A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1881 - hiteles kiadás (Bécs, 1881)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

VI. ÜLÉS. 105 és hatásos felszólalásában foglaltattak, maga­mat az alkotmányjogi komoly aggodalmakra nézve megnyugtatottnak nem érzem. Nem is ér­tem, megvallom és nem is tételezem fel az or­szágos bizottság t. tagjairól, bogy ily fontos alkotmányjogi aggodalmak alól magukat kény­szerítő szükségnek kimutatott követelménye nélkül kivonhatnák. És ez nyújt egyszersmind alapot válaszomra azon ellenvetéssel szemben, mely a boszniai közigazgatás egyéb feladatai körül megállapított rendeletek szempontjából álláspontunk ellen emeltettek. Azok a rendeletek, t orsz. bizottság, a mennyiben mi a közös ministerium előterjesz­téséből magunkat tájékoztuk, csakugyan a min­den nap fölmerülő égető szükségeknek megfelelni voltak hivatva; és a mennyiben ily égető szükségeknek megfelelni hivatva voltak, igenis tartoztak a rendes közigazgatás vezetésével megbízott kormányközegeknek azon rendkívüli jogkörébe, melyet a szükség mindenütt és min­den körülmény közt megad. Ily égető szükség indokául, ezen véderőt szabályozó rendelet ki­bocsátására, véleményem szerint, semmi sem ho­zatott fel. Ezért nem vagyok képes belátni, hogy miért méltóztatott azon alkotmányos út­tól eltérni, melynek követ se mellett azon czélt, melyet a közös kormány magának kitű­zőit, ha annak helyességéről a törvényhozáso­kat meggyőzte volna, szintén elérhetett volna, és a mely mindazon aggodalmak keletkezését megakadályozta volna, melyekben ezen orsz. bizottság tagjai közül, meglehet kevesen, de legyenek meggyőződve, úgy a t. kormány, mint a t. orsz. bizottság tagjai, az ország­ban igen számosán osztozunk. Az igen t. ministerelnök úr azt hoz! a fel megnyugtatásunkra, hogy minél inkább hiszi valaki, hogy már most sem fedezi a boszniai jövedelem a boszniai rendes közigazgatás költ­ségeit, annál inkább lehet meggyőződve arról, hogy korán fog beállani azon perez, melyben a boszniai véderő költségeinek fedezése czéljá- ból kénytelen lesz a kormány a törvényhozások elé lépni. Ezen megnyugtatás, habár nem al­kotmányjogi, de practicus szempontból bírhatna némi értékkel, ha nem épen azon tender.tiák nyilvánulnának a Boszniára vonatkozó előter­Á közös ügyi orsz. bizottság naplója. 1881. jesztésekben, hogy a rendes polgári közigazga­táshoz természetüknél fogva tartozó költségek a rendkívüli, occupationális h telre vonatkozó etöterjesztésekben szerepeljenek, és az által nem azon czímen, melyen kérendők, kéressenek a delegatiótól ; és a Bosznia közigazgatásának jövedelmei és szükséglétéi közt tényleg beillő hiány elpalástoltassék. És ezen másik jelenség ell nsúlyozhatja azon megnyugtatást, melyet a ministerelnök úr kilátásba helyez és inkább arra kényszerit bennünket a gyakorlati szem­pont is, hogy még óvatosabbak legyünk az illetékes, alkotmányos tényezők jogkörének megóvásánál. De nem akarok hosszas lenni ezen má­sodik felszólalással. A kérdés, mely előttünk áll, egyszerűen az: állithatja-e valaki azt, hogy a mi ott felallittatni szándékoltatik, legyen az akár nagy, ;ikár csekély számú, nem növelése a monarchia véderejének ? Erre megvallom, csak egy válasz lehetséges: az, hogy igen. (Helyes- lénk.) A másik és pedig az, hogy olyan nem­zetnél, mely alkotmányos jogára félti kény, fonlos kérdés az, hogy administrativ dolog-e az, ha a véderőnek száma, annak összeállítása, annak alkatrészei megváltoztatnak a nélkül, hogy a törvényhozás ahhoz hozzájárulna ? Erre megint, felfogásom szerint, a válasz más nem lehet, mint tagadó. És e tekintetben csatlako­zom Szilágyi t. barátom azon észrevételéhez, miszerint csakugyan szomorú jelensége a köz­szellem hanyatlásának, hogy midőn a nemzet alkotmányos jogának megcsonkításáról van szó, az iránt közömbösnek mutatkozik. (He­lyeslések.) A ministerelnök urnák azon észrevétele, mely szerint az 1868 : XL. t.-cz. 16. íj-ának ért* lmében úgy is nyitva áll az idegeneknek bevétele a hadseregbe, és hogy ezen törvény- czikknek alapján is megtehette volna a közös kormány ezen intézkedést, ezen ellenvetés, ezen argumentum komolyan nem vehető. Mert a miről itt szó van, az az egyes idegeneknek önkényt való belépése a hadseregbe, itt meg idegen területen behozandó, rendszeresen szer­vezendő új alkatrészéről a véderőnek van szó. Ezen két különböző esetet azonosnak venni, megvallom, a loyalis discussio megengedett 14 V

Next

/
Oldalképek
Tartalom