A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1879 - hiteles kiadás (Bécs, 1879)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság jegyzőkönyve
AZ V. ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE. 15 határozat legfelsőbb jóváhagyás és megerősítés alá csak akkor lesz terjeszthető, ha a hadsereg és hadi tengerészet létszámának megállapítására szükséges törvény megalkottatott. Bécs 1879. deczember 21-én. Gr. Apponyi Albert, B. Bánhidy Béla, Molnár Aladár, Szily László. Tisza Kálmán ministerelaök azon nyilatkozatot teszi, hogy a határozati javaslatban érintett törvény már szentesítve van. Apponyi Albert gróf ezen nyilatkozat alapján, mely a jegyzőkönyvbe felvétetni rendeltetett, határozati javaslatát visszavonta. — A vita azután befejeztetvén, elnök által feltett azon kérdés után, elfogadja e a bizottság az albizottságok jelentésében foglalt határozatot? az orsz. bizottság a következő határozatot hozta : 1. A közös ministerium felhatalmaztatik, hogy az 1880-ik év január és február hónapjaiban a közös szükséglet rendes kiadásait, az 1879-ik évre megállapított s ezen év ugyanazon időtartamára eső rendes szükséglet arányában folyóvá tehesse. Ezen kiadások az 1880-ik évre megszavazandó költségvetés számszerinti keretébe lesznek beillesztentlők. Ez nem praejudicál az 1880-ik évi költség- vetés megszavazásának sem egészben, sem pedig az egyes czíruek és tételekre nézve. 2. Azon összegek, melyek a magyar korona országait, illetőleg a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokat terhelendik, a közös költségek viselésére nézve fennálló törvények értelmében lesznek kiszámitandók. Miről a birodalmi tanácsban képviselt országok és királyságok bizottsága szokott módon értesittetik, és mert a két bizottság által e tárgyban hozott határozatok közt eltérés nincs, a fen- nebb előadott határozat jóváhagyás végett ő Felségéhez felterjesztetni rendeltetik.