A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1882 - hiteles kiadás (Bécs, 1882)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

24 III. ÜLÉS. kéretik, s lehetetlen elegendőnek tartani azt sem, mit a négyes albizottság egy némileg cse­kélyebb összeg tekintetében, de szintén alapos indokolás nélkül előterjeszt. S most engedje meg a t. országos bizotts ág,hogy visszatérjek Szilágyi Dezső tagtársam indokolásának egyik részére. T. barátom kifejtette, hogy mig egyrészről a discussio folyamában — habár nem azon ki­elégítő alakban, melyet az ország méltán köve­telhet — ki is fejtettek azon okok, melyek folytán a lázadás keletkezett, másrészt épen a közös minister urak előadásaiból és azon fel­fogásból, mely a négyes albizottság javaslatában tükröződik, kitűnik, hogy ezen okok egyike sincs az eddig foganatosított rendszabályok által meg­szüntetve, kimutatta, hogy ha okul a védtörvény behozatala hozatik fel, ezen ok a jövőre is fen- marad, fenmarad azon következményekkel és nehézségekkel együtt, melyeket tüzetes meg­beszélés s a mouarchia illetékes törvényhozásai részéről hozandó határozat tárgyává kivánunk tenni. Ma már világosabban előtűnik, a mint elő­tűnt azon érdekes vitatkozásokban is, melyeknek a négyes albizottság szintere volt, hogy a miként való keresztülvitelnek kérdése kapcsolatban áll egy oly kérdéssel, mely per eminentiam érdekli az egész monarchiát, és mely mindkét állam törvényhozásának hozzájárulásával döntendő el, tudniillik : a véderő szervezésének kérdésével. E kérdés ma már csak kapcsolatosan a boszniai viszonyokkal dönthető el és tekintettel azon intézkedésekre, melyek a véderőt illetőleg Bosz­niában szükségeseknek mutatkoznak. Midőn a most szóban lévő kérdéseknek ezen connexusát a véderő szervezésének kérdésével látjuk, lemond­hatunk-e akkor azon követelésről, hogy a közös kormány adjon választ azon kérdésre, hogy »quid tunc?< Ha azt halljuk, hogy az adók az occupált tartományokban nem nagyobbak ugyan, mint a törökök idejében voltak, de mert rendszeresen behajtatnak, elégedetlenséget okoznak ; ha hall­juk, hogy elégedetlenséget okozott az alsóbb kö­zegeknek a végrehajtásnál a korábbi Ígéretekkel szemben követett eljárása, illetőleg a közös mi­nisterium utasításainak értelmezése körül fen- forgó eltérés; ha továbbá azt halljuk, hogy ápolja az elégedetlenséget azon körülmény is, hogy az ottani lakosság egy része Montenegro tekintetében még mindig oly felfogással bir, mely a monarchia ottani feladatának meg­oldását mindenesetre nehezíti. Ha azt látjuk, hogy a közös kormány a lázadás mindezen okainak megszüntetésére nézve semmi program­mal nem bir, vagy legalább olyat elő nem ter­jesztett; midőn nem vagyunk képesek belátni, hogy azon intézkedések alkalmazása mellett is, melyek ott most foganatosíttatnak, nem fog-e a jelenlegi lázadás egy vagy más alakban, vagy rablóbandák garázdálkodása alakjában végtelen időkig kinyúlni s nem fogja-e mindazon áldoza­tok újabb és újabb ismétlését követelni, melyek máig hozattak: akkor azt hiszem, jogosítva va­gyunk, a most kívánt összeg megszavazásakor, és ezentúl is minden alkalommal, melyben a közös kormánynyal e kérdésben találkozunk, tőle számot kérni a jövőre nézve s arról, hogy politikája minő arányban fog állani a monarchia pénzügyi erejéhez. A t. bizottsági tag úr, ki előttem a négyes albizottság többsége véleményének jogosultságát védelmezte, azt hozza fel, hogy tulajdonképen mi álláspontunk mellett lehetetlenséget követe­lünk ; mert ha állítjuk is, hogy mi komolyan meg akarjuk adni az eszközöket, melyek a lázadás elfojtására szükségesek, mihelyt a kor­mány eleget tesz azon feltételnek, fmelynek teljesítését a nemzet érdekében múlhatatlanul követeljük, mégis oly* eljárást javaslunk, melv mellett magunk sem volnánk képesek tovább haladni, ha olyanok lennének hivatva a kor­mányt elvállalni, kik velünk egy nézetben van­nak; s azért azt hiszi, hogy a költségösszeg megtagadása logicátlan is volna. Legyen szabad erre nézve megjegyeznem, hogy más a többség­nek s más a kisebbségnek a feladata. A több­ségnek támogatni, határozottan támogatni kell a kormány politikáját, a melyet azonban telje­sen ismernie s melynek keresztülvitele tekinte­tében garantiákat is követelnie kell; a kisebb­ségnek pedig feladata, hogy azon tényezőktől, kik a törvények végrehajtásáért felelősek, köte­lességük teljesítését követelje, s hogy őket felelősségük tudatára folytonosan emlékeztesse. Minthogy pedig mi nem látjuk, hogy az albizott­ság többsége a felelősség ezen tudatát a közös kormányban élénken fentartaná, minthogy nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom