendkívüli szükség és hogy ennek iparkodott a kormány megfelelni ily rendkívüli intézkedések által ? Oh nem, t. országos bizottság! Ez a vizsgálódásnak igen kényelmes és igen felületes módja volna. Hanem akkor azt is kell vizsgálnunk, hogy a tett intézkedések nem lépték-e túl semmiben sem a határát annak a szükségnek, a mely tényleg fennállott, mert olyan lépéseknek, a melyeket csupán egy rendkívüli égető és el- odázhatlan, — a mint magát a szakügyi albizottság jelentése kifejezi, legvégsőbb eset indokolhat, — megengedhetősége csak odáig terjed, a meddig az indok, tehát csak azon mértékig, azon módig és azon időig, a mely mértékig, a mely módban és a mely időig a szükség fennáll Ha ilyen intézkedések keretei ezen feltétle nül parancsoló szükségnek határait túllépik — akár mértékben, akár módban, akár időben : akkor megvan az alkotmányjogi sérelem, épugy,
