A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1875 - hiteles kiadás (Bécs, 1875)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

xn. szám. 69 A hadügymiiiister a reudkivilli szükségletben előirányzott összegeken kivül még két ajánlatot terjeszt hitelmegbosszabbitás végett az országos bizottság elé. Az első egy Érsek-Ujvárott építendő lovassági laktanyára megszavazott, de a hadügymiiiister szerint Komáromban helyesebben felhasználható 50,000 írtnak e czélra való engedélyezését illeti. A másik a Gyula-Fehérvártt építendő tüzérségi laktanyára megszavazott, de Brassóban tüzérlaktanyává helyesebben felhasználható 122,835 frt 62 kr. összegre vonatkozik. Az albizottság a hadügymiiiister érveit, a melyek szerint e tételek nem eredeti rendel­tetésükre, hanem Komáromban és Brassóban leendő építésekre volnának fordítandók, elfogadandók- nak véli, de nem helyeselheti azt, hogy egy bizonyos czélra megszavazott öszszegek más czélra fordítása hitelmaradványok meghosszabbítása alakjában igazoltassék. Ennek következtében a hadttgy- rainistert odautasitandónak véli az albizottság, hogy ezen összegeknek a zárszámadásokban lejárt hitelekként való kimutatását eszközölje, s a Komáromban építendő lovassági laktanyára előirányzott 50,000 frt, továbbá a Brassóban egy harmadik ütegre való helyiség építésére fordítandó 122,835 frt 62 kr. összegnek a rendkívüli szükséglet X. czímének 3-ik tétele, illetőleg VII. czímének 2-ik tétele gyanánt való megszavazását ajánlja, a minek következtében a X. czím eddigi 3., 4. és 5. tételei 4., 5. és 6. ; a VII. czím 2., 3. és 4. tételei 3., 4. és 5. számot nyernek. Az albizottság ezen jelentése szerint megszavazandó a közös hadsereg 1876-ik évi rendkívüli szükségletére összesen ..................... 13.653,835 frt 62 kr., a mely összeg az 1876-ik évre előirányzott........................................... 13.872,835 frt 62 kr. összeghez képest ................................,...................................................... 219,000 írttal kevesebb, az 1875. évre megszavazott ...................................................... 3.677,234 frtnyi összegűéi pedig............................................................................................ 9.976,601 frt 62 krral több ; a mely szükségletemelést főkép a tábori tüzérség új anyaga beszerzésére megkívántaié összeg, valamint a puskák nagyobb számá­nak beszerzése czéljából, végre az épületek helyreállítására magasabban előiráuyzott összegek idézik elő. Átruházási jog. Az albizottság határozatilag kimondatni ajánlja, hogy a rendkívüli szükségletnek egyes czímei és tételei közti átruházásnak helye nem lévén, a megszavazott összegek csakis azon czélra fordíthatók, a melyre megajánlattak. A közös hadsereg 1876-ik évi rendes és rendkívüli szükségletének évre megszavazott összegekkel. összehasonlítása az 1875-ik 1876-ik évre előirányoztatott : a) rendes szükséglet .................................................... 92.230,000 frt, b) a tábori tüzérség anyagának új beszerzésére előirányzott szükséglet 13.872,835 írt, rendkívüli szükséglet . ...............................................................................................—_____ Összesen tehát .... 106.102,835 frt, 1875-ik évre megszavaztatott: a) rendes szükséglet ...................................................................... 92.849,796 frt, b) rendkívüli szükséglet............................................... 3,677,234 frt Összesen..... 96.527,030 frt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom