A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1893 - hiteles kiadás (Bécs, 1893)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve

A III. Cj.tís JEGYZŐKÖNYVE. 19 A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság 1893. évi junius bó 16-án Becsben tartott EL ülésének jegyzőkönyve. Elnök: Gr. Andrássy Aladár. 1. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatik és észrevétel nélkül 2. Következik napirend szerint a hetes egyeztető albizottság tagjainak megválasztása. A szavazati lapok beadatván, 3. Ezután tárgyalás alá vétetett a hadügyi albizottság jelentésének kapcsán a közös had- ügyministerium A. Hadsereg 1894 évi elő­irányzata. 4. Az ülés elején megejtett választás ered­ménye a következőkben jelentetett be: Beada­tott 43 szavazat s a hetes egyeztető albizottság tagjaivá egyhangúlag megválasztanak : Széli Kálmán, gr. Szapáry Gyula, Fáik Miksa, Pulszky Ágost, Szerb György, Dániel Ernő, Hegedűs Sándor. Jegyző: B. Rndnyánszky József. hitelesíttetik s ezzel egyidejűleg a benfoglalt tételek és határozatok végleg megszavaztatnak. az eredmány az ülés végén tog bejelentetni. Az átalános vita berekesztetett, szó illeti még a kormányt és az előadót. Minthogy azonban az idő előrehaladt, ezek szólási jogukkal a hol­nap d. e. 10 órakor tartandó ülésben fognak élni. Mi is tudomásul vétetvén, elnök az ülést feloszlatta. 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom