A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1882 - hiteles kiadás (Bécs, 1882)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
45 oszlattak; és ha az igen t. magyar pénzügy- minister úr néhány héttel ezelőtt még diadalmasan volt képes hivatkozni a javulás azon útjára, melyre szerinte a magyar költségvetés tért és azon eseményekre, a melyek a költség- vetés tekintetében előtte — szerintünk perse csak mint álomképek, mert akkor is előre láttuk a bajokat — lebegnek: akkor mi most azon sajnos satisfactiot nyerjük, — bár ne nyertük volna — hogy e tekintetben homokra voltak éj)itve biztosításai és hogy a számla, majd a mikor kifizetésére kerül a dolog, mindenesetre másként fog állani, mint állott akkor, midőn a megrendelésről volt szó. De nemcsak financiális következménye van azon egész állapotnak, a mely ma ott délen előttünk feltárult, mert annak egyéb, és azt hiszem, igen súlyos következményei is lesznek, ha tekintetbe veszszük, hogy a hadseregnek igen tetemes része eddig is le volt ottan kötve, s e körülménynek a hadsereg szervezetére s költségeire való hatása eddigelé csak azért nem mutatkozott, mert azon reményt táplálták minden irányban, azon reményt fejezték ki a delegatióban és másutt, hogy lassankint ezen occupationalis hadcsapatok létszáma le fog szállíttatni. De midőn ma ennek ellenkezője következett be, midőn most azt látjuk, hogy nemcsak azon 30 — 35 ezer embert, hanem ennél nagyobb számot is kell Boszniában tartani, okvetlenül fölébred bennünk a kétség, hogy vájjon ily nagy számú legénységnek állandóan egy helyen, egy területhez kötése, nem fog-e a hadsereg szervezetének, beosztásának föltételein lényeges változást előidézni ? Azt hiszem, t. országos bizottság, e körülmény igen komoly aggodalmakra és megfontolásra kell, hogy vezessen bennünket abban a tekintetben, hogy vájjon azon állapotok, melyekre — hogy ugv mondjam — a "hadsereg katonai administratiójának egész sisthemája fektetve van, 40 — 45 ezer ember által, a kik állandóan ott szolgálni lesznek kénytelenek, nem fog-e szenvedni ? Én meg vagyok győződve, hogy a jövő e tekintetben azoknak fog igazat adni, a kik jelenleg ily aggodalmakat táplálnak ; s ezt annál is inkább kötelességemnek tartom megjegyezni, mivel azt is tudom es pedig bő tapasztalatok által, hogy ezen változások, bármily látszólagos hasznot hozzanak az administrativ megtakarítások képében, végcredmé- nyökben mindig újabb meg újabb terhekkel s a véradó súlyosbításával fognak járni. Midőn tehát ezen eredményeket előre láttuk, kötelességünk volt azoknak itt e bizottság kebelében kifejezést adni, kötelességünk volt a figyelmet fölhívni úgy itt, mint otthon, az okokra, melyek a jelenlegi állapotokat előidézték, és midőn ezt teljesíteni véltem, legyen szabad részemről is hozzájárulni azokhoz, a miket Apponyi Albert gróf és Szilágyi Dezső t. barátaim megjegyeztek, egyúttal kijelentvén, hogy a 8 milliónak a jelen körülmények közti feltétlen megszavazásához részemről szintén hozzájárulok. (Helyeslés.) Keglevicli István gr.: Tisztelt országos bizottság! Midőn az átalános vita alkalmával azon költségekről szólottám, melyeket már előbb kellett volna kezdeményezni, s melyeket annak idején megtenni elmulasztottak, akkor megfeledkeztem az investitio egy bizonyos neméről, sárrá nézve leszek bátor ma röviden nyilatkozni. Lehet, hogy a kérdés a részletek közé tartozik, de ha megengedi a tisztelt bizottság, most szólok róla. (Halljuk!) Én ugyanis átalánosságban az investitio egy bizonyos mértékének szükségét hangsúlyoztam, hozzá tevén, hogy nagyon értem, hogy sem a kormánynak, sem egy képviselőnek nincs nagy kedve jelen financiális viszonyaink mellett választóival szemben azon felelősséget elvállalni, hogy Boszniában és Herczegovinábau foganatosítandó beruházásokra akkor kérjen pénzt, mikor az nálunk, úgy látszik, a legszükségesebbekre is hiányozik. Van azonban az investitiónak egy neme, a melyet csakis a rendkívüli viszonyokhoz arányit va lehet igy nevezni, t. i. azon összegnek hováfor- ditása, mely utak és távírdák építésére követel- tetik. Én azt hiszem, mindabból, a mi eddig a felkelés területén történt, meggyőződhettünk arról, hogy egyik hadtest a másiknak hollétéről gyakran informálva nincs és az összeköttetés köztük nem oly mértékben szabad, mint a biztosság szempontja megkívánna es a mint szükséges lenne a végre, hogy a felkelésnek mindjárt akkor, midőn még csak itt-ott csirájában jelentkezik, eleje vétessék s továbbterjedése megakadályoztassék. Tudjuk, hogy mindazon országokban, a hol gue-