A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1870 - hiteles kiadás (Bécs, 1870)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

222 XXI. ÜLÉS. engedtetik meg a fegyverhordas, szolgálaton kívül ; minden más európai nagyobb állam seregeben pe­dig a főtisztek és a legénységre nézve ez ren­delve van ; továbbá, hogy az elsőbb kivételnek ezen tény döntő módon ellenáll, miszerint Helvéezia köz­társaság hadserege fegyvergyakorlathoz behívása alkalmával szolgálaton kívül is az oldafegyvert hordja. A polgár és katonaság egymás, vagy a kato­nák maguk közt történt összeiitközesei miléte és módja azonfölül bizonyítja, mikép nem a szolgála­ton kívüli fegyverhordás nyújtott arra alkalmat, hanem ez mindenkor egészen más indokból vette eredetét : úgy hogy ily kihágások sokszor fegyver­telenek által kezdettek meg, és ezek csak a szenve­délyig fokozott ingereltségben hozták el laktanyá­jukból fegyvereiket. Végre még van szerencsém megemlíteni, hogy a közös hadügyérség részéről máraz 1868-ik évben az összes főhadparancsnokságokhoz intéztetett ren­delet, melvlyel a csapat-parancsnokok utasittattak, legénységet behatólag a fölött felvilágosítására, mi­szerint fegyvere állapotának díszjeléül csak az áfám és a 'közbiztonság védelmére, sohasem pedig a pol­gárok háborgatására vagy más tilos czélokra bíza­tott rája ; mi okból mind olyanok irányában, kik fegyvereikkel visszaélnek, a legszigorúabb katonai rendszabályok fognak mindenkor alkalmaztatni. Ernusth Kelemen : A mennyire a választ megérthettem, a hadügyminiszter ur különösen ki­emelvén, hogy a fegyverhordás által a katonák öntudata emeltetik, egy szempontból Ítéli meg a fönforgó kérdést : katonai szempontból. Engedje meg a t. bizottság, hogy én két szempontból tekint­sem e kérdést : katonai és polgári szempontból. (Halljuk !) Méltányolhatnám a hadügyminiszter ur felfo­gását, ha a honvédelem tekintetében oly nagy vál­tozások nem következtek volna be. Mig ugyanis ezelőtt a haza védelme egy külön osztályra bíza­tott, most részt vesz benne az egész nemzet ófost a tényleges hadseregnek csak egy ötöd­része hord fegyvert, mig négyőtödrész szabadsá­golva lévén, polgári foglalkozásainak él. És már most kérdem: azt akarja-e a közös hadügyminiszter m a fegyverhordásnak szolgálaton kivül való meg­engedése által, hogy ezen egy ötödrésznek katonai öntudata akkor, mikor a másik négy ötödrészszel a polgári életben érintkezik, emeltessék és összekocz- ezanások idéztessenek elő? azon négy ötödrész ellenében akarja-e emelni a katonai öntudatot, mely hasonlókig a haza védelmére van hivatva és mely által támogatva fog a veszély idején a haza védel­mében közreműködni ? Ha e részben változás nem történik : úgy ezek ellenében azon honpolgárok, kik összeütközések esetében ki vannak téve annak, hogy megsebesit- tessenek, bizonyára hátrányban vannak. Hogy pedig ily összeütközések előfordulhatnak, azon nem fog csodálkozni senki, ki figyelembe veszi népünk műveltségi állapotát. Hisz épen azon körülmény, hogy a haditörvények más tekintetben oly drákóilag szigorú eljárást parancsolnak, a mi által maga a hadügyminisztérium kimondja, hogy oly elemekkel van dolga, melyekre nézve kivételes, szigorú törvé­nyeket kell alkalmazni, úgy hogy a képviselőtestü­letek évek óta sürgetik ezen szigorú törvények módosítását : maga ezen körülmény legjobban bizo­nyítja, hogy előbbi állításom csakugyan való. Épen azon indokból, mivel a katonai öntudat ilyetén módoni emelését a haza védelmére kötele­zettek egy negyedrészénél a másik négyötödrész rovására nem óhajtóm, és mivel nem akarom ez utóbbiakat kitenni annak, hogy akkor, midőn a pol­gári életben az előbbiekkel érintkeznek, netalán sé­rüléseket szenvedjenek : az adott felelettel nem lehetek megelégedve. (Helyeslés.) Elnök : Tudomásul veszi a t. bizottság a kö­zös hadügyminiszter ur válaszát? (Tudomásai! Má­sok : Nem veszsziik tudomásul !) Méltóztassanak azok. kik tudomásul veszik, fölállani. (Megtörténik.) Azok, kik tudomásul veszik. nincsenek absolut több­ségben. Ernusth Kelemen : Ha a bizottság többsége a feleletet nem veszi tudomásul, ugv kötelességem­nek tartandom egy határozati javaslatot benyújtani, mely szerint a közös külügyminiszter ur a baj or­voslásának eszközlésére utasittatnék. (Felkiáltások : Napirendre !) Elnök : Következik a napirend, vagyis a had­ügyi albizottság jelentése a véleményadás végett hozzá utasított kérvények és határozati javaslatok tárgyában. Azt hiszem, hogv a bizottság jelentését, mely több tárgyra vonatkozik, pontonkint kellene felolvastatnunk s pontonkint tárgyalás alá vennünk. (Helyeslés.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom