A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1881 - hiteles kiadás (Bécs, 1881)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

V. ÜLÉS. 43 magyar kormány és pénzügyminister, bármely körülmények közt is alig lesz képes, kivált ha figyelembe veszszük, hogy a rendes költségvetés ezen folytonos emelkedésével aránylagosan emelkedik a rendkívüli költségvetés is, mert a beszerzések, ha hosszú évekre vannak felosztva és hosszú éveken át teljesitendök, végre is a rendes kiadások jellegét öltik magukra, főleg ha szem előtt tartjuk, hogy a hadi tudomány és a gépészet fejlődésével együtt a tiz év alatt beszerzett fegyvernemet mással kell pótolni. Ezek után csak a várépitésekre vonatkozó költ­ség maradna, mint rendkívüli jelleggel biró: csakhogy ez is, miután a rendszer tavaly el­fogadtatott, egyátalán nem a rendkívüli, hanem a rendes kiadás jellegét öltötte magára. Ha pedig azokat az összegeket tekintjük, a melyekbe azok kerülnek és a melyek a költségvetésbe fel vannak véve: meggyőződhetünk arról, hogy 7—8—10 évig ezen rendkívüli kiadások azonos összegekben fognak szükségképen előfordulni. Már pedig merem állítani, hogy a mely kiadás a hadügy és a tengerészet terén 7—10 évig állandóan előfordul : az elveszti rendkívüli jellegét s azon fejlődés mellett, a mely Európaszerte mindenütt beállott, bátran megjósolhatjuk, hogy ugyanazon idő elteltével hasonló kiadás szük­sége e tekintetben mindezen kiadások daczára is be fog állani. Indokoltatni szokott és indokoltatik is a hadügyminister részéről ezen állandó emelkedés a külföldi példákkal s az mondatik, hogy mi­után Németország, Olaszország, Franczia- és Oroszország folytonosan és növekedő mérvben költekeznek, magunk elöl elzárni a hasonló utón való haladást lehetetlen. Engem teljesen meg­győzne ez az argumentatio azon esetben, ha azok, kik ezt eszközük, arra utalhatnának, hogy a fejlődés egyéb téren is hasonló lépést tart az ottani viszonyokkal. De a mig erről teljesen meggyőződve nem vagyunk, s mig. ily állapot­tal állunk szemben, lehetetlen, hogy könnyű szívvel és készséggel járuljunk a megszavazás­hoz; lehetetlen, hogy vissza ne térjünk azon gondossághoz, hogy vissza ne térjünk az egyes tételeknek azon, mondhatnám, aggodalmas és kicsinyes: de szorgos megvizsgálásához, a mely legalább egy ideig jellemezte az ursz. bizottság törekvéseit, és a mely a magyar országgyűlés részéről is követendőnek találtatott. Igaz, hogy az idők változnak. Vannak idő­szakok, midőn a még szükséges kiadások is, hogy úgy mondjam, megnyirbáltatnak és redu- cáltatnak; mikor szükségesnek tartja a kor­mány, az ellenzék és a közvélemény a szőkébb határok közt való tengődést, és vannak idők, midőn mindenki könnyebben venni látszik a pénzügyi helyzet nehézségeit, és a mikor a remények sokkal nagyobb tényezőt képeznek 3 számításokban, mint' az aggodalmak, ügy lát­szik, hogy ma ezen idők egyikét éljük. Hogy ez meddig tart : meghatározni egyátalában nem lehet. Annyi azonban bizonyos, hogyha ezen be­nyomásnak szabad tért engedünk, csakhamar oly hadi költségvetéssel állandunk szemben, a mely nézetem szerint még a remények keletkezhe- tésének lehetőségét is teljesen elöli. És most legyen szabad azon második kérdés­ről szólnom, melyet előadó úr az átalános tárgya­lással kapcsolatban hozott fel; a melyre nézve jelentésében megjegyzi, hogy midőn az albizott­ság akként járt el, tudniillik, hogy a monarchia vé­delmi erejét mindinkább növelni akarta és osztozni kíván teljes mértékben és lelkiismeretesen az ebből eredő felelősségben, nem mulasztotta el a magyar korona közjogi helyzete és a ma­gyar nemzetnek többször kifejezett jogosult kí­vánságához képest megtenni javaslatait arra nézve is. hogy különösen a katonai képző in­tézetek körében a kellő változások megtétele által a magyar ifjúságnak a katonai pályára való lépése és további kiképeztetése lehetővé tétessék; hogy stb. Elismerem, hogy az albizott­ság telt javaslatokat; azonban azokból, a me­lyeket az albizottság keretében tapasztaltam, és a melyeket az előadó úr itten felhozott, ré­szemről nem látom, hogy azok keresztülvitele kilátásba lenne helyezve és hogy ez komoly czél- zatát képezte volna a bizottságnak. Nem tartom jogosnak, hogy ezen javaslatok összeköttetésbe hozassanak a hozott áldozatokkal, mintha ezek azoknak némileg compensatiói lennének. E tekin­tetben kötelességünk a közvéleményt felvilágosí­tani annál is inkább, mert a felvilágosítandó közvéleményhez, meggyőződésem szerint, első sorban a közös hadügyminister űré számi tan "ó. 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom