A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1882 - hiteles kiadás (Bécs, 1882)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
16 III. ÜLÉS. terjesztessék elő, mert éreztem annak nehézségét, hogy közjogi állására nézve kivételes helyzetben lévő tartomány belügyei, mely tartomány bele sem illeszthető alkotmányos rendszerünkbe __a törvényhozó testület által intéztessenek el. De midőn a kérdés oly stádiumba jutott, hogy saját hazánk pénüzgyeire való visszahatás forog fenn és zavart okozhat pénzügyi tekintetben, akkor nézetem szerint kivánni lehet, hogy a kormány használja fel az alkalmat e kérdés tanulmányozására és nézeteit ez iránt az országgal közölje. Jól tudom ugyan, hogy csekély értéke van alkotmányos szempontból oly véleménynyilvánításnak, mely határozati javaslat által nem támogattatik, de azt hiszem, hogy az őszinte szónak akkor is fog némi nyomaték és súly tulaj donittatni, ha az csupán ily formában jut kifejezésre és azon meggyőződésben vagyok, hogy az alkotmányos szabad tanácskozásnak valódi jelentősége, szellemi és ei'kölcsi hatása csökkentetik, ha a szabad és őszinte szónak ily alakban is bizonyos súly nem tulajdonittatik, ha nem is lenne ahhoz határozati javaslat csatolva. Hegedűs Sándor : T. országos bizottság : Nem kívántam az átalános vitában résztvenni ; azonban a négyes albizottság jelentésére és különösen az abban indítványozott törlésre nézve oly nézetek nyilváníttattak, melyeket nem hagyhatok megjegyzés nélkül. Bírálva lön a négyes albizottság jelentése parlamentáris szempontból, a megszállott tartományokban követendő administratióval kapcsolatosan és bírálva lön az investitio és a végleges rendezés és végre a jog szempontjából. Mindmeg- annyi fontos tekintetek, melyek nagy figyelmet érdemelnek, de azt hiszem, hogy ezek nem kellő mértékkel alkalmaztattak oly jelentéssel szemben, mely oly költségekről szól, melyek mindezen kérdésekkel absolute semmi összefüggésben nincsenek. Akármily nézettel bir valaki az administratio és a jövő rendezés tekintetében, ha azon kérdés áll előttünk, hogy a megszállott tartományokban a belrend helyreállítására, a katonaság élelmezésének biztosítására és a béke fentartá- sára rendkívüli kiadások szükségesek, akkor ezen kiadások egyedül és kizárólag azon szempontból birálandók meg, megfelelnek-e azok a kitűzött czélnak, kellő mértékben vannak-e alkalmazva, és czélszerüen lesznek-e felhasználva ? Nem akarom a vita keretéből kizárni az említett érdekes és fontos kérdéseket, de szeretném,Aia a bírálat kellő alapon indulna meg és azért a négyes albizottság jelentését a maga egyszerűségében és őszinteségében akarom kifejteni, a mint azt nézetem szerint felfogni kell. Gróf Szécsen Antal ő nmltga a Parlamentarismus fontos tekinteteiből indult ki és nem merte a négyes albizottság indítványát a törlés tekintetében elfogadni, mert a közös kormány a bizottság kebelében nem nyilatkozott az iránt, hogy a törlést elfogadja, sőt az ellen, saját felelősségére hivatkozva, némileg tiltakozott is. Ő nmltga épen ennélfogva a parlamentáris elvek sérelmét látja abban, ha ezen indítvány elfogadtatnék. Én azt hiszem, hogy a négyes albizottság indítványa nem ütközik a Parlamentarismus elveibe. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy a négyes albizottságban és a hadügyi albizottságban a delegatio minden ülésszakában történtek törlések a kormány által előirányzott összegből. A kormány némely törléshez határozottan hozzájárult; némelyekre nézve aggodalmait fejezte ki, sőt határozottan kijelentette akárhányszor a hadügyminister, hogy ha az illető összegek töröltetnek, ő nem vállalja el a felelősséget. Az albizottság mindemellett indítványozott ily törléseket. Apponyi Albert gr. {közbeszól) : Ily esetre nem emlékszem. r Hegedűs Sándor: Es azokat a bizottság elfogadta. Igaz, hogy ekkor előáll azon parlamentáris szempont, hogy a kormánynak állást kell foglalnia. A kormány vagy oly fontosnak tartja a törlést, hogy a kormányzat tovább vitelét felelőssége mellett lehetetlennek tartja, vagy nem tekinti a törlést oly fontosnak, hogy a miatt komolyabb fellépésre kellene magát elhatároznia s azt vagy nyíltan, vagy hallgatag elfogadja. Úgy hiszem, hogy ezen törlésnél is ezen eset forog fenn. De azt, hogy az albizottság által veszélyeztetve lennének a Parlamentarismus elvei, nem fogadhatom el. De a négyes albizottság jelentése más szempontból is bírálat alá vétetett. Nevezetesen Szilágyi Dezső t. tagtársunk azon szempontból indult ki, hogy a különbség a kormány elöterjesz-