A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1881 - hiteles kiadás (Bécs, 1881)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

ina van, azt hiszem, a fentartási kötezettség- nek is ott kell maradnia. (Helyeslés.) Appouyi Albert gr. : Nem hagyhatom szó nélkül sem az előadó, sem a ministerelnök úr, sem Keglevich István gróf némely megjegyzéseit. Továbbá sem azon szempont, hogy itt egy már meglévő hid átalakitásáról van szó nem győzött meg arról, hogy ezt a karbantartási költségek fejezetébe lehetne felvenni, sem az, hogy ezen hid hadászati szempontból is szükséges, nem győzött meg arról, hogy ez katonai kiadás. Bosznia területén nem fog vasút találtatni, melynek egyik föindokái stratégiai szempontok is ne képeznék. Sőt a stratégiai szempontok nemcsak egyes vasútaknál, hanem egész vasút­hálózatok megállapításánál is annyira döntők szoktak lenni, hogy vannak a mi vasúthálóza­tunkban is egyes vasútak, melyek közgazdasági szempontból egyátalán nem volnának indokol­hatók, s melyek csakis stratégiai szempontok­ban találják indokolásukat. Ha mindezen vas­utak költségei katonai kiadások czímén szavaz­tatnának meg, nem sokára oda jutnánk, hogy az egész vasúthálózatban alig léteznék vonal, melyet — ha épen úgy tetszenék az illetékes testületnek — katonai költség czímén ’ne le­hetne megszavaztatni. Itt tehát más döntő mo­mentum nincs és nem lehet az orsz. bizottság előtt, mint a Bosznia közigazgatásáról szóló tör­vénynek nem csak szelleme, hanem világos sza­vai, melyek igy hangzanak: >A mennyiben azonban Bosznia és Herczegovina igazgatása oly állandó beruházásokra venné igénybe a monarchia pénzügyi hozzájárulását, melyek nem a rendes közigazgatás keretébe esnek, u. m. : vasútakra, középitkezésekre, vagy hasonló rend­kívüli kiadásokra — az ily járulékok csak a monarchia mindkét államában összhangzóan hozott törvények alapján engedélyezhetők'c Az ismérv tehát az, hogy a kérdéses ki­adás a rendes közigazgatás keretébe tartozik-e vagy sem. Már pedig fa-oszlopoknak kő-oszlo­pokkal való felcserélése, vagyis a mi egyre jön, egy fahíd helyett kőhidnak építése csakugyan nem tartozik a rendes közigazgatás keretébe, az nem karbantartási költséget, hanem egy­szerűen új beruházást képez, habár az építés ugyanazon helyen történik is, melyen a régi hid állott. Ennek folytán kérem a t. országos bizottságot, méltóztassék magát a törvénynek erre nézve egészen világos szavaihoz tartani, teljesen mellőzve azon czélszerüségi okokat, melyek pro és contra felhozathatnak és melyek­nek súlya alatt állanak. Ezen czélszerüségi okok előtt meghajolni, ha illetékes helyen ho­zatnak fel, én is kész vagyok, de itt csak is­mételve azt kell kérnem, hogy az e tétel fölötti szavazást mellőzni méltóztassék. Hegedűs Sándor jegyző (olvassa Pulszky Ágost indítványát). Elnök : Competentionális kérdés állíttatván fel, ezen indítvány a házszabályok 28. §-a értel­mében előzetesen döntendö el. Méltóztassanak tehát azok, kik a felolvasott indítványt elfogad­ják, felállani. (Megtörténik.) A többség az indít­ványt mellőzi. Méltóztassanak most felállani azok, kik a 300.000 frtnyi összeget elfogadják. (Megtörténik.) El van fogadva. Következik a 7. czím. Baross Gábor előadó (olvassa a 7. czím, a), b), c) 'pontjait, továbbá a 8. czímet és a 0. czím a), b), c), d) és e) pontjait, melyek észrevétel nél­kül elfogadtatnak. Olvassa a 9. czím f) pontját : >a bosznavölgyi vasút átalakítására és állandósítá­sára 300,000 frt). Pulszky Ágost : Ugyanazon indokoknál fogva, melyeket a Száva folyón átvezető hidra vonatkozólag már megérintettem, s melyek az a fölötti discussióban bővebben is kifejtettek, bá­tor vagyok indítványozni, hogy ezen összeg fölött sem szavazzon a delegátió, hanem hogy ez is, mint oly összeg, mely nem tartozik a dele- gátio competentiójához, mellöztessék. Miután a házszabályok szerint a competentionális indít­vány tekintetében nem szükséges annak Írás­ban való beadása, ettől felmentettnek tartom magamat. Elnök : Méltóztassanak elhatározni, hogy a delegátió hatásköréhez tartozónak tartják-e ezen tárgyat vagy nem. A kik nem tartják az orsz. bizottság hatásköréhez tartozónak, méltóz­tassanak felállani. (Megtörténik.) A többség ille­tékesnek tartja a delegátiót. Méltóztatnak-e meg­szavazni a 9. czím f) pontja alatt >a boszna­völgyi vasút átalakítására és állandósitására 300.000 frtot ?« (Megszavazzuk!) Megszavaztatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom