A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
150 XIV. ÜLÉS. Pedig a külügyministernek ilyen körülmények közt legfőbb feladata az, hogy azon országnak, melynek ügyeit a külföld irányában képviseli, hangulatát ismerje. Nem elég, hogy csak a parlamentben meglegyen a többség, mert hisz azt egy vagy más utón többnyire meg lehet szerezni, hanem ismernie kell az ország hangulatát, mert a csatákat nem a parlamentek vívják és nyerik meg, hanem a népek. De a mint a t. külügyminister ur nem volt kellőleg tájékozva Magyarország hangulatáról, úgy a mint a követett eljárás és eredmény mutatja, nem volt kellőleg tájékozva azon tartományok hangulatáról sem, a melyeket el akart foglalni. Midőn a hadsereg behatol egy ellenséges országba, akkor a hadvezetőnek kötelessége azon ország viszonyait és hangulatát, de különösen a hadsereg állását, melylyel szemben áll, kipuhatolni. Azon esetben azonban, midőn egy tartomány elfoglalásáról van szó, s a mint itt emlit- tetett. békés utón való elfoglalásáról ; akkor azt, hogy azon országban milyen a hangulat és a viszonyok és netalán mily ellenállásra lehet találni, erről tudomást szerezni a külügyministe- rium feladata. Sajnálattal kell azonban kijelentenem, hogy e tekintetben a külügyministerium nem helyesen járt el. Én egy ideig kárhoztattam és okoltam azért, — hogy a külügyministerium roszul volt informálva a boszniai és herczegovinai hangulat felől, — az ottani consuit, Wassics urat és azt hittem, hogy az ő optimisticus nyilatkozatai, okai talán a külügyministeriumban uralkodó véleménynek. De csakhamar meggyőződtem az ellenkezőről. Ugyanis a kiosztott vöröskönyvek egyikében, ha jól emlékszem ezen év julius 8-áról, 10-éről és augusztus 6-áról közlött leveleiben a nevezett consul figyelmezteti a külügyministeriu- mot az ottani hangulatra, s azt mondja, hogy a népességet fegyverre akarják felhívni, hogy készek az ellenállásra. Kérdem már most a t. ktilügyminister urat, mi volt oka annak, hogy ezen consuli jelentéseknek nem adott hitelt, s mi adott alkalmat arra, hogy oly tévesen volt informálva azon országok helyzetéről ? — és a mely tévedés következtében igen sok jó, becsületes katona sírját lelte Boszniában ? A múlt delegatio tagjai közül számosán voltak, kik teljes bizalommal viseltettek a külügyminister politikája iránt, ma azonban ellenzéki állást foglalnak el ; azt hitték, hogy a t. külügyministernek határozott czélja van, és ismeri azon eszközöket, melyek által azt a czélt elérheti. Nem akarok átalános phrasist felemliteni, hogy a külügyministernek czélja volt a monarchia tekintélyét, nagyhatalmi állását fenntartani, mert átalános phrasist könnyen lehet védeni. Én c-ak tényeket említek. Bosznia és Herczegovina elfoglaltatott. Ez az első. Az igen t. minister ur maga bevallotta, hogy nem volt czélja ezen tartományokat bevenni. Tehát nem az történt, a mi ki volt jelölve, hanem az ellenkezője. Ebből kiderül, hogy a mi a czélt illeti, legalább ebben az irányban, nem volt tisztában magával. Nyilatkozatok történtek továbbá, hogy a berlini congressus alkalmával eléretett az, hogy a monarchiának keleti missiója jogosultnak ismertetett el. Én megvallom őszintén, hogy én ezt egész horderejében nem vagyok képes teljes r mértékben felfogni. En azt hiszem, hogy a monarchia első missiója az, hogy hatalmát és népei közt a jólétet fenntartsa ; törekedjék arra, hogy a monarchia hatalmas és erős legyen s polgárai meg legyenek védve mindenütt, s hogy ne történjenek oly átalakulások a monarchia határán, melyek talán a monarchia létére veszélyesek. De ez úgy van keleten, nyugaton, mint délen; minden világrész felé csak oly állása van a monarchiának s azért, hogy a monarchiának csak az a missiója legyen, s azon missióra volnánk jogosulva, hogy csak kelet felé teljesítsük ezen jogos feladatunkat, abban én nagy horderőt felismerni nem vagyok képes. De továbbá felhozatott, hogy kimondatott azon alkalommal, hogy az osztrákmagyar monarchia léte európai szükség. Megvallom őszintén, engem ezen nyilatkozat mélyen sért. Mert ha kimondatik valakire, a ki nem tud a maga lábán állni, az, hogy szükséges az ő fennmaradása, ez az illetőre sohasem előnyös ; nincs szükségünk arra. hogy más mondja ki azt, hogy mi szükségesek vagyunk, azt nem Európa mondja meg, hanem mi határozzuk meg. Ha oly
